SG.hu·

Szintetikus organizmusokkal a Mars kolonizálásáért

Egy neves biológus szerint az ember alkotta szintetikus organizmusok segíthetnek a Mars lakhatóvá tételében.

Már folyamatban van a mesterséges, széndioxid fogyasztásra tervezett életformák fejlesztése, nyilatkozott egy sajtóeseményen Craig Venter, aki tavaly a világ első szintetikus organizmusának megalkotásával került az újságok címlapjára. Munkatársaival jelenleg olyan sejtek tervezésén dolgozik, amik képesek lesznek a légköri széndioxid hasznosítására, tápanyagot, üzemanyagot, műanyagokat és egyéb termékeket állítva elő. Ez a képesség óriási hatással lehetne bolygónkra, ugyanakkor segíthetne a Mars élhetőbbé tételében is, vélekedett Venter. "Ezekkel a folyamatokkal szinte bármit előállíthatnánk az ottani széndioxid környezetből, amire szükségünk van" - utalt a vörös bolygó vékony, ugyanakkor főként széndioxidból álló légkörére.

Venter és csapata 2010 májusában jelentette be az első szintetikus génállománnyal rendelkező élő organizmus megalkotását. A biológusok számos előre összerakott DNS egységből alkották meg a Mycoplasma Mycoides baktérium genomját, amit azután egy szoros rokonságban álló törzs saját génállományától megfosztott sejtjébe ültettek be. A "gazda" baktérium hamarosan életre kelt és szaporodni kezdett, pontosan úgy, ahogy természetes megfelelője teszi. A vívmány sokkal több volt, mint egy szenzációhajhász laboratóriumi kísérlet, a különböző hasznos feladatok ellátására képes mesterséges organizmusok eljövetelét vetítette elő.

"Az új életformák létrehozása több alapvető problémát is megoldhat, elegendő energiát, élelmet, tiszta vizet és gyógyszert biztosítva" - magyarázta Venter, aki egy másik csoport élén egy évtizede az emberi genom dekódolásában is kulcsszerepet játszott. Jelenleg elsődleges feladatának a szintetikus élet létrehozását tekinti, ami szerinte megoldaná a Föld legsúlyosabb problémáit, amin ma már gyakorlatilag 7 milliárd ember él, a populáció növekedése pedig továbbra is emelkedő tendenciát mutat.

Cége, a Synthetic Genomics egy szintetikus alga kifejlesztésén dolgozik, ami olcsón és hatékonyan állítana elő bioüzemanyagokat. A Synthetic Genomics 2009-ben egy 600 millió dolláros szerződést kötött az ExxonMobillal a cél elérése érdekében. A társadalom listájának csúcsán az üzemanyag mellett az élelem áll.

A szintetikus életből származó hasznoknak azonban nem kell kizárólag szülőbolygónkra korlátozódniuk, mondta Venter. Míg a mesterségesen előállított széndioxidfaló organizmusok a Földön az éghajlatváltozással vehetik fel a harcot, a Marson megteremthetik az emberi jelenlét alapjait, amit a bolygó légköréből hozhatnak létre. "Képzeljék el, ha sikerül megtervezni egy sejtet, amit alkalmassá tehetünk a jövő megváltoztatására, az élet egy új szoftverének megírásával új forrásokat hozhatunk létre szinte mindenhez, amire a továbblépéshez szükségünk lehet" - összegzett Venter.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Doktor Kotász2011. 08. 25.. 13:27||#45
Persze, majd fogom cáfolgatni azt amit te találsz ki arról, hogy mit mondtam.

Hay felõled két tábor, akkor két tábor. Miért is zavarna egy hülye buzi fantáziálgatása?
© Irasidus2011. 08. 24.. 19:56||#44
Nem vagyok sértõdékeny és néha kifejezetten örülök, amikor ilyen látványosan kiütközik a stílusbeli különbség a "két tábor" között.
Csak nyugodtan add önmagad továbbra is!
© Doktor Kotász2011. 08. 24.. 18:15||#43
Te egy hülye buzi vagy. Ezt cáfold meg valami tanulmánnyal. Ha nem tudod, akkor egy hülye buzi vagy.

