SG.hu

Alig néhány webáruház uralja a hazai online vásárlásokat

A számítástechnikai eszközök mellé kezdenek felnőni az egyéb termékek, de új vásárlókat bevonni már borzasztó nehéz lesz.

"Tavaly 2,3-2,5 millió ember vásárolt terméket interneten keresztül, és csupán negyedük budapesti, azaz többségében a vidékiek rendelnek. Ez a két és félmillió ember egyhamar nem lesz 4, sőt, három sem. Nagyon lassan bővül a tábor, most már alig egy számjegyű a növekedés. Az új vásárlók aránya alig 4 százalék volt, ennyi ember mondta azt, hogy tavaly vásárolt először valamit az interneten. Ezzel szemben egy átlagos webáruházban 63 százalékban csak egyszer vásárol valaki valamit. Tehát nagyon nagy a kontraszt, ezért ma már minden kereskedőnek azt ajánljuk, hogy ne eddig nem vásárlókat akarjanak bevonzani, hanem azokkal foglalkozzanak, akik már vásároltak egyszer-kétszer, de még nem tízszer." - mondta a GKI Gazdaságkutató Zrt. digitális területekkel foglalkozó leányvállalatának üzletágvezetője, Madar Norbert a cég új piaci jelentésének ismertetésén.


A cég 1200 webáruháznak küldte ki rövid kérdőívét hat szektorban: műszaki cikk, számítástechnika, játék és kultúra, divat és sport, szépség és egészség, továbbá Otthon, kert. Hangsúlyozottan az online kiskereskedelemről van szó, tehát repülőjegy-vásárlás, pizzarendelés vagy színházjegy-vásárlás nincs benne, csak a kosaras rendszerben működő, magyar nyelvű honlappal rendelkező, forintban árazó webáruházak. Kutatásuk szektorok szerint reprezentatív.

A teljes torta nagysága 270 milliárd forint, 16 százalékot nőtt 2014-hez képest, ami szép eredmény annak tekintetében, hogy a teljes kiskereskedelmi forgalom csak 5 százalékkal nőtt. Az eredmény 37 százaléka az utolsó három hónapban, azaz a karácsonyi időszakban realizálódott, annak is az utolsó két hete volt a legintenzívebb (black friday, internetes vásárlás napja). Még mindig a műszaki szektor a legnagyobb, de nagyon nő a szépség/egészség (20 %-os bővülés) és a játék/kultúra szegmens is.

"A vasárnapi boltzár talán az otthon/kert szektort érintette a legjobban, mert ma már a szombati egyetlen szabadnapunkat inkább a hagyományos, napi élelmiszerek bevásárlásával kell sajnos töltsük, nem pedig a szerszámok megvásárlásával a barkácsboltban. Ez a szektor kénytelen volt elengedni az offline lábát - eddig akinek volt webshopja annak biztosan volt hagyományos boltja is. Az ágazatban kénytelenek voltak az online-t erősíteni, és ez meg is látszik a 2015-ös fejlődési ütemen." - mondta Madar Norbert.


A görbére 300 kereskedő 2015-ös árbevétele van felrajzolva, tehát a teljes forgalom döntő hányada 10 kereskedőnél csapódik le

"Nem a nagyok diktálnak, az innovációk alulról jönnek felfelé. Elég ha csak kikacsintunk a logisztika piacra, ahol tavaly megjelentek a csomagautomaták, melyeket tipikusan nem a legnagyobb webáruházak kezdték el használni. Mostanra jutottunk odáig el, hogy a nagyok már kénytelenek a kicsik és a vásárlók nyomására új megoldásokat bevezetni. Ettől függetlenül csak a legnagyobbaknak van elegendő marketing-költségvetése például egy Black Friday-kampány lehető legjobb kihasználására."

Az üzletágvezetője közlése szerint fizetési megoldások terén nagyon elmaradottak vagyunk, óriás mértékben a készpénz dominál. Az emberek egyszerűen kiveszik a teljes fizetésüket az automatából, alig néhány százalék az elektronikusan fizetők aránya. Fura módon a kereskedőknél elterjedt a banki átutalás, ami bonyolultabb, mint egy sima kártyás vásárlás. A mobilos vásárlás nagyon ritka, az online vásárlók alig harmada próbálta ki egyáltalán. A legnagyobbak, mint az eMag vagy a Tesco is csak párszázezres appletöltéseket tudhat magáénak, ami csekélyke a 2,5 milliós bázishoz képest.

