Gyurkity Péter

Már 5 mm alatt a legvékonyabb okostelefon

Ismét megdőlt a rekord, ezúttal az Oppo jóvoltából, amely 5 mm alá szorította le a vastagságot.

A hónap közepén még arról írtunk, hogy a Gionee által bemutatott Elife S5.1 okostelefon hamarosan Európában is megjelenik, mégpedig a KAZAM jóvoltából, amely a Tornado 348 néven dobja majd piacra a kínai gyártó megoldását. Most ez utóbbi riválisa követte a példát, még lejjebb szorítva saját készüléke vastagságát.


Az Oppo R5 pontos fizikai mérete 148,9 x 74,5 x 4,85 mm, ezzel pedig a világ első olyan okostelefonja, amelynek vastagsága már 5 mm alatt van. A készülék másik újdonsága a Snapdragon 615 chip, amely eddig szintén nem túl gyakran volt látható a különböző fejlesztésekben, tekintettel arra, hogy meglehetősen friss példányról van szó. A chip maga nyolc, 1,5 GHz-en futó Cortex-A53 maggal érkezik, ezt pedig az Adreno 405 grafikus vezérlő egészíti ki, egy 5,2 hüvelykes, 1080p felbontást támogató AMOLED-kijelzővel, 2 GB RAM, egy alapesetben 16 GB-os belső tároló, egy 13 megapixeles Sony IMX214 hátoldali, valamint egy 5 megapixeles előlapi kamera, illetve egy 2000 mAh-s akkumulátor kíséretében.


A gyártó döntése értelmében microSD-csatlakozó nem kapott helyet a megoldáson, ezzel a belső tároló bővítése komoly akadályba ütközik, megtalálható viszont a Bluetooth 4.0, valamint az LTE-elérés támogatása, míg a szoftveres oldalon az Android 4.4 KitKat dolgozik, pontosabban ennek Oppo Color OS 2.0 néven futó, módosított változata. A telefon súlya 155 gramm, a 3,5 mm-es audio csatlakozó pedig érdekes módon szintén hiányzik, így a fülhallgatók a Bluetooth-elérés, illetve a microUSB-csatlakozó révén használhatók. A megjelenés decemberben esedékes, 500 dolláros áron.

A cég emellett az Oppo N3 okostelefonról is lerántotta a leplet, amelyet már néhány nappal ezelőtt mi is beharangoztunk. Ez utóbbi listáján 5,5 hüvelykes kijelző, 1080p felbontás, 2,3 GHz-es Snapdragon 801 chip, 2 GB RAM, 16 megapixeles hátoldali kamera, 3000 mAh-s akkumulátor (amelyet 30 perc alatt tölthetünk fel 75 százalékra), valamint 650 dolláros ár szerepel. A megjelenésre az év vége előtt egyszerre 20 piacon kerítenek sort, kiemelve a kamerához társuló funkciókat és szolgáltatásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #11
    könyörgöm valaki találja már fel a 2 centinél vastagabb telefont is!
  • endrev #10
    Kilógaaa, kilógaa, ÚRISTEN KILÓG A KAMERAÁJAAAAA!!!!! :O :DDD
  • wraithLord #9
    Megalkották a nadrágzsebben hordva könnyen szarrátörhető telefont. :D

    Persze ha ezt a vastagságot nem azzal érték el, hogy minden kisebb, vékonyabb, csak pl. a NYÁK és rápakolt chipek ugyanakkorák, akkor még hasznos is lehet a dolog, egy 10 mm-es telóba több mindent lehet rakni.
    De 8-10 mm-nél lejjebb véleményem szerint nem érdemes menni, ha a telefon 3"-nál nagyobb, és nem (funkcionálisan) hajltható. :D
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2014.11.03. 18:02:01
  • M2 #8
    Én most már inkább kivárom 3 mm-es telefonokat, annál vastagabbat egyszerűen nincs értelme venni!
  • A1274815 #7
    Eddig se a vastagsággal vagy súllyal volt a gond, hanem a kijelző mérete inkább a probléma meg a fogyasztása. A kijelző méreten nem lehet csökkenteni fiziológiai okok miatt, de fogyasztáson dolgozhatnának.
  • duke #6
    "amelynek vastagsága már 5 mm alatt van"
    Ez kurva fontos fejlesztes, de sd kartyat persze nem lehet beletenni.
  • grebber #5
    Tudom én,hogy cégek egymást között gyakorlatilag mindenben harcolnak ,de minek vékonyitanak már ennyire?
    Így is alaig birják a szarok 5-7 órát használat mellett.

    Akku forradalmát már de rettentő gyorsan.
    Nem kell nekem hogy 1 hetet bírjon 2 szaros napot húzzon ki az nekem bőven elég de a mostani 5-7 órák amiket bírnak nevetséges.

    Meg valahogy nem látom a telefonok hwjeinek fejlődésének az értelmét mert a rájuk kiadott játékok valahogy nem állnak összhangban a tudással.
  • Lacee86 #4
    Bravó. Most ennek tapsolni kellene?
  • sanyicks #3
    ezzel még mindig nem lehet fokhagymát szeletelni! Hol az innováció?
  • Ender Wiggin #2
    elég ha egy faszes farmer farzsebében van és leül a viselője...