Imádom az olyan kis buzikat, mint te, akiknek semmi más boldogsága nincs, csak az, hogy el nem hangzottakra reagáljon. Menj az anyádba te kis retardált fasszopó buzi.
© Irasidus2011. 08. 24.. 12:26||#42
Elõttem is írták, de leírom még egyszer a vízpára önmagában nem elég a globális fellegedéshez, a negatív visszacsatolás miatt. Persze ettõl még üvegházhatású gáz, és jobb hatásfokú mint a széndioxid. Többek között ezért is nem -30C fok a föld átlaghõmérséklete. Szóval tanulmány nincs csak okoskodás (mert azt csinálod, ha nem vetted volna észre), ja meg a klímakutatók lehülyézése. Téged tudósokkal ijesztegettek kiskorodban?
© philcsy2011. 08. 24.. 02:56||#41
"A felhõ, a vízpára csupán töbszázszor erõsebb üvegháztényezõ."
A vízpára OK. De a felhõ nagyon durva fényvisszaverõ. Ha mindenhol felhõ borítaná a földet, nem a felmelegedés lenne a problémánk.
© Doktor Kotász2011. 08. 23.. 23:25||#40
Mit honnan veszek?
Nézz utána, hogy a vízpára hogyan nyeli el a hõt meg a fényt!
Azért az ugye még megy, hogy a felhõn nem látsz át, a CO2-n meg igen.

Továbbá javasolnám néhány szemléltetõ alapkísérletet is megnézni a pára, kicsapódás, stb.

A klímakutatás meg tényleg röhej.
A klímamodellek egy C64-en is futhatnának. Mert kábé analógok a következõvel. Ha fél százalék CO2 emelkedés fél fok átlaghómérsékletemelkedést okozott, akkor két százalék két fokot. Ja nem, mert öngerjesztõ folyamat, meg az abedó, legyen mondjuk 5 fok.
© Doktor Kotász2011. 08. 23.. 23:15||#39
"A tudományellenességed meg nem kell minden egyes válaszban hangoztatni, tudok róla, és többször írtam fogalmad sincs mirõl beszélsz."

Szerintem kurvára keversz valakivel. Teljes mértékben tudománypárti vagyok. A konteóktól meg idegenkedek. Sõt szerintem nem is keversz senkivel. Egyszerûen csak hipp-hopp fantáziáltál és idehánytad.
© Globalmaster2011. 08. 23.. 13:43||#38
Látom neked sincs jobb dolgod a kötözködésnél...
© Emmegki2011. 08. 23.. 12:20||#37
"Szintetikus organizmusokkal a Mars kolonizálásáért"

Gyerekek, attól nem lesztek tudományosabbak, hogy fölösleges idegen szavakkal nyomjátok tele a cikket, inkább ilyen Discovery Channel-féle bulvártudományosság látszatát kelti.
Jó lesz az magyarul is:

"Mesterséges életformákkal a Mars meghódításáért"
© Irasidus2011. 08. 23.. 12:13||#36
"A felhõképzõdés erõsödése a fõ ok. ... Mondjuk az ózonréteg vékonyodása miatt több sugárzás éri az alsóbb légköri rétegeket, ezért nõ a felhõképzõdés. "

Ez nagyon jó! És ezt honnan veszed? Forrás, tanulmány? Vagy csak hasadra ütöttél? De ne valami konteo oldalt linkelj be... Köszi. Mellesleg honnan veszed az, hogy a klímakutatók komolytalanul kutatják a klímát? A tudományellenességed meg nem kell minden egyes válaszban hangoztatni, tudok róla, és többször írtam fogalmad sincs mirõl beszélsz. De ebbe ne menjünk bele, elég ha valami forrást mutatsz az állításaidra...