Berta Sándor

A Google-t támadta, az Apple-t félti az Oracle vezetője

Larry Ellison, az Oracle első embere szoros barátságban volt az Apple társalapítójával, és a menedzser szerint Steve Jobs halála után a társaság jövője meglehetősen sivár lehet. Korábban már volt egy hasonló időszak.

Larry Ellison a CBS This Morning című műsorában adott interjút. Amerika harmadik leggazdagabb embere szerint a Google engedély nélkül használta az Oracle szellemi termékét. "Mi nem versenyzünk a Google-val, nem csinálunk olyat, ami érintené az üzletüket. Úgy véljük, hogy elvették a termékünket, és ez rossz dolog. Azt gondolom, hogy amit tettek az abszolút gonosz dolog" - mondta. "Amikor valaki ír egy programot egy Androidos telefonra akkor Oracle Java eszközöket használ mindenre. És csak a legvégén nyomja meg a gombot, hogy átkonvertálja az Android formátumára" - fejtette ki.

Elmondta a véleményét arról is, hogy Steve Jobs nélkül szerinte milyen jövő várhat a kaliforniai óriáscégre. "Briliáns volt. Ő volt az Edisonunk, a Picassónk. Hihetetlen feltaláló volt. Nagyon sok tehetséges ember van a vállalatnál, de Steve pótolhatatlan" - jelentette ki az Oracle vezetője. Charlie Rose riporter azt kérdezte tőle, hogy Steve nélkül mi lesz az Apple sorsa? Az üzletember a következőket válaszolta: "Ezt már tudjuk. Erre a kísérletre már sor került. Ezt már megpróbálták." Ellison ezzel arra utalt, hogy 1985-ben a felügyelőtanácsban lévő vitákat követően Jobs egyszer már elhagyta az Apple-t, majd amikor 1998-ban visszatért a csődtől mentette meg a számítógépgyártót.


A menedzser hozzátette: azt már megélték, hogy milyen volt az Apple, amikor ott volt Steve Jobs is, majd látható volt az is, hogy mire ment a társaság Jobs nélkül. Ezután megint érzékelhető volt, hogy milyen lett az Apple a karizmatikus vezető visszatérése után. Nos, most kiderül, mire megy nélküle a vállalat. Ellison szoros barátságban volt a 2011. október 6-én elhunyt szakemberrel, aki az Apple társalapítója, majd meghatározó vezetője volt. Nem csupán az Oracle első embere kíváncsi egyébként arra, hogy Tim Cookkal mennyire lesz sikeres a vállalat, ugyanis a felügyelőtanács is aggódik az óriáscég innovációs tempója miatt és érdeklődve figyeli, hogy mik lesznek a közeljövőben az új termékek. A testület 100 százalékban Tim Cook mögött áll, de aggódik az Apple jövője miatt.

A Foxconn és a Quanta illetékesei egyaránt úgy vélték, hogy az Apple Steve Jobs után már nem lesz annyira innovatív, mint korábban. Majd tavaly szeptemberben Dan Lyons, a Newsweek magazin szerkesztője írta azt, hogy a társaság unalmas lett. "Mit várhatunk egy olyan vállalattól, amelyek önmagáról azt állítja, hogy a világ leginnovatívabb cége, miközben az iPhone 5 kezelőfelülete gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint az első iPhone esetében 2007-ben?" - rótta meg a konszernt. A részvényesek már áprilisban is aggódtak, sokan attól tartottak, hogy az Apple egyszerű hardvergyártóvá válik. Steve Jobs idejében az Apple mindig egyedi termékeket készített, az üzletember halála után azonban valami megtört, megváltozott. Az Apple az elmúlt hónapokban egyre inkább úgy viselkedik, mint egy hagyományos hardvergyártó. A társaság viszont új utakat keres magának és Tim Cook július végén azt nyilatkozta, hogy fontosabb a jó termék a nyereségnél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #52
    Lol, van egy kis bemásolási gikszer, bocsánat, Chrome-ban kezdtem írni, aztán, mivel az néha lefagy (igen, haragszom Google-re miatta, bár 50-60 lap van megnyitva benne folyton és a net néha megszakad nálam, ezt nem bírja), inkább Word-ben folytattam és a visszamásolásnál ügyetlen voltam. Elnézést kérek!
  • levente68 #51
    Nem tudom, mennyire szántad nekem, de ha igen, akkor felhívnám a figyelmedet rá, hogy ezt el is ismertem:

    "Indokolatlanul magas haszonkulcsot alkalmaznak, mert megtehetik, ennyi"

    Felfogom, sőt le is szarom a dolgot, egyet ne kérj: hogy örüljek, tapsoljak a népbutításnak.

