Gyurkity Péter

Az űrturizmusba is beszállna Kína

Mégpedig két eltérő űrhajóval, amelyek némileg a nyugdíjazott űrsiklóra hasonlítanak.

Az űrturizmus egyre inkább népszerű témának számít a terület iránt érdeklődők és a laikusok körében, hiszen itt több magáncég is készül saját megoldásával. A Virgin Galactic fejlesztéséről már olvashattunk, a Blue Origin a maga részéről egy nagyobb rakétát épít, most azonban egy kínai szereplő számolt be saját terveiről.

Az állami forrásokból támogatott China Academy of Launch Vehicle Technology szeretne két eltérő példányt megépíteni, amelyek nemcsak turistákat, de műholdakat is az űrbe juttatnának. A kisebbik változat egy 10 tonnás űrhajó, amelynek szárnyfesztávolsága 6 méter lenne – ez egyszerre legfeljebb 5 személyt repítene fel 100 km-s magasságba, ahol a hangsebesség hatszorosával száguldva, két percen keresztül tapasztalhatnánk meg a súlytalanságot. Ehhez rakétára sem lenne szükség, a hajó ugyanis a szükséges üzemanyagot (folyékony metán és folyékony oxigén) is magával vinné, a nagyobbik példány esetében azonban már egy kisebb rakéta is besegítene.


Ez utóbbi egy 100 tonnás repülő lenne, amely 12 méteres szárnyfesztávolsággal, 130 km-es magasságban közlekedne a hangsebesség nyolcszorosával, 4 percen át biztosítva súlytalanságot a maximum 20 fős társaságnak. Itt lehetőség nyílna kisebb műholdak pályára állítására is, amely egyben csökkentené a jegyárakat (ez egyébként fejenként 200 és 250 ezer dollár között lenne, hasonlóan a Virgin Galactic árszabásához). Érdekesség, hogy a függőleges felszállás után a repülők hagyományos módon szállnának le az erre kijelölt pályára, itt pedig mindent az automatikára bíznának, vagyis sem a kabinból, sem pedig az irányítóközpontból nem szólnának bele az vezérlésbe. A többszöri felhasználásra is nagy hangsúlyt fektetnének, egy-egy repülő akár 50 alkalommal is felszállna.

A földi teszteket már elvégezték, ezt most követi egy kétéves időszak, amelynek során a repülési teszteket fejeznék be. Az első utazásra 2020 körül kerülhetne sor, amennyiben minden jól alakul.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!