Gyurkity Péter

Mindent visz az Apple-Samsung páros

A friss elemzések szerint a címben szereplő két cég nemcsak a legtöbb félvezetőt vásárolja fel, de egyértelműen uralja az okostelefonok szegmensét, ahol szinte a teljes profitra ők ketten tesznek szert.

Május utolsó napjaiban olvashattunk arról, hogy az Apple és a Samsung fordítja a legnagyobb összeget a félvezetőkre, vagyis ők vásárolják fel a legtöbb ilyen komponenst, hogy azután azok saját hordozható és a nappaliba szánt termékeikben találjanak otthonra. Az első negyedéves adatok viszont azt is elárulják nekünk, hogy a többiek alig tudnak profitot produkálni a két nagy mellett, ami egyben a Nokia esélyeit is csökkenti.

Az ABI Research az év első három hónapját összegző munkájában arra hívja fel a figyelmet, hogy az okostelefon-gyártók által felmutatott teljes profit több mint 90 százalékát e két vállalat söpörte be, ami önmagában figyelemreméltó adat. Azt eddig is tudtuk, hogy az első negyedben alig néhány szereplő volt nyereséges, a 90 százalékos arány viszont azt jelzi, hogy a többiek - így például a HTC - szinte alig jutottak szóhoz a hatalmas túlsúly mellett. Mi több, az Apple és a Samsung ezzel a szegmens 55 százalékát birtokolta, ami még inkább alátámasztja a Nokia esetleges talpra állásával kapcsolatos kételyeket. Ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy a Lumia telefonok forgalmának 5000 százalékkal kellene megugrania, hogy némiképp helyrehozzák a Symbian visszaszorulása előtti állapotot.

A Samsung Electronics új vezérigazgatója éppen ezekben a napokban tartotta beiktató beszédét, amelyben többek között elmondta, hogy az elkövetkező időszakban a cégnek a szoftveres oldalra kell fókuszálnia, a jobb felhasználói élmény biztosítása, a nekik kínált opciók javítása érdekében. Ezzel több külső szakértő is egyetért, szerintük ugyanis a Galaxy S III példája jól mutatja, hogy a hardver terén nincs igazi kihívójuk, a kezelőfelület és a szoftveres kínálat szempontjából azonban van mit javítani a megoldáson, így nagyon is logikusnak tűnik a vállalati szakzsargonba bújtatott kijelentések sora.

Felmerült a Bada operációs rendszer, valamint a ChatOn azonnali üzenetküldő szolgáltatás befolyásának, súlyának növekedése is, azt azonban még nem lehet tudni, hogy a cégvezető pontosan mire gondolt, és hogy milyen forrásokat kíván átirányítani ezen területre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #28
    Látom, téged egyáltalán nem zavar, ha rád cáfolnak, ugyanúgy folytatod...

    Mindig is kezelte az Android a több magot.

    Aki ennek az ellenkezőjét írja, azonnal bizonyította a hozzá nem értését.

    Megfogod a kétmagos CPU-val szerelt Android-os telefont, ráteszed pl. a SystemPanel nevű alkalmazást, menü - monitor és tádáááááááá, már láthatod is, mekkora blődliben vagy.

    Ezen felül megnyugtatlak, semmi szükség semmire ahhoz, hogy a két mag dolgozzon, natívan kezeli az oprendszer, tehát arra sincs szükség, hogy egy alkalmazás úgy legyen megírva, mert a garantáltan nem úgy megírt alkalmazással is beindul a második mag, ezt is tesztelheted eme egyszerű módon.

