Berta Sándor

20 milliárd dollárt érhet a Palantir

A titokzatos startupról nem sokat lehet tudni és elsősorban a kormányzati támogatói miatt érdekes.

A Palantir Technologies már 2013. decemberében is 9 milliárd dollárt ért. Az adatok gyűjtésre és elemzésére szakosodott cég ügyfelei között egyaránt megtalálható a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is, de a tudását és a szolgáltatásait többek között a bankoknak és a gyógyszeriparnak is felajánlja. A Palantir legnagyobb részvényese Peter Thiel, a PayPal társalapítója és korábban befektetési pénzt kapott az In-Q-Teltől, amelyet a CIA hozott létre és nonprofit kockázatitőke-társaság.

A vállalkozás az eltelt másfél évben is titokzatos maradt. Peter Thiel nem csupán a Palantir egyik legnagyobb befektetője, hanem részvényese is, míg Alex Karp vezérigazgató Frankfurt am Mainban tanult. A vezetők az új finanszírozási körben a 20 milliárd dolláros határt célozzák meg és ha ezt sikerül elérni, akkor a Palantir bekerülhet abba a nagyon szűk táborba, amelybe például az Uber, az Airbnb, a Snapchat és a Pinterest is tartozik.

A Palantirt 2004-ben alapították és a létrehozásában komoly szerepe volt a 2001. szeptember 11-i terrormerényleteknek. A név J. R. R. Tolkien A Gyűrű Ura című világhírű regényéből származik. A kezdeti időkben nagyrészt Thiel finanszírozta a vállalat működését, majd jött az In-Q-Tel. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy az első esztendőkben a startup elsősorban az amerikai kormánynak dolgozott. A megbízásokkal kapcsolatban ugyanakkor a vezetők mélyen hallgattak, miként a munka során alkalmazott technológiákról is. Azonban így is kiszivárgott, hogy a Palantir termékei segítettek például elkapni Oszáma bin Ládent és felderíteni Bernie Madoff pénzügyi csalásait. A célok között szerepel többek között az emberkereskedelem és a gyermekpornográfia felderítése is.

Az elvégzett munka annyira kényes, hogy a vezérigazgatót folyamatosan őrzik, a tanácsadók között pedig megtalálható Condoleeza Rice volt amerikai külügyminiszter és George Tenet, a CIA korábbi igazgatója. A megbízások ugyanakkor egyre inkább magánszemélyektől és vállalkozásoktól származnak, ennek megfelelően becslések alapján a bevételek 70 százaléka is ilyen forrásokból jön. A The New York Times a társaság tavalyi bevételeit egymilliárd dollárra tette. Előtérbe kerültek például a bankok, a csalások és a hackertámadások kivédése, míg a Palantir a gyógyszeriparban az új gyógyszerek kutatását akarja felgyorsítani. Van viszont számos tabu, például nincsenek közös üzletek Kínával és a dohányiparral.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #1
    Aha, ez az az egyik tetves adatbányász, amely többek között tudomásom szerint arról is hírhedt, azt csiripeliik, hogy keresi a szoftverekben és operációs rendszerekben a sebezhetőséget, majd ezeket eladja - titkosszolgálatoknak, meg bűnözői csoportoknak. Aztán miután azok ezeket felhasználták, majd közlik a drágalátos szoftvergyártókkal, hogy itt bizony úgynevezett zero-day vulnerability megléte forog fent - közben meg az már rég ki lett használva, és a "felfedezéstől" kezdve még úgy is 90 nap, főleg a redmondi tahóknál, hogy hotfix legyen rá. A másik ilyen vulnerability-kurkász meg a Vupen, erre, de sokat nem fogsz róluk látni csak így mezítlábasan odasétálva a weboldalukra: http://www.vupen.com/english/