    Ha a legjobb lett volna valaha, akkor azt vettem volna. Mivel ár/érték arányban szeretek gondolkozni, csak akkor veszem meg a legdrágábbat, ha az a legjobb is.

    Van itthon 2 PC-m és egy még mindig viszonylag erősnek számító i5-ös Sony notim SSD-vel, mindet értelmes áron vettem. A notit mondjuk nem, mert azt nagyon olcsón, hisz a teli árát az Nem tudom, mennyire szántad nekem, de ha igen, akkor felhívnám a figyelmedet rá, hogy ezt el is ismertem:

    "Indokolatlanul magas haszonkulcsot alkalmaznak, mert megtehetik, ennyi"

    Felfogom, sőt le is szarom a dolgot, egyet ne kérj: hogy örüljek, tapsoljak a népbutításnak.
    Nem tetszik, amit Apple összehazudozik, de ha megtehetik, hát hajrá, én az őket védőktől vagyok inkább kiakadva. Nyilván sok feature tetszik, de ahogy korlátokat erőltetnek emberekre, akik aztán attól csak nagyképűek lesznek az ostobaságuk mellé, az már kevésbé. Az, meg végképp humoros, ahogyan azt, amit nem tud, azt feleslegesnek, hülyeségnek titulálják, amit nyújt, azt meg must have-nek. Kis idő multán érdekes módon a két halmazban rendeződnek dolgok és néhány felesleges hülyeség már átkerül a must have csoportba…
    Az is egyértelmű, hogy amit szifonból ki lehet hozni, azt kihoznám, ha azt vettem volna, de sok dolgot még széttúrva sem tud azok közül, amit már egy középkategóriás Android-os tud, sőt, amiket WinMo is tudott, sőt, amit egy sima buta telefon tudott jóval előtte.
    Ha a legjobb lett volna valaha, akkor azt vettem volna. Mivel ár/érték arányban szeretek gondolkozni, csak akkor veszem meg a legdrágábbat, ha az a legjobb is.

    Van itthon 2 PC-m és egy még mindig viszonylag erősnek számító i5-ös Sony notim SSD-vel, mindet értelmes áron vettem normális helyeken alkatrészenként.
    A notit mondjuk nem, mert azt nagyon, sőt szemtelenül olcsón, hisz a teli árát az sem éri meg. :o)
    Ha teli árban kéne vennem, a Sony ugyanúgy nem jönne képbe, mint még pár agyonajnározott gyártó.

    A két PC-m AMD-s, mert az jobban megéri, amíg Intel volt a jobb, az volt és természetesen a noti is Intel, mert abban az a jobb.
    Amikor a mai napig kifogástalanul működő mikrohullámú sütőt kb. 13 éve vettem, akkor a képességeivel vetekedni majdnem tudó Panasonic mikro 120 ezer Ft volt, míg ez csak 70 ezer és ez a hőlégkeverésen túl fogó nyársat is tud és 12 különböző programmal kínál meg, amikben maga irányítja a sütést kombinálva a mikrohullámot, a grill-t és a külön móka hőlégkeverést. Ez egy LG sütő, akkor kifejezetten noname-nek számított a Pana ellenében, mégis inkább ezt vettem, többet, nagyobbat, okosabbat kaptam vele olcsóbban és a mai napig nincs mikro, ami többet tudna nála. Ma is így döntenék és ezen hozzáállás nyomán nincs iPhone-om, mert mindig jobb készülékem volt olcsóbban. Igaz, nem volt üveg hátlapja egyiknek sem… ;o) és matricát se kaptam vele…
    De folytathatnám akár TV, akár monitor téren is, LG 27” monitorom van csak, nekem megteszi, sőt a kisebb is „csak” egy Benq 24”, nekem az a fontos, hogy nem ócska és FullHD mind, a név nem igazán érdekel. DTP-re keveset használtam, de amit azért csináltam rajta, az szép lett nyomda után is.
    A 3D TV-ből is Pana tetszett először, de aztán körülnézve sokkal olcsóbban Samsung lett, nem bántam meg azt sem, sok fagyira való megmaradt és pár funkcióval többet is kaptam.
    Gyanítom, ha felvetne a pénz, akkor sem konzum idiótaként a legdrágábbra beszéltetném rá magam, ahogy azt kell, egy a témához fütyi eladóval a ’prémium’ szaküzletben ;o), párat már meghallgattam, kellemes szórakozás. :o)

    Szóval, én csak üdvözlöm a szabad piacot, hiszen az ostobák számára túlárazott cuccok miatt tud más gyártó kitűnő alternatívát nyújtani olyanoknak, akik nem kirakati majmok, hanem a valós érték érdekli őket. Sokszor még lopás és másolás nélkül is. ;o)
    Kedvencem, mikor valaki ekéz egy gyártót, miközben a saját kütyüjében, monitorában, egyéb készülékében annak a gyártónak a terméke van, csak éppen őkelme számára egy másik logo az, ami látható, szét, ugye nem szedi, utána olvasni sügér, de az arca óriási. Élmény egy-egy ilyen hülyének rámutatni a valóságra, egy ilyen lefittyedő mosoly felbecsülhetetlenül mulatságos tud lenni.

