Berta Sándor

Saját ügyfeleit használta ki egy spanyol IT-cég

A spanyol rendőrség éveken át nyúló nyomozást folytatott a helyi Cipsa ellen, amely nem elég, hogy a logikai bombákat tartalmazó alkalmazásai segítségével megbénította az ügyfelei számítógépeit, de még ezután szervizszolgáltatást ajánlott fel a pórul járt vállalatvezetőknek.

A cordobai Cipsa cég szoftverei évek óta olyan kódokat tartalmaznak, amelyek segítségével megbéníthatók a programokat letöltők számítógépei. A Guardia Civil őrizetbe vett három menedzsert, azt azonban nem árulta el, hogy melyik vállalat alkalmazottai. Később az El Diario de Córdoba című napilap és más újságok tudósításaiból vált ismertté, hogy az érintett cég a Cispa. Az ügynek akár több mint ezer károsultja is lehet, lévén ennyi partnere van a córdobai társaságnak. A Guardia Civil szóvivője annyit elmondott, hogy az első kártevőt már 1998-ban fedezték fel a gyártó egy programjában.

A logikai bombák olyan alkalmazások, amelyeket úgy programoznak be, hogy egy előre meghatározott időpontban indítsanak el egy kártevőt, amely aztán megbénítja a célpont számítógépes rendszereit. A Cipsa az általa szándékosan és tudatosan okozott károk kijavításáért pénzt kért az érintett partnereitől, akiknek persze fogalmuk sem volt arról, hogy a megmentőik állnak az egész dolog hátterében. Persze az már csak később derült ki, hogy a cégek nem lélegezhettek fel, hiszen a "segítők" újabb logikai bombákkal árasztották el az IT-hálózatokat.

A Cipsa kifejezetten kis- és közepes vállalkozások számára fejleszt szoftvereket és különböző szolgáltatásokat is kínál a számukra. A cég ellen azután indult nyomozás, hogy a rendőrökhöz több online bejelentés is érkezett. A nyomozók olyan sok információt kaptak, hogy az ügyben egy külön CORDOBÉS nevű csoportot hoztak létre, amelynek tagjai számára lassan összeállt a kép. Az összehangolt akcióban végül a Cispa székhelyén nem csak a három fő gyanúsítottat vették őrizetbe, hanem számos számítógépet és más hardvert is lefoglaltak, amelyeket igazságügyi szakértők fognak átvizsgálni lehetséges bizonyítékok után. Az esetről a Guardia Civil a vállalat minden ügyfelét értesítette és egyúttal várja a felmerülő kártérítési igényeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MacropusRufus #4
    ha nem is mindet, de élek a gyanuval, hogy a antivírus cégeknek nem érdeke a vírusmentes világ. Ez egy paradox helyzet ui. ők azért vannak, hogy biztonságos legyen, de ha biztonságos lesz (mert valaki megoldja a 100%-os védelmet) akkor rájuk nincs szükség. Tehát a megoldás? Kicsit rásegítenek a dolgokra.
    Viszont az tény, hogy az egyik leggecibb fertőzés formát a Sony fejlesztette ki. Ez az a bizonyos rootkiz nevű szar. Ő kitalálta, hogy védje a lemezeit, de ez a módszer tökéletesen alkalmas volt arra, hogy az antivírus programok ne találják meg a kártevőt. Namost egy idő után jött az ellenszer, de ugye a világ legelső számítógép vírusa meg egy közönséges vizsgamunka volt...
  • andersh #3
    nagy újdonság.
    a vírusokat is a norton írja. :D
  • flashpointer #2
    Egy régebbi monitoromra 3év gari volt. Na meddig bírta? 3 év 1 hónap. Véletlen-e?
  • lamer the true #1
    Azért ez durva. Pofám leszakadna, ha ilyen cégnél dolgoznék.