Berta Sándor

A Windows 8-ba is bekerülhet a SmartScreen

A jövőre megjelenő új Windows operációs rendszer esetében a fejlesztők nagy hangsúlyt fordítanak a biztonság növelésére. Erre utal egy a világhálón most megjelent információ is.

A Windows 8 jövőre jelenhet meg és az USB 3.0, illetve a Bluetooth 3.0 támogatása mellett számos új funkcióval is büszkélkedhet majd. Long Zheng, az istartedsomething munkatársa a SmartScreen nevű megoldásra lett figyelmes, ami eddig az Internet Explorer 8-as és 9-es verzióiban, illetve a Windows Live Messenger 2011-ben van jelen. A lépés aligha véletlen, a redmondi szakemberek minden eddiginél biztonságosabbá akarják tenni a következi Windows-verziót, hogy így védjék meg a felhasználókat az online veszélyektől.

A SmartScreen nevű fájlellenőrző funkció először az Internet Explorer 8 második bétaverziójába került be, jelenleg pedig már megtalálható a Windows Live Messenger 2011-ben és az IE 9 végleges kiadásában is. A SmartScreen egy dinamikus listára támaszkodik, ami veszélyes, csalók által létrehozott, illetve használt vagy káros tartalmakat terjesztő oldalak címeit tartalmazza. A címeket a Microsoft munkatársai vagy manuálisan, vagy egy bizonyos algoritmus segítségével viszik be a rendszerbe. A funkció megfelelő védelmet nyújthat az eddig többnyire sikerrel alkalmazott támadási formák ellen, hiszen képes naponta mintegy hárommillió adathalász támadást és kártevőt kiszűrni.


A Windows 8 jelenleg elérhető tesztverzióiban az új funkció egyelőre nem tesztelhető, de az nagyon is könnyen elképzelhető, hogy a végleges változatban már teljes értékű lesz és figyelmeztetni fogja a felhasználókat a számítógépet fenyegető online veszélyekre. A Long Zheng által nyilvánosságra hozott fotón ugyanakkor az is látható, hogy akár teljesen ki is lehet kapcsolni, vagyis a Microsoft a felhasználóra bízza a döntést.

Az amerikai konszern tovább halad azon az úton, amelynek célja, hogy egy komplett biztonsági csomagot kínáljon az embereknek. A csomag eleme lenne az operációs rendszeren belül a User Account Control (UAC), a Windows Defender, a SmartScreen, az IE 9 és választható elemként a Microsoft Security Essentials.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #24
    No, elvileg ki is szivárgott egy korai build (képeket elnézve már jó féléves lehet).
  • Laza #23
    Pf, olyan országgal előjönni, ahol a Vista is magas százalékot ért el, nem vall hozzáértő társadalomra :D
  • B0nFire #22
    Nem ő volt, hanem a pár hsz-szal lejjebb a GalgaTomas nevű trollunk volt. A PCfórumon most SkullJoe-nak hívják, és már megint böfögi a hülyeségeit.
  • Lowosan #21
    Ügyes próbálkozás, egy balkáni országgal előhozakodni

    Tényleg annyira hülye vagy hogy még azt se veszed észre hogy hol hasaltál el? Vagy a hülyeséged mellé társult egy nagy adag egó is, és most az csűri-csavarja a dolgot 'szocialista politikus'-i mértékekben hogy falazzon a hülyébbik felednek?
  • Kheller #20
    Akarod mondani: "hoppá, megint csúnyán beégtem..."

    De azt ugye még neked is sikerül észrevenned, hogy akármelyik régiót nézed zuhan az XP részesedése és annyival nő a win7 részesedése. 1 év múlva már nem lesz olyan régió ahol ne a win7 lenne a piacvezető rendszer...
    XP-t ma már csak elavult gépen érdemes használni, mivel nem tudja kihasználni a mai hardvereket.

    A magyarok pedig nyilván csak kullognak a világtendenciákhoz képest, mivel itt csóróbbak az emberek, több az elavult gép, de a tendencia itt is ugyanaz mint az USA-ban és ha időben lemaradva is, de ugyanaz történik itt is, az XP eltűnik, a win7 pedig átveszi a helyét. Te meg vergődsz minden site, minden cikke alatt és nem veszed észre, már csak a butaságaidon röhög mindenki...
    Hamisitott adatok, mi? Az összes statisztikát készitő site-on, hát persze...
  • Gerygrey #19
    Ha komolyabb szinten dolgozol is a géppel (erőforrás-igényes cuccokra gondolok, mint például 3Dmax, After Effects, stb) akkor nem hátrány a 64 bit.

    Egyszer teszteltem, XP 32bit vs Win7 64bit: önmagában ez a váltás 10 százalékos gyorsulást hozott After Effects renderelésben.

    http://greyhound.blog.hu/2009/10/19/windows_7_fel_ev_utan

    (És ez még csak 2 giga RAM, és még csak AE CS4 verzió. 4 gigára bővítve a memóriát - amit az XP már nem is tud kezelni - még látványosabb a különbség, CS4 alatt is, az AE CS5 pedig - ami már natív 64 bites alkalmazás - még jobban kezeli a memóriát, és látványosan gyorsabb, mint elődje. És még mindig megvan a lehetőség, hogy a 4 gigánál is lényegesen feljebb tornásszam a RAM mennyiségét, mondjuk úgy 16-ra, mert a Core i7 annyival érzi igazán jól magát. Most renderelés közben 40-60 százalékon megy csak a proci... Lényeg a lényeg, egy mai high-end gépre vétek XP-t rakni.)
  • GalgaTomas #18
    Ügyes próbálkozás hogy az USÁKIAIAKKAL jöttök fel példaképpen, ahol mindig is ügyesebben hamisították a statokat, mint a nagy szovjetúnióban.. messziről jött ember pedig azt mond amit akar.

    Nálunk viszont nem lehet a statokat ilyen röhejesen meghamisítani és itt a VALÓS eredmény is meglátszik: XP kontra 7 = 60 / 30 %



    http://gs.statcounter.com/#os-HU-monthly-201004-201104
  • Lowosan #17
    Az idiotizmusnak egy teljesen új szintje szükséges ehhez, de ezek szerint megüti a mércét
  • Kheller #16
    Medve-medve, te ugye szopni jársz ide?


    Regisztráció időpontja: 2011. 04. 10.
  • asysoft #15
    Talán, ha az általad linkelt oldalon beállítanád a megfelelő paramétereket (USA, 2011. Április)...:)

    Kheller: van egy olyan érzésem, hogy megjött:)