Berta Sándor

IT-óriások is a Here befektetői lehetnek

A legértékesebb a cég térképszolgáltatása, de önállóan közlekedő teherautókban is gondolkodnak.

A Daimler, a BMW és az Audi konzorciuma tavaly augusztusban 2,8 milliárd euróért szerezte meg a térképszolgáltatást, majd miután a felvásárlás lezárult, elkezdődött a cég átszervezése. A Here Maps nemrég megújult, a neve Here WeGo lett és a közeljövőben újabb változások előtt állhat.

A Handelsblatt információi szerint egyeztetések kezdődtek a háttérben arról, hogy mely cégek fektethetnek be a jövőben a vállalkozásba. A több tucat érintett társaság között van a Microsoft és az Amazon, valamint számos más IT-, logisztikai és kereskedelmi vállalat is. Amennyiben a beruházások megvalósulnak, úgy a Here WeGo teljesen új területeken is megvetheti a lábát.

Edzard Overbeek, a Here vezetője elmondta, hogy az egyeztetések az év végére zárulhatnak le, akkora tisztulhatnak le a befektetések is. Az Amazon nevének felbukkanása nem számít meglepetésnek, mert már áprilisban is volt olyan elképzelés, hogy a kereskedelmi óriás részesedést szerezne a cégben. Elképzelhető lenne például, hogy a Here önállóan közlekedő teherautókból álló flottát hoz létre, amelynek a segítségével az egyes nagyvárosok között lennének szállíthatók a különböző árucikkek. A Here digitális térképei is értékesek lehetnek, azokat több társaság szeretné megszerezni, akár közvetett módon is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #1
    akkora → akkorra
    „Elképzelhető lenne például, hogy a Here önállóan közlekedő teherautókból álló flottát hoz létre, amelynek a segítségével az egyes nagyvárosok között lennének szállíthatók a különböző árucikkek.”
    Úgy látszik tovább nyomatják ezt a környezetszennyező kamionos őrültséget, ahelyett, hogy a kamionforgalom egy részét átterelnék a vasútra és a vizekre.