MTI

Most a legmelegebb a Föld az elmúlt 115 ezer évben

Most a legmelegebb a Föld az elmúlt 115 ezer évben, ennek oka a klímaváltozás, ilyen meleg utoljára az egyik jégolvadási időszakban, vagyis interglaciálisban volt, amikor 6-9 méterrel volt magasabb a tengerszint, mint most - állapították meg klímakutatók.

James Hansen, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi vezető klímakutatója és 11 szakértőtársa szerint 2016 globális hőmérséklete valószínűleg 1,25 Celsius-fokkal lesz magasabb, mint az iparosodás előtti időkben volt, ha a melegedés az elmúlt 45 év tendenciáját követi, melyben évtizedenként 0,18 fokkal nőtt a globális hőmérséklet. Ez a melegedési ütem olyan hőmérsékletet hozhat a Földre, amilyen az utolsó jégkorszakot megelőző, meleg Eemian interglaciális időszakban volt, amely 115 ezer éve ért véget. Ekkor a tengerszint 6-9 méterrel volt magasabb a mainál. Tanulmányukat megvitatásra átadták az Earth System Dynamics című szaklapnak, ám ott még nem hagyták jóvá.

A kutatás azért készült, hogy támogassa egy csoport fiatal perét az amerikai kormány ellen. Tavaly 21, 8 és 19 év közötti fiatal pert indított az Obama-kormány ellen, mondván az nem tesz eleget a klímaváltozás lassításáért. Az Oregon államban indított perben - amelyben Hansen és unokája is részt vesz - azt állítják, a kormány megsértette a fiatalok élethez, szabadsághoz és tulajdonhoz való jogát. Hansen, aki 2013-as nyugdíjazása óta egyre erőteljesebben szólal fel a klímaváltozás ügyében, azért sürgette tanulmányuk eredményeinek szokatlan, idő előtti publikálását és peres ügyben való felhasználását, mert attól tart, a melegedés üteme miatt "kifutunk az időből".


A klimatológus szerint a bíróságoknak kell rákényszeríteniük a kormányokat, hogy tegyenek a globális felmelegedés ellen, mivel őket nem befolyásolják az érdekcsoportok. Megismételte felhívását, amelyben globális adó kivetését követeli a szén-dioxid-kibocsátásra, mert szerinte a fosszilis tüzelőanyaggal foglalkozó cégeknek éppúgy fizetniük kell, mint a dohányipari társaságoknak a cigaretta egészségkárosító hatásai miatt. "A tudomány álláspontja világos, néhány évtized alatt fokozatosan fel kell számolni a szén-dioxid-kibocsátást" - mutatott rá Hansen.

Számos friss tanulmány kételkedik abban, hogy sikerül a tavalyi párizsi klímacsúcson elfogadott célt elérni, vagyis a globális felmelegedést 2 Celsius-fok alatt tartani, még kevésbé azt, hogy a melegedés lehetőleg 1,5 Celsius-fok alatt maradjon. A kutatók szerint úgy tűnik, a célkitűzés megvalósítása olyan, még nem létező technológiáktól függ, amelyek kivonják az üvegházhatású gázokat a légkörből. Az amerikai Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) múlt heti közlése szerint a légköri szén-dioxid koncentrációja már nem fog a szimbolikus 400 ppm-es küszöbérték alá esni a mai felnőttek életében. A jelenlegi a legmagasabb koncentráció a hárommillió évvel ezelőtti pliocén kor óta. Abban a korban a tengerszint nagyjából 19 méterrel volt magasabb a mainál, az Északi-sark közelében fák nőttek, mert nem volt jég.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mortep #20
    Aggodalomra semmi ok, lesz még melegebb is...
  • ostoros #19
    Mi a fene:::: Elbasztam.
  • NEXUS6 #18
    Hát ja, de talán elmondható, hogy a nagybani energetikai paraméterek jelentősen azért nem igazán változtak, a Nap tevékenység kismértékű ingadozása, a beeső energia változása ugyan indíthat olyan folyamatokat, amelyek jelentősen átalakítják a klímát, de önmagukban nem jelentenek magyarázatot azokra. (Ez az egyes tényezők statisztikailag számolt drive felfogása szerintem marhára nem ad teljes képet).

