Ötvös Tibor

Ha rajongó vagy, messze kerüld el a Rambo játékot

Nem voltak nagy elvárásaink a Rambo: The Video Game kapcsán, hiszen abból amit eddig láthattunk kiderült, hogy nem egy AAA-kategóriás alkotással lesz dolgunk. Igazából az ábécé hátsó soraiból, valahol a ZS-nél kellene keresni a megfelelő kategóriát.

De kezdjük az elején, ami egyébként John Rambo temetésével indul és igazából minden történés csupán egy visszaemlékezés. Az első szakaszban rögtön rácáfolnak a fejlesztők arra, hogy a filmek szolgáltak alapul a cselekmény számára, hiszen egy olyan eseményt tudhatunk le, mely mind a könyvben mind az első filmben csak megemlítésre kerül. Ez pedig nem más, mint Rambo vietnami fogságba esése és menekülése.

És akkor most kezdjük az ekézést, amire rá is szolgál a játék. A játékmenet ugye a "gép visz előre, majd bizonyos pontokon elkezdek lövöldözni" vonalat képviseli, mely igen régen nem kapott már újabb "tagot". Ennek meg vannak az előnyei és a hátrányai is... sajnos utóbbiból jóval több akad. Előnye, hogy legalább átlátható a harc, hiszen mindig csak egy képernyővel kell foglalkoznunk (kivéve pár szakaszon). Ugyanakkor a célkereszt szinte automatikusan fogja be az ellenfeleket; még ha fedezékben is vagyunk, csak úgy nagyjából ráirányítjuk az ellenfélre a célkeresztet és már be is fogja... előbújunk, lövünk kettőt és vissza, majd jöhet a következő.



Az újratöltésnél négy lehetőségünk van: ha a kör alakú kijelzőn a sárga szakaszban nyomjuk meg a gombot, akkor dupla mennyiségű lőszert táraz be hősünk. Ha a fehérben, akkor az alap mennyiség kerül be. Ha pedig ezen kívül nyomjuk, akkor elhúzódik a procedúra és csak a fele tár kerül be. Ha nem nyomunk semmit, akkor a második verzió, az alap mennyiség kerül be a fegyverbe, amiből egyszerre kettő lehet nálunk, valamint időnként gránátokat is kapunk. A lőszerrel egyébként nem lesz gondunk, korlátlan mennyiség áll rendelkezésre.

Az életerőnk feltöltéséhez először megfelelő számú ellenfelet kell kicsinálni, ekkor töltődik a bal felső kijelzőnk és utána egy gomb megnyomásával minden ellenségünk tűzben égve látszódik és belassul, így van időnk kilőni őket és ezzel töltjük vissza a életerőt. Ennek okait senki ne kérdezze, nem igazán jöttünk rá. A harcos részek mellett a lopakodás adhat kis változatosságot, ám itt is akadnak gondok.



Először is az úgynevezett osonós részek igazából QTE jelenetek. Azaz SEMMI dolgunk nincs, csak néha megnyomni a megfelelő időben a felvillanó gombot. Ez a műfaj már nagyon régen kihalt, hirtelen csak a dilis lovag kalandjai ugranak be a Dragon's Lair sorozatból. Ezek a részek nagyon unalmasak, nem igazán élvezhetők, csak próbálunk gyorsan túljutni rajtuk.

A grafika nagyon alacsony szintet képvisel, a játékmenetet szokni kell (nem mozoghatunk, csak a fedezékbe bújhatunk ki-be, egyedül a célkereszt felett van befolyásunk) és kell egy nagy adag türelem is magához a programhoz. Ráadásul a hangok olyanok, mintha egy vödörbe rakott rádióból szólnának, főleg az átvezető jeleneteknél.

Ezek után nagyon komoly fenntartásokkal várjuk a Reef Entertainment berkeiben készülő Terminator alkotást és reméljük, hogy a készítők tanulnak a Rambo hibáiból és egy másik irányba indulnak el... vagy inkább hagyják az egészet. Ez ma így már kevés!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zero 7th #6
    "Ez a műfaj már nagyon régen kihalt, hirtelen csak a dilis lovag kalandjai ugranak be a Dragon's Lair sorozatból."

    Lófaszt halt ki, konzolon ez a menő.
  • grebber #5
    Rajongó vagyok így kötelezőnek éreztem,hogy végigvigyem!
    6 órányi tömör gyönyör :D ......Na jó csak a 6 óra az igaz,mert tömör zs kategória az egész.

    -Hangok nagyon gyengék
    -Fizika szinte nincs azok a robbanások amik vannak 10 éve is az égő kategóriát verdesték

    Arra szavakat nem találok mennyire sajnálom azt, hogy nem egy top cég szerezte meg a Rambo jogot és csinált egy top AAA game-et belőle mert lehetne.


  • Lunki88 #4
    http://www.youtube.com/watch?v=U7sEnH6I9Gw
  • jawarider2 #3
    Nem vagyok rajongó de így is elkerülöm....
  • NEXUS6 #2
    Nálam a zábécé ZS-nél kezdődik!

    Hangalámondás van?
    XD
  • Skyline #1
    Hogy okozhat valami csalódást amiről már az első videóknál lehetett látni hogy egy ordító rakás fos lesz?:)