SG.hu·

2013: szuper-üstökös és falatozó fekete lyuk

A világvége jövendölők számára 2012 újabb csalódást jelentett, jövőre azonban egy szuper-üstökös képében az apokalipszis egy másik hírnökét üdvözölhetjük majd.

A C/2012 S1 (ISON) az elmúlt évtizedek leglátványosabb égi jelenségének ígérkezik, csúcspontján akár nappal is túlragyoghatja a Holdat. Az üstökös, amit szeptemberben pillantották meg először, a külső-Naprendszer felől halad a Nap irányába, jövő novemberben érve el a Naphoz viszonyított legkisebb távolságát, legalább olyan látványt ígérve, mint 1997-ben a Hale-Bopp, nyilatkozott Timothy Spahr, a Harvard Egyetem Kisbolygó Központjának munkatársa. Mivel nagyon közel lesz a Naphoz, a legnagyobb napközelség előtt és után két-három nappal figyelhetjük meg magának az üstökösnek a fejét napkelte és napnyugta környékén. A legszebb látványt várhatóan az üstökös csóvája adja majd, ami akár hónapokon át az égbolt ékessége lehet.


Ez lesz az ISON első látogatása a belső-Naprendszerben, ezért jóval több illékony gázt tartalmazhat, mint azon társai, amik már a sokadik körüket futják a Nap körül. Ennek köszönhetően egyedi bepillantást kaphatunk a külső-Naprendszer 4,6 milliárd éves, érintetlen összetevőiről, vélik a tudósok, az ISON ugyanis a kezdetekkor alakult ki.

A jövő év egy másik nagy tűzijátékot is tartogat a csillagászok számára, egy hatalmas gázfelhőnek köszönhetően, ami a galaxisunk közepén elhelyezkedő, általában nyugodtnak mondható szupermasszív fekete lyuk felé halad. A Föld tömegének háromszorosával rendelkező felhő ütközése szabad szemmel nem lesz látható ugyan, a röntgensugarú távcsövek viszont észlelni fogják a gázfelhő és a fekete lyuk körül elhelyezkedő forró gázokból álló halo találkozásakor keletkező lökéshullámok sugárzását.


Mivel a fekete lyuk, a Sagittarius A* kozmikus mércével mérve viszonylag közel, mindössze 25000 fényévre helyezkedik el tőlünk, így a tudósok példátlan betekintést kaphatnak a fekete lyukakba beáramló anyagról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Irasidus2013. 01. 07.. 10:31||#25

Egy gázfelhõnek is van kiterjedése, még ha hajszálpontosan nem is lehet körülhatárolni szélét (de erre nincs is szükség). A felhõ egyetlen egységként viselkedik, többek között a saját tömege által keltett gravitáció miatt marad egyben (mint egy test, csak ez gázból van).
© shamanist2013. 01. 05.. 01:50||#24
Egyest,köszönöm! +1
A kettest félreértetted...
Hármas: értem, csak a felhõ mint becsapódó, elbizonytalanított, hisz nem egy darab konkrét testrõl van szó, aminek egy konkrét x. y. z. kiterjedése van.

Szummázva: Köszönöm a választ!
© Irasidus2013. 01. 03.. 12:29||#23
Onnan tudjuk, hogy az elsõ és egyben utolsó látogatása is, hogy parabola pályán érezik. Ha többször is járt volna itt, már ellipszis alakú pályája lenne.

25 ezer év csak neked tûnik soknak, egy csillag és fõleg egy galaxis élete milliárd években mérhetõ.

És igen, meg lehet állapítani, teljesen mindegy milyen messze van, ha a számításhoz van elég adat.
+1
© shamanist2013. 01. 03.. 03:02||#22


"Ez lesz az ISON elsõ látogatása a belsõ-Naprendszerben"
Azt honnan tudjuk, hogy ez lesz az elsõ? Ha tényleg az elsõ, akkor mi indította el felénk? Talán egy maja ûrhajó?


25ezer év? Lehet, hogy az "ütközés" óta már nincs is meg a Tejútrendszer, mi meg csak itt lógunk a levegõben?
Amúgy pontos az a diagnózia, hogy pont ebben az évben lesz az "ütközés"? 25ezer fényév távolságból így meg lehet ezt állapítani?



© hgj112012. 12. 29.. 10:53||#21
És kb. 50k. évvel ezelõtt kellett volna elküldeni a "Jó étvágyat kívánok!" üzenetet.
© Elemir2012. 12. 28.. 21:52||#20
Valóban vicces, de sok ember fel sem fogná mi az, hogy fényév 😊
© Inquisitor2012. 12. 28.. 20:14||#19
Nyilván 25.000 éve történt ha jövõre fogják érzékelni nem? Maximum vagy a cikkíró vett be fogalmazás gátlót vagy mi nem tudunk szöveget értelmezni. 😄
© culas25hc2012. 12. 27.. 19:12||#18
Vicces, hogy 25ezer fényévre lévõ dolgokról jövõidõben ír a cikk 😄 Ami a jövõ évben fog megtörténni, tõlünk 25 ezer fényévnyire, az legfeljebb a 800x-os ükunokánkat fogja kellemetlenül érinteni 😄
© kisokka2012. 12. 27.. 18:21||#17
Akkor az Egyesült Államokban a tömeges öngyilkosságok miatt a cherokeek veszik át a hatalmat<#hehe>
© NEXUS62012. 12. 27.. 18:04||#16
Köv világvége: 2013.13.13.
<#nyes>