Gyurkity Péter

Már készül a HTC One M9 Plus

A zászlóshajót annak nagyobb változata egészítheti ki, mégpedig több eltérő néven.

A hónap elején mi is írtunk arról, hogy hosszas várakozás és több külső értesülés megjelenése után végre valóban bemutatkozott a nagyközönség előtt a HTC új zászlóshajója. Egyesek arra számítottak, hogy a cég egyszerre két példányról rántja majd le a leplet, ez azonban a bemutató alatt végül nem következett be – ám így sem kell már sokáig várnunk a nagyobbik testvér debütálására.

Erre utalnak a napokban megjelent információk, amelyek révén egyrészt az első képeket, valamint a véglegesnek mondott hardveres specifikációt is közelebbről szemügyre vehetjük. A felvételek alapján elmondható, hogy az M9 Plus külsejét illetően nagyban hasonlít az eredeti példányra, itt mindössze a méret, valamint a gyártó által alkalmazott színek mutatnak némi eltérést. Az előlap elrendezése szintén hasonló, itt megtaláljuk a BoomSound hangszórókat, valamint a szintén méretesnek ígérkező kamerát is, a fizikai Home gomb pedig (már források állítása szerint) ezúttal már egy ujjlenyomat-olvasót is magába foglal.

Ami a hardveres összetételt illeti, itt egy 5,2 hüvelykes kijelző kapja a főszerepet, amely az M9 okostelefonnal ellentétben már a Quad HD felbontást támogatná. Ehhez egy MediaTek MT6795 chip társul, amely nyolc magra, 2 GHz-es órajelre, valamint a 64 bites architektúrára támaszkodik (a jelek szerint a korábban szintén emlegetett Snapdragon-változat mégsem jelenik meg). A listán továbbá 3 GB DDR4 RAM, egy 32 GB-os belső tároló, egy 20,7 megapixeles és egy 2,1 megapixeles hátoldali (Duo) kamera, egy 13 megapixeles előlapi példány, Bluetooth 4.1, az Android 5.0.2 és a Sense 7.0 kezelőfelület, valamint egy 2840 mAh-s akkumulátor található. A Snapdragonra épülő változat törlése az európai megjelenés kukázását is jelentheti, ám itt még meglehetősen sok a találgatás.

Az is előfordulhat ugyanis, hogy a telefon a Desire család tagjaként jelenik meg Ázsiában, a többi régióban pedig a címben is említett nevet kapná – a HTC remélhetőleg hamarosan tisztázza a helyzetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!