Berta Sándor

Az autólopásoknál is nagyobb kárt okoz a spam

Évente több mint 14-18 milliárd dollár kárt és járulékos költséget okoznak a kéretlen elektronikus reklámlevelek, amelyek a felhasználóknak és a cégeknek is sok bosszúságot okoznak.

Justin M. Rao és David H. Reiley, a Yahoo! két munkatársa azt vizsgálta, hogy mekkora kárt okozhatnak a spamek. Nos, úgy tűnik, hogy az összeg meghaladja a korábbi legpesszimistább becsléseket is: 14 milliárd euróról van szó. A szakemberek tapasztalatait összefoglaló anyagot megjelentette a Journal of Economic Perspectives. Rao és Reiley úgy vélte, hogy a legnagyobb problémát az elektronikus postafiókokba megérkező spammennyiség jelenti. Bár kétségtelen tény, hogy rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt években a szűrők, de a felhasználók évente még mindig több mint 500 millió órát töltenek azzal, hogy felismerjék, kijelöljék és kitöröljék az ellenőrzésen átjutó kéretlen reklámleveleket. Ugyanakkor az is igaz, hogy a fejlődés ellenére a spamszűrők közel sem tökéletesek, s gyakran olyan e-maileket is spamnek jelölnek, amik nem azok. Tehát nagyon oda kell figyelni, hogy mit is töröl ki az ember.

A második problémát a spamszűrők fejlesztési és beszerzési költsége jelenti. A világ vállalatai évente 6,5 milliárd dollárt fizetnek ki a kéretlen elektronikus reklámlevelek elleni védelmi megoldásokra. Ez az összeg még nem tartalmazza az IT-munkatársak bérköltségét, valamint a spamszűrőket működtető számítógépek költségeit. A két szakértő ezek után figyelembe vette a spammerek jövedelmét. A spamküldők sem lesznek milliárdosok, ennek egyik oka, hogy drága botneteket kell bérelniük. A spammerek forgalma persze még így is szép összeg, éves szinten eléri 160-360 millió dollárt.

A kéretlen elektronikus reklámlevelek által okozott teljes kár és járulékos költség évente 14-18 milliárd dollárt tesz ki, ami meghaladja az autólopásokból származó kárt. Ez utóbbi a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) becslése alapján évente 8-12 milliárd dollár. Az IT-szakemberek gyakorlatilag szélmalomharcot folytatnak, hiszen leállítanak ugyan egy-egy botnetet, de kis idő múlva megjelenik egy új. Július végén lekapcsolták a Grum nevű hálózatot, amely a világ harmadik legnagyobb botnetjének számított, de később kiderült, hogy az intézkedés hosszú távon nem jelent megoldást a spamproblémára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • speed2006 #9
    Azért nekem jobb ha jön 1000 spam, mintha ellopnák a kocsimat. Amúgy meg az összes kéretlem levél egy freemail címre jön. A másik címeket meg nem adom meg minden sex oldalon. :D
  • senki687 #8
    Nem látod a lényeget. Abban teljesen igazad van, hogy balfasz vagyok, de nem hülye. Úgyhogy vedd a fáradságot és próbálj meg a mondanivalóm lényegre koncentrálni, ha szeretsz gondolkodni és nem csak magas lóról való pofázást élvezed.

    Nem a spam mentesség elérésének szükségességéről beszéltem. Nem is azt mondtam, hogy egy kalap alá kellene venni a gépjárműtolvajokkal. Azt mondtam, hogy bár sokalod a költséget, amit a spam visszaszorítására szánnak és felesleges pénzkidobásnak érzed, valójában ha nem küzdenének ellene, akkor nagyon elszaporodnának és komoly problémát jelentene. De mivel hatásosan küzdenek ellene, így nem érzékeled kártékonynak. És pontosan ez a cél.

    Ezt írják a cikkben: "A világ vállalatai évente 6,5 milliárd dollárt fizetnek ki a kéretlen elektronikus reklámlevelek elleni védelmi megoldásokra".

    Szerinted mennyit költenek az autólopások megakadályozására? Szerintem csak maguk az autóriasztók évente kiteszik ennek a dupláját. És mindenki kedvére felszereltetheti egyéb lopásgátló eszközökkel is, meg fel is kamerázhatja. Plusz ott vannak a rendőrök, börtönök, stb. Van rá költve. És ha kinézel az ablakon, még megvan az autód, tehát működik. Mennyit akarsz az autód védelmére szánni? Miért fáj az neked, ha a vállalatok is igyekeznek védeni magukat az anyagi károktól? Hogy statisztikáznád a dolgozóid, ha az ügyfelektől érkező e-maileket kellene feldolgozniuk és a beérkező e-mailek 90%-a levélszemét lenne?
  • okosan gyerekek #7
    naaaah, ne csúsztassunk kérem szépen! milyen nem kell foglalkozni? hol mondtam ilyen senkikém!

