Berta Sándor

Érkezhet a Chromecast 2

Legfeljebb hat hónapon belül a boltokba kerülhet a Chromecast második változata.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottságához (FCC) benyújtott dokumentumok alapján a Google már hosszú ideje a tavaly júliusban bemutatott kütyü továbbfejlesztett változatán dolgozik, ami hamarosan megjelenhet.

Az FCC-nél számos beadvány található, amelyek egy a jelenlegitől némileg eltérő eszközt mutatnak be - hívta fel a figyelmet a Zatz not funny nevű oldal. Egy rajz szerint az új készülék kicsit kisebb, mint a jelenleg kapható első modell. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Chromecast 2 mikor jelenhet meg a piacon, miként a benyújtott iratokból a funkcióira sem derült fény. Mindez nem véletlen, ugyanis a Google titkosítási kérelemmel fordult a testülethez. Ez azt jelenti, hogy az FCC általi minősítés után 180 napig nem szivároghatnak ki az eszköz technikai részletei.

Az ugyanakkor kiderült, hogy a termék házának tervezését már májusban lezárhatták, miként az is, hogy a készülék október 16-án megkapta a forgalomba hozatali engedélyt. Vagyis innentől kezdve kizárólag a társaságon múlik, hogy mikor dobja piacra a Chromecast 2-t. A Chromecast idén márciusban vált elérhetővé Ausztráliában és Nagy-Britanniában, s az ellenfele lehet mind az Amazon beltéri egysége, valamint a Firefox OS-re épülő Matchstick is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!