Japán résztulaj­donba került a HERE

Hivatalosan is lezárult a tavaly decemberben bejelentett üzlet.

A HERE Technologies még tavaly karácsony előtt közölte, hogy a Mitsubishi Corporation (MC) és a Nippon Telegraph and Telephone Corporation of Japan (NTT) közösen 30 százalékos tulajdonrészt szereznek a társaságban. A két óriáscég az újonnan alapított leányvállalatukon, a hollandiai székhelyű COCO Tech Holding B.V.-n keresztül hajtották végre a beruházást és az elmúlt hónapokban zöld utat kaptak az illetékes hatóságoktól, így elhárult minden hivatalos akadály a tranzakció elől. A Mitsubish és az NTT egyaránt jelezte, hogy ugródeszkaként akarnak szolgálni a HERE Technologies számára az ázsiai, illetve a csendes-óceáni térségben, s azt szeretnék, hogy a konszern a közeljövőben még jobban tudjon növekedni.

Érdekesség, hogy a társaságnak immár kilenc közvetlen és közvetett résztulajdonosa van, a két japán óriás mellett ezek az Audi, a BMW, a Bosch, a Continental, az Intel Capital, a Mercedes-Benz és a Pioneer. A HERE és a Mitsubishi már a tavaly decemberi bejelentés előtt is számos területen - többek között a logisztikában, a városi forgalmi torlódások és dugók elleni harcban és a hely-alapú hirdetések kezelésében - stratégiai partnerként dolgoztak együtt.

Edzard Overbeek, a HERE Technologies vezérigazgatója kijelentette, hogy üdvözlik a Mitsubishi Corporationt és az NTT, mint új stratégiai befektetőiket, amelyek támogatják a hosszú távú növekedési ambícióikat és hozzájárulhatnak a cég értékének jelentős növeléséhez. A menedzser hozzátette, hogy mindkét vállalat felismeri a helymeghatározási adatok és technológiákban rejlő hatalmas potenciált az innováció ösztönzésére, a hatékonyság és a fenntarthatóság fokozására, s végül a világ jobb hellyé tételére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #3
    A NavTeq megszívta, a németek az ő megrendelőik voltak...
  • zola2000 #2
    Már a Nokia idején sem tudták jól marketingelni a HERE mapsot Magyarországon :)
  • Myers #1
    935 méterre kurvatúra. :)