    Képzeld el, mekkora bajban lennénk sokan, ha a szifon cca. 90 ezer Ft lenne… :o)
    No, jó, akkor még nem, de ha a reális 60 körül a mai konkurens modellhegyeket tekintve…
    Mára már az általam nagyjából elismert iPad-ok ára is tarthatatlan, sőt még a nagyobb Android-os gyártmányoké is, olyan noname tablet-ek vannak, hogy észnél kéne lenni sokaknak… igen, még Samsung-nak is.

    Tény, hogy fiatalkoromban kicsit én is olyan voltam, hogy játszottam az agyam, hiszen megvehettem a legdrágábbat, aztán annyit mondtam: megengedhetem magamnak.
    De akkor is a legdrágábbat engedtem meg magamnak, nem pedig a legjobbat, hiszen az nem ugyanaz nagyon sok esetben.
    Szóval, tudom én, milyen a konzum idióta, én is voltam, bizony és sokat ismerek sajnos ma is.

    Tudom azt is, milyen a szabad piac, ki is használom az általa létrehozott lehetőségeket.

    A cikkhez meg annyit, kár ez a duma Oracle-től, elfogult és nem korrekt.

    Az tény, hogy SJ nagyot lökött Apple szekerén, de minden rakétából kifogy ám az üzemanyag, ha ma élne, akkor sem valószínű, hogy a többi gyártó nem hágna a nyakukra már lassan.
    Elismerve, hogy jól rakott össze dolgokat, azt sem kell ám elfelejteni, volt jó pár farok húzása is, amik szintén durva vagyonokat eredményeztek, csakhogy bukásként. Nehéz sokáig garantáltan elsőnek lenni, az ott maradáshoz folyamatosan kell hozni óriási dolgokat és telefon, valamint tablet terén már nagyjából leelőzték őket. Van ötlet a tarsolyukban és még lehet is, de azt fel kell fogni, hogy egyrészt nem volt akkora ász, mint amennyire sokan magasztalják, de mindenképp fontos látni, hogy nem volt minden lépése az, sőt, sok kevésbé publikus lépése igazi baromság volt. Ha élne, jobban menne Apple, de messze nem garantáltan maradnának az élen vele sem.

    Ja és nem elment Apple-től, amikor kivágták nagyon helyesen… Csak a pontosság kedvéért.


    „Hihetetlen feltaláló volt.”

    Ahha, hogy is volt? Valaki kitalálta, őkelme lehurrogta, másnap meg saját ötletként előadta? LOL

    Amit Apple talált fel, azt Apple, amit meg messze nem, azt nem, jó lenne korrektnek lenni!

  • Jakuza1 #50
  • Ferrer #49
    Ahogy látom, néhányan az itt kommentelők közül a Marxizmus-Leninizmus Egyetemen szereztek PhD fokozatot. Menjetek Kubába, ott nincs csúnya szabad piac
  • levente68 #48
    Ó, jajj, hanyadik vért pisálással egybekötött erőlködés ez már Apple mosdatására...

    Azt nem értem, mi értelme? Indokolatlanul magas haszonkulcsot alkalmaznak, mert megtehetik, ennyi, ezt csak beismerni lehet, vitatni kár is. Akinek sikerült, belemagyarázták a kis agyacskájába és hát van ilyen bőven...

    Inkompatibilitás a varázserő, erre külön vagyonokat áldoznak. Egy Apple gép kommersz alkatrészekkel készül, csak szét kell szedni (sőt, még a nélkül is) és tádámm látható lesz. De mert az eredeti logo mellé, vagy a helyére odakerül az almácska, mindjárt drágább lesz. (Biztos nekik drágábban ad pl. az LG egy sima HDD-t, mi, mert rászitázzák az Apple logo-t... Vicces feltételezés...)

    No, meg a különcködés miatt, ugye, hogy más szerszámok kelljenek a szereléséhez, meg a nyakatekert megoldások miatt, ami sokszor feleslegesek, sőt kifejezetten ökörségek.
    Aztán akár Apple, akár sima szervizben sima földi és nem más univerzumból származó emberek szerelik ám azt is, no persze, almaéknál szereltetve nagyobb a 'prémium' érzés és hát a számla is, de mekkora büszkeség már, ugye? (Ugyanez megy az autóiparban is, ezért kerül a 'prémium' (háhá) autó szervizelése többszörözésébe, mint értelmes lenne. Egy szakszerviz ezért kénytelen olyan célszerszámokat vagyonokért venni, amik csak azért kellenek, mert a gyártó jó kacifántos (és sokszor barom) megoldásokat dolgozott ki...)