    azt mondtam, hogy nem kell azt a látszatot kelteni, hogy ugyanolyan, ha a folyóba hugyozok, mintha a poharadba tenném ugyanezt!

    szerintem nem kell keverni a kettőt!

    nyilván, értem én, hogy neked mindegy, hogy milyen áron érnek el egy spam mentes világot, és ezt a szemfényvesztő érvelést te egy kézre való, praktikus kis eszköznek találod e cél elérésében, de azért halkan megemlíteném, hogy azért a kis kényelemért, amit egy spam-mentes internet jelent, nem hiszem hogy egészséges dollár milliós hajtóvadászatért kiáltani.

    persze autó nélkül te leszarod, ha azonos szinten kezelik a problémád, amikor téged nap, mint nap spamekkel zaklatnak, és ennek csöppet sem te vagy az oka, aki minden szarra felregisztrál és egy kurva gmail-t nem tud regisztrálni magának.

    ugyanis megjegyezném, hogy napi átlag 2-3 levélváltásom van, van kb. 1600 beérkezett és kb. ugyanennyi elküldött levelem, amit az elmúlt öt évben generáltam és egy spamem sem volt. tovább megyek, a spam szűrőm, egyetlen emailt leszámítva minden valódi emailt hagyott kézbesülni.

    a probléma ott kezdődik, hogy balfasz vagy és nem ott, hogy nem költünk annyit a spamek megelőzésére, mint több milliós károkat okozó bűncselekmények megelőzésére, mint az autólopás.
  • senki687 #6
    Elég nagy probléma, hogy így gondolod. Ezzel az a gond, hogy

    Ha valaki mérget önt valakinek az üvegébe, az gyilkos.
    Ha valaki ugyan annyi mérget önt a közös ivókútba, akkor azzal szerinted nem kell foglalkozni, mert felhigul és nem lesz tőle senkinek semmi baja.
    Ha ezen felbátorodva mindeki mérget önt az ivókútba, akkor mindenkinek annyi.

    Ez a helyzet a spam-el is. Ha nem üldözik, megöli a kommunikációs csatornát.
  • Munkas #5
    Hát, nem tartom kizártnak. Meg kell nézni a nagyobb vállalatok IT szerződéseit. Könnyen többet költenek ilyen célra havonta, mint egy-egy autó ára.
    Az meg tényleg számottevő időt vihet el, ha bejönnek a spam-ek. Olyan szemmel kell nézni, hogy aki nem csak magyarul levelez, az nem tudja rápillantással törölni az idegen nyelvű spam-eket. Ráadásul a szövegezésük is jobb, így pár másodperccel több kell rájuk, különösen hogy néha nem is akkora hülyeség ami bennük van, ezért végigfutja az ember.
    Persze ilyen megközelítéssel a neten lévő reklámok, keresők találati listáinak befolyásolása nagyobb károkat okoz, csak az legális üzletnek számít, a spam meg nem.
  • Molnibalage #4
    Létrehozok n+1 accountot és ennyit a fizetősségről...
  • shamanist #3
    Yahoo meg az FBI...
    Nem hoax ez? :-)

    Gondolom ez az nagy becsű elemzés az Usa-ra vonatkozik csak, mert nekem senki ne mondja hogy itt nálunk a spam többet árt anyagiasítva, mint az auto tolvajok munkája.

    (bocs de ezt a pdf-et nem töltöm le, mert lehet hogy az efbiáj így akar adataimhoz hozzájutni....) :-D
  • duke #2
    Szerintem azokat a cegeket kene buntetni, akikrol a szpemek szolnak. Persze akkor meg lehet, hogy a konkurens cegek egymas neveben szpemelnenek, hogy buntesek a konkurenciat.
    Vagy fizetose kene tenni az emailt. Peldaul evente 1000 level ingyenes, folotte fizetni kell, vagy az orankent elkuldott emailek szamat kene korlatozni.
    Nehez lenne mindenkinek jo szabalyokat kitalalni, de azert biztos kilehetne dolgozni valami rendszert, ami csak a millio szamra leveleket kuldozgetoket szivatja, a normal felhasznalokat meg nem, vagy csak nagyon kicsit.
  • okosan gyerekek #1
    jaj, hagyjuk már ezt a manipulatív szart! az autólopások ellen nem azért kell nagy erőkkel fellépni, mert általános értelemben káros jelenség, hanem azért, mert a társadalom egy nagyon kis szegletét érinti nagyon súlyosan. a spamre meg azért KELL szarni, mert az, hogy az általános kártékonysága meghaladja az autólopások okozta általános kártékonyságot, nem jelent tényleges kártékonyságot senkinek, mivel a teljes emailhasználó társadalomra fejti ki nagyjából egyenletesen a hatását.