Gyurkity Péter

Videókölcsönzőt nyitna az Apple

Friss pletykák szerint az Apple többek között egy új videókölcsönző beindítását, valamint a negyedik generációs iPod Touch készüléket jelentené be a szeptember első napján esedékes rendezvényén.

A Bloomberg egy magát megnevezni nem kívánó forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy jelenleg a cég zárt ajtók mögött folytat tárgyalásokat a News Corp. tulajdonában álló Fox csatornával, mégpedig annak népszerű televíziós műsorainak internetes kölcsönzéséről. A hír szerint hasonló terveik vannak a CBS, az NBC, valamint a Walt Disney tartalmaival (ez utóbbi igazgatótanácsában Steve Jobs is ott ül, mégpedig a legnagyobb részvényesként).

Az Apple elképzelése szerint az új szolgáltatással a meglévő hordozható készülékek népszerűségét növelnék, ez pedig arra utal, hogy a 48 óráig kölcsönözhető televíziós műsorok az iPad, az iPhone, valamint az iPod Touch kijelzőjén is megtekinthetők lesznek. Ezek mellett jelenne meg a kínálatban a második iTV, amely az iPhone hardveréhez hasonló belsővel jelenne meg, egyfajta kiegészítőként - a cég az első változathoz hasonlóan nem számít arra, hogy kirobbanó sikert arathatnak, ám lehetőséget kívánnak adni a vásárlóknak a televíziós tartalmak kényelmes megtekintéséhez.

Az egyes műsorokat 99 centes áron kölcsönözhetnénk ki, az eredeti előfizetéses modellt ugyanis a hír szerint végül elvetették az érdekelt médiacégek. Számukra az ajánlat egy olyan lehetőség, amely lehetővé tenné a bevételek növelését, ám nem veszélyeztetné komoly mértékben a már meglévő szerződéseket és partneri kapcsolatokat. Az Apple a maga részéről olyan riválisok után eredhetne, mint a Netflix és a Hulu, és tekintettel készülékeik népszerűségére, megvan minden esélyük egy sikeres rajtra.

A rendezvényen várhatóan bemutatják majd a sorrendben negyedik iPod Touch készüléket, a már említett második Apple TV-t, valamint egyes vélemények szerint az iOS 4.1-et is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #43
    "Nem hiába nem működik itt rendesen az amazon, az android market vagy itunes store. Ahhoz, hogy az átlag ember itthon már lustaságból a legális utat válassza nagyon olcsón kéne adniuk mindent."

    Nem ezért nem műxik itthon az amazon,istore és társai.Ezeken 0.99$ egy normális zene, és simán megveheted külön.Aki annyit nem ad érte, az elmehet a csába.Persze, ha havi 100-200 zenéről van szó, úgy már más.
  • who am I 7 #42
    Talán nem érted, hogy mit jelent átvitt értelemben az ugatni?Vagy most most hangképző vauvau-t hallottál a kommentem helyén?Akkor, hogy válaszoltál rá?Vagy csak fölöslegesen idióta a megjegyzésed.omg
    Ha nagyon akar, akkor nem annyit keres mint itthon, erre utaltam a 150nel.Bárki kimehet bevándorlórománként és el éldegélhet.A szobák pedig simán 300-400 fontok és akkor még nem egyedül vagy egy lakásban.Persze, ha keresel 3000-4000 fontot, úgy annyira nem gáz.De egy jobb lakást, még akkor sem tudsz kibérelni.
  • GregSB #41
    Azt felejtitek el, hogy az emberek többségének fingja sincs arról, hogy mi az a tracker. Félelmetes, hogy mennyi ember nem képes arra, hogy torrentezzen / filmeket-zenéket letöltsön.

    Azt is elfelejtitek, hogy az emberek alapvetően lusták, az egyszerűbb dolgok felé hajlanak inkább. Főleg ha van pénzük. Nem rég mutattam meg egy ismerősömnek, hog hogy tud letölteni filmeket meg zenéket torrentről, mert van affinitása a gépekhez, és érdekelte. Elvolt vele pár napig, azóta ugyanúgy veszi a filmeket és zenéket a netről (németországban él), mert sokkal kényelmesebb neki(lényegesen kevesebb ideig tart megvenni vmit itunesból, mint torrentel leszedni), és nem vágja földhöz ha havonta kiad €30-€40 erre.

    Itthon más a helyzet persze. Nem hiába nem működik itt rendesen az amazon, az android market vagy itunes store. Ahhoz, hogy az átlag ember itthon már lustaságból a legális utat válassza nagyon olcsón kéne adniuk mindent. + hiába sok az ember aki hülye a torrenthez, minden családban van egy kis Pistike, aki majd úgyis leszed mindent ha megkérik :)
  • TreDoR #40
    Akkor mi volt ez a "ha nagyon akar az ember" szöveg? A szoba meg lehet, hogy nem, de a kaja ugyanannyi. Azt meg nem tudtam, hogy te ugatni szoktál.
  • who am I 7 #39
    Ajj istenem..ezt UGATOM :D tudom, hogy mi mennyi, és azt is hogy nem 30 ezer egy szoba..lol.okoska
  • TreDoR #38
    Londonban 150? 250 a minimálbér.
  • who am I 7 #37
    elég tré...bár azért londonban, ha nagyon akar az ember, nem 150 ezret keres havonta.Ráadásul ha család, akkor 2 ember ugye...abból pedig el lehet szerintem lenni...Ismerősöm él kint, bár én nem mennék ki akkor se.
  • G_ArchAngel #36
    Egyreszt van HD opcio, masreszt UK-ban szeptembertol nincs valasztasod, mintahogy tobb Nyugat-Europai orszagban sincs mar vagy nem lesz. Ket level utan a szolgaltato lekapcsolja az internetedet es listara kerulsz.

    Azt hiszed en nem torrenteztem? Anno a publikus siteokon, mint a PB az uj filmeket 30-50ezren is osztottak, szedtek. Ma ritka, ha 10e felett van a legerdekesebb filmeket letoltok szama.
    Azt mondom, hogy gyerekek meg elvannak itt is a torrentezessel, de dolgozo, csaladert felelos emberek nem kockaztatnak. Ha birosagra kerul az ugy, akkor nem egy film arat akarjak megterittetni, hanem peldaerteku buntetest szabnak ki.
  • who am I 7 #35
    Mondjuk ki az a hüjje aki 10fonté megvesz egy ilyen kb vhs minőségű kacatot (1.4giga HAHA LOL).Mondjuk meg is érdemli
  • G_ArchAngel #34
    Most sem igy van, az iTunes-on ketfajta ar van: van egy rent, ami 48 ora es olcso (nem tudom otthon mennyi a kolcsonzoi dij, de rendes europai fizeteshez kepest olcso), illetve a film letoltheto egy magasabb osszegert, igy sajat tulajdonba kerul (ez tovabbra sem oszthato meg).



    Ez egy uj film ertelemszeruen vannak akciok, sorozatokat 0.49 GBP-ert lehet letolteni, vagy filmet 1 GBP-ert locsonozni, de neha venni is jelkepes osszegert...