Berta Sándor

Jimmy Wales szerint Hollywoodnak leáldozott

Jimmy Wales, a Wikipédia alapítója ezúttal többek között a nemzetközi filmiparral kapcsolatban mondta el a véleményét és egyáltalán nem bánt kesztyűs kézzel az ágazattal.

"Gyakran kérdeznek meg azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a következő nagy dolog. Amennyiben tudnám, akkor megvalósítanám" - jelentette ki Jimmy Wales. Ennek ellenére a szakembernek volt két jóslata a jövővel kapcsolatban, egy egyszerűbb és egy bátor. Az egyszerűbb az internet küszöbön álló növekedésére vonatkozott: kétmilliárd ember van online és a következő években mindenki más is csatlakozni fog a világhálóhoz.

A második, bátrabb előrejelzése pedig a következő volt: "Hollywood el fog pusztulni és ezzel senki sem fog foglalkozni." Ezt a tézist Wales a Wikipédia történetéből vezette le. Az első kísérlete egy szabad lexikon létrehozására, vagyis a Nupédia projekt elbukott. Ennek oka az volt, hogy a felkért szakírók nem tudtak a klasszikus lexikonkiadók szerkesztőivel versenyezni. Csak ezután, a Wiki-koncepció 2001-es alkalmazásával változott meg alapjaiban a helyzet, a wikik ugyanis lehetővé teszik a felhasználóknak nem csak a tartalmak elolvasását, hanem saját anyagok készítését is. Így alakult ki a Nupédiából a Wikipédia és a közösen létrehozott tudásbázis az internet egyik legnagyobb sikere lett, jóval népszerűbb az Encyclopaedia Britannica sorozatnál is.


"A Wiki nem technikai, hanem közösségi innováció volt. A jövőben a filmek is így fognak készülni. A jelenlegi online videók körülbelül azon a szinten vannak, mint amilyen szinten a szövegek voltak 1999-ben, vagyis a Wikipédia-forradalom előtt. Tehát már akkor is használták a világhálót a szövegek terjesztésére, de ezeket az anyagokat még nem közösen hozták létre az emberek. Éppen ezért bízom a fiatalokban. Amikor gyermek voltam, akkor a videoberendezések nagyon drágák voltak, így a közelükbe sem engedtek. Ma a 11 éves lányom a HD-kamerával készít felvételeket és azokból az iMovie segítségével teljes filmeket vág össze. Ugyan ezek nem Oscar-díjra esélyes művek, de jobbak annál, mint amit én készítek."

"A ma gyermekei fogják forradalmasítani a holnap filmiparát. Elég csak belegondolnunk, hogy milyen lehetőségeket kínálnak nekik a számítógép, az internet és a 3D-s animációk. A sávszélesség további fejlődése is hozzájárul majd a változásokhoz. Mindig azt kérdeztem magamtól, hogy mit kezdünk majd a jövőben a nagyobb sávszélességgel? Mi értelme lesz egyszerre 10 HD felbontású filmet letölteni? De én egy öregember vagyok, a gyerekek meg fogják találni az ezeket kihasználó alkalmazásokat" - szögezte le Jimmy Wales, akiről idén márciusban derült ki, hogy a brit kormány tanácsadója lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Doktor Kotász #44
    Ezzel egyetértek. A nézetlen művészfilm azért nézetlen, mert szar. Ugyanakkor egy sikerfilm is lehet művészi.
  • Molnibalage #43
    Uwe Boll? :)
  • Doktor Kotász #42
    Pár kudarc és bárki kikerül a belterjes brigádból. Persze itt a rendezőkre gondolok, nem a színésznőkre, akik beszopják magukat egy szerepre.
  • asgh #41
    "Hol menek be ezekre? Ja, hogy a 100/1 arányú művészmozikban? Mert ezeken a filmeket nem a multiplexek adják..."

    Így van.