    Tehát, ne terjeszd a butaságot, ha kérhetlek. Valaki egyszer kitalálta, egy rakat tapasztalatlan - aki kérdezni nem tud - meg terjeszti gátlástalanul.
  • donceleger #27
    Szerintem az autós példád nagyon rossz!
    Mert ha veszel egy drága sportkocsit, akkor azzal valóban tudsz akár gyorsabban haladni, illetve a benne rejlő extrákat ki is tudod használni.
    Ellenben a telefonoknál, amikor olyanokat olvasok, hogy nem kezel egy időben több magot az android, akkor onnantól kezdve hiába van benne akár 4 mag, csak egyet használ belőle a készülék! Ez azért más, mert itt ugyan benne van a készülékben az a bizonyos extra, de nem tudod kihasználni, mint az autóknál.
    De még ha ki is tudnád, sincs olyan program amit kifejezetten 4 magra írtak! És egyáltalán mihez kell a négy mag????
    Ezt mindig megkérdezem, de sosincs rá válasz! Tényleg, csak egyet írj kérlek!
  • warchief #26
    "Nem hiszem el, hogy ennyi e-péniszt növelni kívánó ember van a világon! Szánalmas mindegyik! Hardver terén valóban nincs ellenfelük! Ellenben van értelme????"

    Én erre mindig az autó-témát hozom példának. Ugyanezért vesznek méregdrága sportautókat is. A hardver (maga az autó) ott is többszörösen lekörözi a kihasználhatóságot (utak minősége; közlekedési szabályok). De ezer ilyen területet lehetne felsorolni. Tulajdonképpen ha mindenki a célnak pontosan megfelelő eszközöket vásárolna, nem működne a gazdaság.
    Szerintem, ha végiggondolod, te is találsz olyasmit a tulajdonaid között, ami picit több/jobb, mint amire használod. Akár gyorsabb számítógép, vagy 50 sebességes bicikli.
    A telefon az egyik legolcsóbb státuszszimbólum, ezért olyan népszerű.
  • Ferrer #25
    Androidos telefonom van. És nem a gyári ikonokra gondoltam, hanem a letölthető alkalmazásokéra, némelyik a Win 95-ös időket idézi, ellenben az Apple-nek van egy "style code"-ja. Olyan kereső nincs, ami zenékben, videókban, sms-ekben, mindenben keres a la Spotlight.
  • Papichulo #24
    "ios felülete rémegyszerű, testreszabni nemnaon lehet"

    http://lifehacker.com/5916593/forget-android-the-iphone-is-a-better-phone-for-hacking-tweaking-and-customization
  • dyra #23
    "Bármit meg lehet oldani Androidon, pl. Torrent kliens is van már. Ennyi!"

    Te jó ég! És eddig, hogy bírtátok nélküle?
  • Gymnova #22
    Csatlakoznék donceleger-hez! Szerintem tényleg sikerült a Samsungnak egy olyan telefont csinálnia, ami alatt aztán izmos vas van.De minek, ha ki sem tudja használni a benne lévő kis driod? Tudjátok tartottam már a kezemben SIII-at, és tényleg szép a telefon, a kijelző gyönyörű, még azt mondom talán a minőség is jobb lett egy kicsit az SII-nél, de hogy az néha hogy belaggol.....Öreg...Ha azt látnátok! Semmi gyorsulást nem tapasztaltam az elődjéhez képest. Hogy őszinte legyek én csalódtam benne. Nem vagyok egy Driod utáló, mert ennek a rendszernek is megvan a saját kis szépsége, de a sok hibája és hiányossága miatt nem vennék andriodos telót. Sőt....Jelen pillanatban ott tartok hogy azt sem tudom milyen telefont vennék igazán. :S
  • donceleger #21
    na ja, és abból indulnak ki, hogy ez így mindenkinek megfelel. hát nem! zártsága miatt nem kell! a droid meg az összevisszasága miatt nem kell.
  • lac33 #20
    ios felülete rémegyszerű, testreszabni nemnaon lehet, ez az emberek nagyrészének megfelel, mert csak 1szer kell megtanulni mi hol van.
  • Attila1234 #19
    Volt már a kezedben 10 másodpercnél tovább egy Androidos telefon? Minden cég olyan ikonkészletet rak fel, amilyet csak akar. Ha tud akkor szépet csinál, ha meg nem, akkor rondát. Van kereső. Ugye vágod, hogy Google termékről beszélünk. Jézusom. :) Az ikonokat meg lehet tapizással törölni, legalábbis HTC-n lehet.