SG.hu·

Öt éven belül kiléphet a Naprendszerből a Voyager 1

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Földtől legnagyobb távolságban barangoló űrszonda, a Voyager 1.

A bolygónktól jelenleg 17,4 milliárd kilométeres távolságban található, sokat látott űreszköz határozott változást észlelt a közegéül szolgáló részecskék áramlásában. A Napból érkező részecskék, vagyis a napszél a szonda jelenlegi tartományában már nem kifelé, hanem oldalirányba mozog. Ez azt jelenti, hogy a Voyager már egészen közel járhat a csillagközi űrhöz.

Edward Stone, a Voyager projekt tudósa az űrszondát és azt az információáramlást méltatta, ami immár 33 éve látja el újabb és újabb adatokkal a tudományt. "Amikor a Voyager elhagyta a bolygót az űrkorszak még csak a huszadik évében járt, így nem volt semmilyen alapunk, amiből következtethettünk volna, hogy ilyen sokáig bírja majd a szonda" - nyilatkozott a BBC-nek. "Nem tudtuk milyen messzire kell utaznunk, hogy kilépjünk a Naprendszerből. Most már tudjuk, hogy nagyjából öt év múlva, első alkalommal kijuthatunk"

A Voyager 1 1977. szeptember 5-én, míg ikertestvére, a Voyager 2 1977. augusztus 20-án indult el a világűr felé. A két NASA szonda kezdeti célja a külső bolygók, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felderítése volt, ezt a feladatot 1989-ben teljesítették. Ezután a mélyűr felé küldték őket, az általános irányként a galaxis középpontját határozva meg.

A szondákat radioaktív energiaforrásaik éltetik, ezeknek köszönhetően műszereik ma is jól működnek, és 33 év elteltével folyamatosan sugároznak adatokat a Föld felé, bár a hatalmas távolság miatt egy-egy rádióüzenet eljutásához 16 órára van szükség.


A legfrissebb megfigyelések a Voyager 1 LECP (Low-Energy Charged Particles) műszerétől érkeztek, ami a napszél sebességét követi nyomon. Ez a töltéssel rendelkező részecskeáramlat egy buborékot képez a Naprendszer körül, ezt nevezik helioszférának. A szél szuperszonikus sebességgel halad egészen addig, míg át nem lép egy lökéshullámot, a terminációs lökést (termination shock). Ezen a ponton a szél drasztikus lassulásba kezd és felmelegszik, ez a tartomány, ahol mindez lejátszódik a mágneses hüvely (heliosheath). A Voyager mérései szerint jelenlegi lokációjánál a napszél sebessége nullára csökkent. "Elértük azt a pontot, ahol a napszél, ami egészen mostanáig folyamatosan kifelé áramlott, már nem kifelé, csupán oldalirányba mozog " - mondta dr. Stone, pasadenai Caltech kutatója.

Ez a jelenség a kifelé áramló szél és a más csillagoktól befelé áramló anyag találkozásából adódó erőkiegyenlítődés következménye, a kettő közötti határ a Naprendszer "hivatalos" pereme, a heliopauza. Amint a Voyager átlépi ezt a határvonalat, a csillagközi űrben találja magát.

A változás első jeleit júniusban észlelték, az észlelés megerősítésére azonban további adatokra volt szükség. "Amikor felismertem, hogy szilárdan nullákat mérünk, teljesen elképedtem" - mondta Rob Decker, a LECP társ-felügyelője, a marylandi Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizika Laboratóriumának tudósa. "A 33 éve szolgáló Voyager megint valami teljesen újat mutatott"

A szonda másodpercenként 17 kilométeres sebességgel halad a heliopauza felé. Dr. Stone várakozásai szerint az átlépés néhány éven belül megtörténik. A Voyager 2 bár hamarabb indult útnak, egy lassabb pályán halad, jelenleg 14 milliárd kilométerre van a Földtől.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sanyiute2010. 12. 23.. 19:50||#62
Voyagerhez hasonló szonda nem tudom mennyibe került/kerül/kerülne de ki lõhettek volna még vagy 10-et 20-at
© NEXUS62010. 12. 17.. 20:56||#61
Ok!
Én is átszoktam neki, de mindig megharagszik.
😊
© Kara kán2010. 12. 17.. 20:39||#60
Annak a kedves ismerõsödnek - feltéve, hogy nem én vagyok, másik néven - add át szolidaritásom és bátorításom szívélyes kifejezését. :-)
© NEXUS62010. 12. 17.. 20:23||#59
Jaj ne!
Van már egy ilyen hittérítõ ismerõsöm az egyik fórumon, az a mániája, hogy õ hozza a világosságot az emberök fejébe.
Ez néhány embernek nem jön be, fõleg a lekezelõ stílusa miatt.

Neked monnyuk még sokat kell fejlõdni hozzá.
<#nyes>
© Kara kán2010. 12. 17.. 09:31||#58
Igen! Szeretem kimosni a mocskot az emberek agyából.
© nextman2010. 12. 17.. 00:55||#57
Akkor biztos mosópor vagy😊
© NEXUS62010. 12. 17.. 00:06||#56
Azért nem, mert a galaxismagjában levõ feketelikban dekkolnak a hicsik.
© Kara kán2010. 12. 17.. 00:02||#55
Maradj már magadnak!

Más:
Én csak aztat nem értem, hogy mér a búbánatba a Tejút közepét vette célba a V1, miért nem megy itt szépen a kertek alatt, ahun van a lakható zóna, és dekkolnak a kis zöld manók?
© NEXUS62010. 12. 16.. 23:25||#54
Vazze mennyit fog ez akkor érni!?

Stoppolom!
<#nevetes1>
© Doktor Kotász2010. 12. 16.. 20:47||#53
"Azért még, ha több tízezer év is mire eljut egy értelmes lények álltal lakott bolygó közelébe és megtalálják, gondoljatok bele mekkora felfedezés lesz az számukra."

Szerintem mi az emberek elõbb fogjuk megtalálni, mint fontos ûrrégészeti leletet.