    A sikerfilmeket nézik 1-2 hónapig moziban (ezek pörögnek a multiplexekben), aztán még kb. fél évig dvd-n, blurayen, letöltve, stb. aztán 2 évvel a bemutatásuk után már TV-n se érdekel senkit.
    Ezzel szemben vannak filmek, amiknek gyakorlatilag mindig lesznek nézőik, mert időtlenek.
    Ami a nagy tévedés, hogy egyesek azt hiszik, hogy minden, amire rásütik a "művészfilm" jelzőt, az egyben időtlen is, illetve a nagy költségvetésű filmek eleve nem lehetnek olyan jók, hogy hosszabb távon is érdekelje a nézőket.
    Ehhez képest vannak hú de nagyon művészfilmek, amikre sem a bemutatásukkor, sem később nem megy be senki, mert egyszerűen szarok, ugyanakkor pl. a Keresztapa sok pénzből készült, a bemutatásakor is sikeres volt és azóta is népszerű.
    Tehát igenis egy film akkor sikeres, ha sokan nézik meg, legfeljebb vannak, amelyek csak olyan hosszú távon hozzák a nézőszámot, hogy nem éri meg piaci alapon finanszírozni őket.
  • cateran #40
    Meglepoen jo feldolgozas lett szerintem..Persze sokat nyomhat a latban, hogy elobb lattam a feldolgozast es kesobb az eredetit, de mind2 nagyon tetszik:)
    A kommented 2. felenel kicsit pislogtam, mert en olyan dolgokat nem irtam, de aztan kisakkoztam, hogy a 30. kommentre ment valaszkent:)

    Amugy az imdb semmilyen szinten nem fokmero, de jobb hijan elfogadhato (lehetne meg a rottentomatoest nyomatni, ott mar "csak" 47. a 12 Angry Man es szinten tele van regebbi, neha igencsak regi filmmel az 1. 50 hely is (pl a Seven Samurai 1954-bol vagy a Laura 1944-bol, elobbi a 22., utobbi a 21. helyen)
    Mondjuk maguk a reviewk, a commentek sokat elarulnak 1-1 filmrol, tobbet mint amit pusztan a pontszamok mutatnak...
  • ktamas74 #39
    "Az imdbtop 250-es listája egy vicc. A filmek felének semmi keresnivalója nincs rajta és a szavazatok igen komoly százalékát sznobok adják le..."
    Ez aztán egy elfogulatlan, objektív kijelentés. Netán alá is tudod ezt támasztani valamivel? Személy szerint ismersz legalább 10 imbs-s usert?
    Ja, hogy nem egyezik az ízlésetek, ezért mindenki más csakis sznob lehet.
    Hány ilyen "énmegmondomatutitmindekimáshülye" embert látni manapság. :(((
  • Molnibalage #38
    Hát a Mementó sem volt egy nagy szám. Alig bírtam egyszer végignézni. Elég is volt.
  • ktamas74 #37
    Szerintem a jó film ismérve: jó forgatókönyv, életszerű dialógusokkal, jó színészek, jó rendező, jó vágó, jó operatőr, jó filmzene, de még a jelmez is fontos. A CGI meg csak egy plusz kéne hogy legyen, amivel eltüntetik a film hibáit, egyfajta Photoshop-ként használva, hogy tökéletes legyen az illúzió.
    Ha ezekből bármit is kispórolsz levon a film értékéből.
    Ahogy valamelyik előző hsz-ben is volt: viszonylag sok,tehetséges, elhivatott ember összmunkájára van szükség, nem futószalagon készült ipari termékekre.
  • ktamas74 #36
    Az a baj, hogy sokan azt nem veszik figyelembe, hogy mitől lesz jó egy film.
    Rendszergazdaként sokszor kérdik tőlem, hogy milyen gépet vegyenek/rakjanak össze.
    Mi a fontos egy gépben, mitől lesz gyors, megbízható?
    Ilyenkor azt szoktam, hogy mondani igazából minden alkatrésznél fontos, hogy gyors, megbízható és pontos legyen. (lehet 100e HUF-ért gépet összerakni, de az olyan is)Ha valamin spórolnak, akkor az később megbosszulja magát. Ez a filmeknél is így van. Persze ettől még ez nem azt jelenti, hogy csak a drága filmek jók, inkább azt, hogy van egy minimum költsége.
  • ktamas74 #35
    "Hol van Roland Emmerich profizmusa?"
    Ezzel azért vitatkoznék. Ha már példálózni akarsz ne vele tedd.
    A Godzilla és Függetlenség napja című popcornmozin kívűl semmi érdemlegeset nem tett le az asztalra.
    BC.10.000? Holnapután? pfff.
    Egy dologhoz ért, az tagadhatatlan: látvány.
    Amihez pl. nem ért: megfelelő forgatókönyvírót találni.
    A fenti 2 filmen kívül minden más filmje klisés, a színészei valószerűtlen viselkednek, gyakorlatilag száraz plasztikfigurák. Karakterek bemutatása, fejlődése = 0. Tele vannak nem életszerű dialógusokkal. A filmes poénjai még csak nem is viccesek (pedig néha az szeretne lenni).