Gyurkity Péter

Új Android, új készülékek a Google I/O-n

A Google a rendezvény első napján megvillantotta új fejlesztéseit és a közeljövőre vonatkozó terveit.

Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a cég saját rendezvényén mutatta be az új Android szoftver egyes újításait és az egyéb fejlesztéseket, bár az első napon az Android 5.0 még nem debütált a közönség előtt. Ehelyett az egyelőre csak "L" néven emlegetett új változat egyes újításait ismertették, számos egyéb projekttel egyetemben.

A keynote - amelyet a hivatalos weboldalon követhettünk figyelemmel - a szokásokhoz híven az elmúlt néhány hónap fontosabb adataival indult el. Megtudhattuk, hogy az Android magabiztosan uralja a mobil szegmenst, immár több mint 1 milliárd aktív felhasználót tudva maga mögött, akik minden egyes nap 20 milliárd szöveges üzenetet küldenek el és 93 millió képet készítenek saját magukról. A táblák területén belül immár 62 százalékos piaci részesedéssel rendelkeznek, itt az alkalmazásletöltések száma 236 százalékkal nőtt.


A Google a jövőben még inkább szeretné kiszolgálni az okostelefonokkal ismerkedő, a területre belépő új felhasználókat. Ezt az Android One program keretében hajtják majd végre, amelynek révén a cég saját mérnökei tervezik meg az új, olcsónak szánt készülékeket, a partnerként csatlakozó gyártók feladata mindössze azok összeszerelése lenne. Az első körben néhány indiai gyártóval fognak össze, ők olyan telefonokat dobnak majd piacra, amelyek dual-SIM opciót, SD-bővítést, 4,5 hüvelykes kijelzőt, illetve FM rádiót kínálnak majd 100 dollár körüli áron. A Nexus család tagjaihoz hasonlóan ezen készülékek központi frissítési menetrendet élveznek majd, hogy a felhasználói élményt még tovább javítsák.


A többnyire külső fejlesztőkből álló közönség ezt követően megismerhette a soron következő Android verzió, az egyelőre csak "L" névre hallgató változat néhány újítását. A nagy valószínűséggel az ötödik generációt képviselő, talán Limepie hivatalos nevet felvevő szoftver alaposan megváltozott kezelőfelületet kap, amelyet lapos kinézete miatt Material Design névvel illetnek - ez a kinézet az okostelefonok és táblák mellett a Chrome OS és egyes webszolgáltatások sajátja is lesz, egységes dizájnt nyújtva a felhasználóknak.

Egyszerűbb kialakítás, valamint tökéletesített animációk jellemzik a felületet, amelyen az egyes alkalmazások a már megnyitott társaik felett jelenhetnek meg, feleslegessé téve az azok közötti folyamatos váltogatást, illetve az egyes appok újbóli megnyitását és bezárását. Az értesítőket már a lock screen felületén kezelhetjük, a fontosabb események felhívásai pedig az aktív alkalmazáson nyílnak meg.


A Trusted Environments funkcióval biztonságosnak tartott körülmények között (így például a telefonhoz kapcsolt okosóra jelenlétében) megkerülhetjük a PIN-kódok és egyéb biztonsági opciók használatát, valamint személyre szabhatjuk a kijelző feloldását, ezzel gondoskodva arról, hogy adataink ne kerüljenek illetéktelen kezekbe. Az új Chrome az asztali gépeken megnyitott füleket is szinkronizálja, a fejlesztők pedig weboldalak helyett az egyes mobilos alkalmazásokra is hivatkozhatnak. Az appok futtatását végző ART révén gyorsulnak az alkalmazások, kitolhatjuk az üzemidőt, itt a Battery Saver üzemmódban szinte minden felesleges szolgáltatást letilthatunk, illetve megvalósul a mostanában megjelenő új 64 bites mobilchipek támogatása is.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy az új Android pontosan mikor válik majd elérhetővé. Három okosórát viszont már szintén bemutattak, ezek közül az LG G és a Samsung Gear Live mától elérhető, míg a Moto 360 csak később jön. Az Android TV az okostévék gyártóinak közreműködésével segít majd az egyes műsorokra történő keresésben, míg az Android Auto az idén és jövőre megjelenő járművekben könnyíti meg azok dolgát, akik nem szeretnék figyelmüket megosztani a vezetés és a szoftver vezérlése között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • slickboy #8
    No most mielőtt hanyattesünk a Google hatalmas innovációitól, gondoljunk bele, hogy a gyári ROM-ok, legalábbis Sony Xperia S telefonokon nem támogatnak például Bluetooth AVRCP profilt... és akkor így akarnak betörni az autóbizniszbe fedélzeti entertainment vonalon...
  • wraithLord #7
    Az okostelefonokkal ismerkedő közönségnek szól ez. Az okostelefonnal ismerkedők egy része pedig idősebb egyén, akiknek sokat számít, hogy van benne FM rádió, tehát kihangsúlyozzák ezt.
    Nyilván a geekek nem is használják az fm rádiót, mert pl. van korlátlan mobilnetük, és azt hallgatnak az online streamelt zeneoldalon, amit akarnak. Ezt egy idősebb embernek nehezebben magyarázod el, mint hogy FM rádió.
  • wraithLord #6
    Nem, az "L" Lollipop-ot jelent.
  • Tinman #5
    100 dollár, nem tudom feltűnt-e?

    Ebben 4.5"-os kijelző, dupla SIM kártya kezelése, Android OS, SD upgrade és FM rádió benne... kíváncsi lennék te ennyi pénzből mit hoznál ki ;-)
  • csibra #4
    "ezzel gondoskodva arról, hogy adataink ne kerüljenek illetéktelen kezekbe." LOL
    Ha egy Google telefonra az adataimat rárakom, akkor máris a Google kezeibe kerülnek, ami kapásból illetéktelen szerintem.
  • MsUser #3
    Csak célozgat a Google hogy jó lenne ha nem csak a kisebb Kínai gyártók tennének extrákat a telefonokba!
  • jézusom #2
    Az 5-ös android verzió lesz a bocicsoki? :D
  • KRTuning #1
    FM rádió mint kiemelendő dolog? Milyen évet írunk?