Berta Sándor

Szerverek hőjével fűtenek magánházakat

Az AoTerra cég szervereket telepít magánházakba és az általuk termelt hő segítségével fűtik a lakásokat. A számítási teljesítményt a társaság felhőszolgáltatásoknak adja el.

A program érdekessége, hogy René Marcel Schretzmann vállalkozása első német cégként a Seedmatch Crowdfunding-platform segítségével összesen egymillió eurót gyűjtött össze. A megoldás számos felhasználó érdeklődését felkeltette, egyikük a Berlin-Niederschönhausenben lakó Matthias Kutschmar. A férfi hat éven át készült a ház felépítésére, az épület igazi különlegességét azonban a földszinten a vendégeknek fenntartott vécé jelenti. Ott helyezték el ugyanis azt a két fekete szerverszekrényt, amiken az AoHeat felirat olvasható.

Az AoTerra összetett szó. Az Ao maori nyelven van, a jelentése felhő, míg a terra latinul földet jelent. Az AoTerra tehát a felhőket és a földet köti össze. Az eddig kihelyezett összes szervert Németországban helyezték el, az ügyfeleknek csupán az egyszeri beszerzési költséget kell állniuk, melynek összege jelenleg körülbelül 12 000 euró. Az üzemeltetéssel kapcsolatos összes kiadást a cég vállalja magára, a felhasználó cserébe 15 éven át megkapja a szerverek által termelt hőt.


René Marcel Schretzmann szerint egyetlen szerverszekrény képes ellátni hővel egy magánházat. A biztosított meleg víz akár 70 Celsius-fokos is lehet. Az egyetlen követelmény, hogy az adott háznak rendelkeznie kell a KfW-60 szabvánnyal és egy legalább 50 MBit/s-os internethozzáféréssel. Az év végéig közel 100 szerveres fűtőrendszert szerelnek fel, a szám 2014-re már elérheti az ötszázat.

Nemzetközi szakemberek már 2009 áprilisában azt vizsgálták, hogy a szerverközpontok hője alkalmazható-e lakóépületek fűtésére. A 19 000 négyzetméter területű Telehouse West számítógépközpont mérföldkőnek számít a környezetvédelemben, ugyanis a kilenc emeletes épületben a szerverek üzemeltetésekor felszabaduló hőből 9 MW energiát is termelnek, amit kizárólag a környező lakóövezetek fűtésére használnak. A Microsoft kutatórészlegének munkatársai 2011-ben a The Data Furnace: Heating Up with Cloud Computing nevű anyagukban gyűjtötték össze az ötleteiket. A finn fővárosban található Uszpenszkij-katedrálist szintén szerverek hőjével fűtik. A 300 négyzetméter alapterületű szerverközpontot a templom alatt 7 méterrel található egykori bunker helyiségeiben alakították ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #15
    Úgy ponotsaítanám hogy egy átlag családi ház nem tűnik optimálisnak(medence nélküli), azonban épp egy családi háznál lehet egy ilyen rendszer mellett teljesen elhagyni a hagyományos kazán infrastuktúrát. Egy saját kazánnal rendelkező társasháznál már jóval sanszosabb hogy nyári szabadságolások idején is rendszeresen nyitogatja valaki a melegvíz csapot és ez jobb kihasználtságot produkálna, itt viszont már csak a hagyományos kazán előtétjeként lehetne bekötni. A levegős hőcserélő ami feleslegesen drágítja a rendszert, ami egyébként lehetne egy a vízhűtés kimenetére kötött csőkígyós víztartály 1-2 ezer EUR-ból. Vagy akkora puffer kell ami az egész éjszakai üzem hőjét tudja tárolni, vagy medencés burzsuj ház:)
  • passatgt #14
    lecserélik a szervert újabbra, az is melegszik, kiépíteni újra nem kell semmit
  • Tetsuo #13
    Nem hát. Szerverparkok hojet érdemes hasznosítani kozintézményekben, de magánházakban nem.

  • Molnibalage #12
    Szerintem az ötlet nem jó.
  • Wolwerine #11
    Csak egy költői kérdés, mondjuk 10 év múlva mit fognak érni ezek a szerverek? Figyelemmel a technológai fejlődés gyorsaságára, működtetni fogja őket valaki? Mert ha nem, kidobott pénz lesz az egész. Ráadásul 12.000 euróért a kuncsaft vehet egy 9-10 KW-os napelem rendszert, ami az övé marad 15 év után is.
  • duke #10
    "Ez az ötlet biztonsági problémákkal is jár. "

    En is ezen gondolodtam, hogy megis hogy oldjak meg az adatok biztonsagat.
    De lehet, hogy itt nem lesz szamotevo adat, mert ezek csak a szamitasi teljesitmenyt adja adatokat nem tarol "A számítási teljesítményt a társaság felhőszolgáltatásoknak adja el. "
    Meg ha ezek normal szerverek lenenek, akkor az 50 mbit-es sebesseg is rohejes lenne.
  • lammaer #9
    Ja látom, a villanyt nem kell fizetni.
  • lammaer #8
    És nyáron mit csinálnuk a szerverrel? Mert akkor nem kérek fűtést....

    Meg hát jó kis villanyszámlát lehet ezzel csinálni....
  • teddybear #7
    Ez az ötlet biztonsági problémákkal is jár. Egy szerverparkba betörni nem egyszerű feladat általában. Őrzik, és a bejáratokat is védik passzív és aktív módszerekkel. Meg az elhelyezés is lehet védett, például egy régi bunkerben.
    Egy családi ház jóval kevésbé védett objektum. Sokkal gyakrabban is törnek be. Ha elviszik a szervert, az kinek a sara lesz?
  • nextman #6
    2 szekreny mar szerintem kidobja.