    Úgy tűnik, hogy kb 5 millió éve a föld atmo-/aqua-/bio-szféráját egy olyan rendszer jellemzi, aminek két szélső állapota van. Egy hosszabb ideig működő eljegesedési és egy rövidebb, impulzus szerű felmelegedési időszak. A kettő közötti váltást indíthatja a napsugárzás kis mértékű változása (Milankovics-ciklus/vulkánosság/becsapódási esemény) azonban a nagybani változást a "szférák" két kvázi stabil állapottal jellemezhető belső dinamikája okozza.

    Jelenleg igazából csak az egyik szélső állapotot ismerjük és ebből akarjuk kikövetkeztetni a másikat, a teljes rendszert, amitől szerintem még elég messze vagyunk.

    A két állapot közötti váltás meglepően gyorsan, évszázadok alatt lezajlik, a hőmérséklet több fokkal emelkedik a sarkok felé a erősebben, a jégtakaró hihetetlen gyorsasággal olvad és növeli az óceánok szintjét.

    A két állapot között úgy tűnik az a különbség nagyban, hogy az egyiknél erősebb az egyenlítőtől a sarkok felé történő hőszállítás (amit gyakorlatilag a légköri/óceáni víz végez), a másiknál ez sokkal alacsonyabb mértékű (eljegesedés).

    Nekem úgy tűnik, hogy ha ismernénk az eljegesedés állapotára jellemző klímarendszert, akkor tudnánk megmondani, hogy a jelenleg zajló, az ember által is indukált folyamatok kivezetnek az elmúlt 5 millió évet jellemző kétfázisú rendszerből, vagy csak a következő eljegesedést előrejelző klimatikus instabilitás. Én ez utóbbi esélyét nem zárnám ki, és ezért tartom veszélyesnek azt az elég egyoldalú hisztériát, amit komoly további kutatás nélkül a magukat hiperzöldeknek gondolók keltenek.

    Pl. én is elismerem, hogy egy agyament sci-fi, meg egy totális baromság volt a Holnapután c. film, de kb rávilágít arra, amit mondani akarok. (És sajnos nem búlvárosabb, mint a legtöbb klímahisztérikus, féligazságokon alapuló írás).
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.10.07. 22:01:48
  • wraithLord #17
    Franc tudja, aztán lehet, hogy a nagy melegedés hamarabb okoz lehűlést, mint gondolnánk.
    A Föld nem egy kemence, hogy ha több fát raksz a tűzre, akkor melegebb lesz (egy ideig max). Ennél azért kicsit bonyolultabb, mint ahogy azt a lehűlési és felmelegedési időszakok váltakozása és dinamikája is mutatja.
  • Zoliz #16
    Idén nyáron nem volt olyan meleg, igy nem kell semmitse csinálni. :~)
  • And37 #15
    Nem (csak) a hőmérséklet a gond, hanem a változás tempója.
    xkcd: Earth Temperature Timeline
    Utoljára szerkesztette: And37, 2016.10.07. 10:57:10
  • NEXUS6 #14
    Kösz a tippet!
    De nekem is úgy tűnik, hogy kicsit kevesebb lesz az. ;)
    De akár 1500 év alatt, már OK.
  • gforce9 #13
    nincs az annyi :)
  • ostoros #12
    "Jelenleg ez évi 3 mm, körüli, mert ugye felgyorsítottuk 1,7-ről."
    Az 150 év alatt 4,5 méter, csak szólok.
  • MZperX75 #11
    Most annyira nem érzem ezt a "legmelegebbet " :)