    Unibody ház? Jó ötlet, nem vitatom, sőt az összes pozitívumot elismerem, hiszen az is van, de ami gusztustalan, az az marad, hiába sikálgatja bárki.


    Végy egy MacBook-ot, mi van benne? Ugyanazok, mint egy másik gyártóéban. Mégsem tudsz, csak mókolással Windows-t telepíteni rá, mert azon jó sokat dolgoztak és a hülye, akivel még ezen fáradozások árát is kifizettetik, még büszke is...

    Akkor is, ha még SCSI HDD van a szarjában, amin a szervizes, meg a hozzá kicsit is konyító röhögve fetreng, persze ezt titkolják, de mikor végre SSD-vel adják, azt nagydobra verik. Analóg példa a copy-paste, amire éveket kellett várni, de mióta van, a marketing-et szopkodók azt mantrázzák... :o)

    Addig, amíg talán egyetlen hasonló ’prémium’ dolgot nem reklámoz senki az autóján például, mint az Apple-t, nincs erről mit beszélni. Nem látom be, hogy azt értelmes ember kirakná az autójára, ahogyan senki nem rak ki Braun, Loewe, Nokia, Intel, Nakamichi, Heineken, Panasonic, Zippo, Ikea, Coca Cola, Lux vagy Enron matricát. Egyetlen cég volt képes kitermelni ilyen konzum idióta réteget, hogy a kis ajándék matricát felnyalassa velük azótó (az autó ;o) , főleg bömbik, meg merdzsók, de bármelyiken szánalmas) valagára.
    Főleg vicces, hogy más prémium terméke is tuti van az ilyeneknek, amire inkább lehetne büszke, mert az valóban az, nem csak mondják rá…

    A gond manapság az, hogy kipukkadni látszik a lufi, amit nagyon ügyesen fújt feszesre Steve Fasznágel pár valóban jó ötlet (amiből pár lopott…) és megatonnákra rúgó marketing segítségével. Bár a pár jó ötletnél voltak jobbak is a piacon, csak a buta gyártójának teljesen normális volt, hogy jót csinál, nem kezdett szekta alapításába, így lemaradt valóban.



    Évek óta megy ez a vita, felparázslik újra, mert némely szektatag soha nem lesz képes elismerni ezeket?
  • Papichulo #47
    minimum 1,5x annyiba vannak, mint a pc-s verzio, holott 1 centi difi nincs

    Masmilyen BIOS kell neki... gondolom azt kerul ennyivel tobbe megirni :)

    Az Apple boltba eleg arbitralisan valasztjak ki a termekeket. Semmikeppen sem a teljes elerheto palettat jelenti a kinalatuk.
  • cateran #46
    Ja, hat te hoztad fel az ebayt :D Amugy nezegettem par ebayes boltot (ott ugyanis rendes aruhazak is arulnak am) es a grafikus kartyak amik Apple-hez kothetok, minimum 1,5x annyiba vannak, mint a pc-s verzio, holott 1 centi difi nincs...
    peldaul....horror ar nr. 1...
    Mondjuk az apple boltban meg nincs is ilyen...5770,5870 meg 2 quadro (amik egyenkent annyiba vannak, mint 2 komplett szamitogep) oszt `cakat....
  • Oliwaw #45
    Csak egy adalék a cégek árpolitikájához:
    Egy kamionsofőr (Scania) barátom megkért, hogy nézzem meg az elektronikus rendszerét mert valami elromlott benne és ha beviszi a szakszervizbe bármilyen hiba esetén 85000 ezer forintról indul a javítási költség. Annyit be tudtam azonosítani, hogy melyik kártya hibás, de utána nem mert n+1 lábú csazlakozóval kapcsolódott a központi computerhez. A szóbanforgó kártyán volt 3 db közönséges digitális ic meg még pár alkatrész (cirka 300 ft összköltdégben).
  • Jakuza1 #44
    Ne terelj te kis kreten, senki nem mondott ilyet hiaba is probalsz magyarazkodni mar megint.

    Amugy hat hogyne semmilyen osszefugges nincs az eloallitasi ar es a tenyleges vetelarhoz, semmi!!! :P
    Istenem nalad nagyobb kretent nem igazan hordhat a hatan a fold. :P
  • Papichulo #43
    Az az ember, aki szerint az eloallitasi koltsegnek barmilyen koze van a tenyleges vetelarhoz, az szerintem ne idiotazzon senkit.

    Az Apple nem hibas abban, hogy ezeknek a kartyaknak a Mac valtozata dragabb, mint a Windowsos. Ez volt az eredeti felvetes, minden mast te koltottel hozza.