Kérdésemre, hogy kik a legnagyobbak, sajnos a hazai helyzetet jellemző választ kaptam. "Tudjuk kik ezek a kereskedők, tavaly nyáron ki is adtunk egy listát róluk, mindegyik erre hivatkozik annak ellenére, hogy nem örültek neki. Ahhoz senki nem járult hozzá, hogy az ő konkrét volumenét eláruljuk, valamiért van egy ilyen rejtőzködő mentalitás itthon, senki sem meri felvállalni azt, hogy neki van mondjuk 10 milliárdos forgalma, tavaly is csak a pontos számok nélkül tudtuk ezt publikálni. Nagy változások nem lesznek, csak a sorrend módosul, a Tesconak nagyon durván sikerült feljönnie." - mondta Madar Norbert.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

"A Tesco szektora, az FMCG online értelemben egyébként gyakorlatilag egy háromszereplős piac, a nagy belépési korlátok miatt kevesen engedhetik meg maguknak hogy érdemben versenybe tudjanak szállni. Kakukktojások, mert ők nem a szabadon elkölthető jövedelmünkre pályáznak, hanem a napi bevásárlást váltjuk ki velük. Amit ők elérnek, nem annak köszönhető, hogy jó-e az adott modell, megfelelően működik-e, hatékony-e. Üzemi szinten számukra abszolút veszteséges az egész történet, nekik ez egy menekülési irány, egy kötelező kör, amit mind az anyacég, mind a piaci várakozások generálnak, de nem gondolnám, hogy pénztermelési képesség szempontjából ez a szektor hamar eljutna olyan szintre, hogy az megtérüljön bárkinek is. Az Auchan is azért kénytelen belépni, mert vele szemben ott van a Tesco, aki megtette, a Groby évek óta ugyanolyan árbevételen stagnál, tehát nincs benne potenciál, ha nem tudnak országosan értékesíteni."

A külföldi online boltokból történő vásárlásokat a GKI Digital nem tudja jól mérni. "A fő probléma az, hogy mit tekintünk külföldinek. Például az eMag Romániából számláz, onnan jön a termék is, magyar nyelvű a honlap és forintban áraz. A mi értelmezésünkben nem magyar oldal, viszont 10 átlagemberből 9-nek az. Azt gondolnám, hogy a külföldről vásárlás nem egy nagy volumen. Tavaly megnéztük, az online vásárlókon belül 25-30 % az, aki már külföldről is vásárolt. A gyakoriság jellemzően megáll egy-kettőnél, tehát esetenként kipróbálják, de a többség nem lesz rendszeres külföldi vásárló."

"EU-n kivüli országokból jellemzően kis összegekért rendelünk, mert általában amint megjelenik a vám- és ÁFA-teher, onnantól már nem olcsóbb, mint egy magyar boltnál, és e mellé még az esetleges garanciális és szervizproblémák bonyolultabb ügyintézésével is számolni kell. A garanciális ügyeknél például az eMag és a Mall.hu az anyacég irányába tereli a dolgot, egyik Csehország, másik Románia felé, ami eléggé meglassítja a folyamatot, szemben például az eDigitallal, ami magyar disztribúciós hálózattal nyilván sokkal gyorsabban intézkedik." - vélte Madar Norbert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frank99 #6
    ott a válasz a commentemben...

    :-)
  • Frank99 #5
    mall.hu

    nézzétek meg az utolsó 2 éves beszámolóját.
    már 4 miiliárd körüli veszteséget termelt.
    Kinek éri ez meg, ki finanszírozza ezt, és milyen céllal? Vizsgálnák inkább azt (pl. NAV komolyabban) hogy azok a cégek, akik jóval alacsonyabban adják -jellemzően 10-15%-al olcsóbban, mint amennyiért egyáltalán a kiskereskedő meg tudja venni a nagykerben pl. a számtech-árut, az hogyan csinálja? Szloválkia, adócsalás, mert máshogyan nem. A sok fillérb*szót meg nem érdekli, hogy normális online és offlinekereskedőket ölik meg azzal, hogy ezektől vásárolnak.
  • mrzed001 #4
    Ugyan, mind a három nagy kolosszális elqrásaival tele van a homár. Valamiért ez az a szektor, ami az ügyeskedő kereskedők nagy kedvence. És marad is, amíg át nem írja egy tisztességes kormány a szabályozást és kapnak gigabüntetéseket cserébe.
  • Tinman #3
    A webáruházak egy része a hazai disztribútor nagykereskedelmi nettó árért adja kisker bruttó a terméket.

    Azt szeretném kérdezni, hogy ez, hogyan lehetséges? Azt szeretném kérdezni, hogy miért szinte pontosan 27%-os megmagyarázhatatlan különbség vannak ilyen esetekben?
  • BCs design #2
    az államnak az lenne a munkája, hogy a hatalmas cégeket leszabályozza, mert enélkül a rendszer nagyon durván abba az irányba megy, hogy a vagyon és a piac nagyon nagy része egy nagyon szűk kézben van, ami azért rossz, mert akkor rendkívül nagy lesz a munkanélküliség, szegénység, nyomor, nagyon rossz lesz az emberek egészségügyi helyzete, egyszerűen nem lenne szabad megengednie az államnak, hogy egy emberhez több tucat nagy cég vagy kis cég tartozzon, mert ez brutálisan megöli a versenyt, persze nem csak a cégek száma számít, hanem hogy mekkorák, az államnak azt is korlátoznia kell hogy egy vagy pár darab nagy cég az adott piaci szegmenst ne tudja leuralni, mert képtelenség versenyezni velük
  • csizo #1
    Milyen szép eDigital reklám. A "nyilván sokkal gyorsabban intézkedik szemben a Mall.hu-val", az egy egyéni elképzelés. Minkettőről lehet ezzel kapcsolatban jó és rossz tapasztalata a vásárlóknak.
    Egy hűséges Mall dolgzó