Napi Online

Nem bízik magában a Facebook

Frissítette befektetőknek szóló kibocsátási tájékoztatóját a világ legnagyobb közösségi oldalát üzemeltető Facebook; ebből kiderül, a cég 96 milliárd dolláros kapitalizációt céloz meg, a jegyzési ársáv azonban szokatlanul széles.

A Facebook 28−35 dolláros kibocsátási árazási sávra törekszik − jelentette be a társaság, hozzátéve, reményeik szerint elérik a 95,9 milliárd dolláros piaci kapitalizációt. Az árazási sáv közepéből azonban mindössze 86 milliárd dolláros kapitalizáció adódna, ami már jóval elmarad a felfokozottabb várakozásokban emlegetett, illetve a zárt részvények idén korábban még 46 dolláros árfolyamából adódó százmilliárd dollártól. Az IPO során 337,4 millió részvényt adnak majd el, aminek nagyjából tizedét értékesíti az alapító-vezérigazgató, Mark Zuckerberg. Így összesen 5,6 milliárd dollárnyi tőkét vonna be a társaság − ha a 31,5 dolláros sávközéppel számolunk −, amivel a cég készpénzállománya több mint a duplájára nőne a jelenlegi 3,9 milliárd dollárról. Kiderült az is az új S-1 tájékoztatóból, hogy az idei első negyedévben a társaság bevételeinek negyedét a Zynga nevű, internetes játékokat fejlesztő cég szolgáltatta, ami megerősítheti a kételyeket a Facebook bevételtermelő képességével kapcsolatban.

Elemzők szerint a szokatlanul széles árazási sáv a Facebook bizonytalanságára utal: ha túl alacsony lenne a megcélzott részvényárfolyam, az kiábrándító lenne a befektetőknek és hűtené a felfokozott hangulatot, a túl magas ár viszont önmagában is elriaszthatja az új internetes buboréktól aggódókat. A menetrend szerint ma kezdődik az eddigi legnagyobb netes IPO road show-ja, május 18-án pedig meg is kezdődhet a kereskedés. Magyarországon azonban egyelőre nem juthatnak papírhoz a bátor kedvű befektetők, hiszen egyelőre csak intézményiek kapnak belőlük, és a várakozások szerint az amerikaiak eleve gyorsan besöprik őket (Napi Gazdaság, 2012. május 3.). A bevezetés után már természetesen könnyebb lesz kereskedni a papírral, CFD-ken keresztül akár shortolni is lehet majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • moikboy #1
    Pukkanni fog a lufi :D