Gyurkity Péter

Nem adhat el telefonokat Németországban az Oppo

Mellettük a OnePlus is hasonló sorsra jutott a Nokia által indított bírósági per miatt.

A finn Nokia még korábban perelte be a címben szereplő kínai gyártót, mégpedig azzal a váddal, hogy utóbbi cég engedély nélkül használt fel bizonyos 5G-technológiákat, ezzel pedig szabadalmat sértettek. A döntés hamarosan meg is született, most pedig ennek eredményét vehetjük szemügyre a két érintett szereplő németországi weboldalain.

A jelek szerint az Oppo nem kerülte el a komoly következményeket, amennyiben ugyanis szemügyre vesszük a gyártó németországi weboldalát, azon nem sok információt találunk. Néhány kitétel maradt meg a lapon a ColorOS kezelőfelületre vonatkozóan, maguk az okostelefonok és az egyéb hardveres termékek azonban eltűntek onnan, így az ottani érdeklődők nem válogathatnak a különböző, piacon lévő megoldások között. A magyarázat szintén nem lelhető fel az oldalon, mindössze annyit találunk ezzel kapcsolatban, hogy a termékinformációk jelenleg nem szerepelnek a szokásos helyeken, a meglévő termékeket azonban korlátozás nélkül használhatjuk az országon belül, de a jövőbeni frissítésekkel sem lesznek majd gondok.

Az ugyanazon anyacég égisze alatt tevékenykedő OnePlus szintén hasonló sorsra jutott, bár az ő hivatalos oldalukon még mindig felsorolják az ismert típusokat. Amennyiben azonban megpróbáljuk azokat megvásárolni, egy rövid hibaüzenetet kapunk, vagyis a katalógusban pusztán nézelődhetünk, a vásárlás egyelőre nem lehetséges. Nagyon úgy tűnik, hogy a fellebbezés ellenére nem sikerült megfelelő megoldást találniuk, így az elkövetkező hetekben nem lesz lehetséges a készülékek beszerzése – legalábbis nem a hivatalos csatornákon keresztül.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy miként próbálják majd meg kezelni a helyzetet, az is fontos részlet azonban, hogy a perben nem kizárólag Németországot említették meg, így hamarosan további európai államokban szembesülhetünk majd hasonló akadályokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!