Gyurkity Péter

Jön az első dual-boot tábla PC

Egymás után érkeznek az újabb és újabb táblák a különböző gyártóktól - ezúttal a Viewsonic újdonságait mutathatjuk be, amelyek közül az egyik egyszerre két operációs rendszerrel érkezik majd.

A cég egészen pontosan két táblával készül az elkövetkező hónapokra, ezeket pedig az IFA-kiállításon mutatják be a nagyközönség előtt. A Pocket-lint.com értesülése szerint dual-boot készülék érkezésére számíthatunk, amely világosan jelzi számunkra a gyártók Windows 7 és Android platformba helyezett reményeit - az Apple iOS ellenében.

Az első változat 7 hüvelykes kijelzőt kap, neve ViewPad 7 lesz. Az Android operációs rendszer mellett a szokásos technológiák támogatását várhatjuk, a listán ugyanis a 3G, Wi-Fi, Bluetooth, illetve GPS olvasható, emellett pedig a tábla elülső és hátsó oldalán található kamera, valamint microSD-kártyával bővíthető belső tárolóegység érkezik majd a megoldással. A család második tagja már 10 hüvelykes kijelzőt hordoz magán, ennek neve egyelőre még nem ismert, azt viszont tudjuk, hogy dual-boot fejlesztésről van szó, amely az Android OS mellett a Microsoft egy operációs rendszerét is futtatni fogja.


A gyártó természetesen (a többi versenytárshoz hasonlóan) abban bízik, hogy kikezdheti az iPad előnyét és komolyabban az Apple után indulhat, már ami a piaci forgalmat és nyilván a bevételeket illeti. A Google a maga részéről pedig készül az Android harmadik generációjával, miközben már arról hallhatunk híreket, hogy az első Chrome OS tábla november 26-án rajtolhat el az Egyesült Államokban, mégpedig a Verizon jóvoltából. A keresőcég két fejlesztése tehát a táblák szegmensében egymás ellen is küzd majd, ami mindenképpen érdekes lesz.

A Windows 7 már korántsem áll ilyen jól a táblák területén, az MSI például jelezte, hogy saját megoldásaikat csak jövőre készítik el. Ők az Intel következő generációs Atom processzoraira várnak (Oak Trail kódnéven), amelyek hivatalosan a januári CES alatt rajtolnak majd el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • atomkrumpli #3
    Lenovo-nak van ilyen gépe, az ideaPad U1 Hybrid leszedhető képernyővel vagy ott van a giga M912 kihajtható érintőképernyős netbookja
  • kvp #2
    Nem ertem miert nem adnak ki sima netbook-okat, erintokepernyovel es kihajthato vagy leszedheto billentyuzettel? Arban egy netbook ara lenne, tudasban egy atlag windows-os gep, tehat desktop, kulsoben meg egy tablet, amihez van beepitett billentyuzet is.

    A dual boot-os megoldas nem rossz, de alapvetoen az emberek vagy linux-ot (android) vagy windows-t akarnak hasznalni es ezt altalaban el tudjak donteni a vasarlaskor. Ez a ket oprendszeres otlet inkabb csak abbol adodik, hogy az android ingyen van, tehat nyugodtan es extra koltsegek nelkul a windows melle lehet csomagolni. Az olcso windows-os tablet-ekhez pedig tenyleg az uj intel fele kis fogyasztasu x86-os chip kell.
  • Magiszter #1
    A "felveszi a versenyt az iPad-al" részt sok gyártó úgy érti hogy legalább olyan drága, de alig tud valamivel többet. Kellene már egy olyan tábla ami árban is megcélozza az alsó kategóriát és ilyen 60-80 ezerért nyújtja azt amit kell.