Gyurkity Péter

Kell a sztereó 3D a játékoknál?

Nemcsak a sztereoszkopikus 3D-megjelenítésről viszonylag keveset tudó játékosok, de még a gyártók véleménye is igencsak megoszlik a technológia jövőbeni felhasználását és annak esélyeit illetően. Miközben az nVidia és a Nintendo a maga részéről már alkalmazza a megoldást egyes készülékeiben, az AMD egyelőre óvatos, a Microsoft pedig (egyes játékkiadó és forgalmazó cégekkel egyetemben) meglehetősen pesszimista az újítás gyors bevezetésének értelmével kapcsolatban. Az E3 alatt több, ezzel kapcsolatos fejleményre, nyilatkozatra is sor került.

Azt tudjuk, hogy az nVidia a kitartó támogatók közé tartozik, a cég jó ideje alkalmazza a technológiát, amely 3D Vision néven elérhető egyes személyi számítógépeknél, eddig nem túl nagy sikerrel. A választékot és a felhasználási lehetőségeket a hivatalos oldalon ismerhetjük meg - nyilvánvaló, hogy a legfontosabb a támogatott játékok száma, valamint a megoldáshoz szükséges eszközök megléte (avagy hiánya) - itt a szemüvegek, valamint a megfelelő kijelzők emelkednek ki a sorból. Egyre érdekesebb szegmenssé válik azonban a konzolok és hordozható eszközök területe, ahol az egyes gyártók maguk is foglalkoznak a kérdéssel, igencsak eltérő megközelítésben.

A Nintendo nem sokat teketóriázott, az E3 alatt be is mutatta új minikonzolját, amely 3DS néven érkezik, és támogatja a szemüveg használatát nem igénylő technológiát. A készülék meglehetősen jó visszhangot kapott, bár a világhálón vegyes érzelmeket összegző beszámolókra bukkanhatunk. Ezek kiemelik, hogy a kijelző ugyan jó minőségben és élvezhető módon jeleníti meg a mélységeket, a 3D-s teret, a játékosnak azonban érdemes középre fókuszálnia, ellenkező esetben igencsak csúnyácska végeredményt kap, még a legkisebb fejmozgatás, -fordítás esetében is. A készülék egyébként két 3,5 hüvelykes kijelzővel rendelkezik, melyek közül az alsó érintőképernyős. Összesen három kamera található a gépen: kettő kívül, egy pedig a kijelzőknél, ezekkel pedig 3D-s képeket készíthetünk - számos filmet is 3D-ben nézhetünk meg.


A Sony szintén a kitartók szűk, ámde igencsak fajsúlyos csoportjában található, amiben nyilván az is közrejátszik, hogy a japán óriás szinte minden, a megoldáshoz szükséges készüléket saját maga állíthat elő, kínálatukkal pedig a teljes palettát lefedik. A PlayStation 3 konzolok az áprilisban megjelent firmware frissítésnek köszönhetően megbirkóznak a problémával, az általuk szállított Bravia S3D-televíziók pedig kiváló kijelzőként funkcionálnak. Ők most négy új, a technológiát támogató játékot jelentettek be, amelyeknél azonban gondot jelent, hogy saját kínálatukban nem kapható az ezekhez szükséges megfelelő tévékészülék.

A négy játék sorrendben a a WipEout HD, a Super Stardust HD, a PAIN, valamint a MotorStorm Pacific Rift. Előbbi kettő teljes alkotás, míg utóbbi kettő még csak demó formájában elérhető. A Sony közleménye szerint ezen fejlesztésekhez aktív szemüvegekre lesz szükség (amelyek a passzív változatokkal ellentétben szinkronizálják magukat a tévén megjelenő tartalommal), az ötödikként érkező The Fight: Lights Out című játék pedig a PlayStation Move vezérlőt kombinálja a Stereo-3D platformmal, amely szerintük egészen új élményt nyújt majd a játékosoknak.


Az AMD már korántsem ilyen optimista a technológia várható terjedési ütemét, annak esélyeit illetően. A grafikus termékekért felelős ATI egyelőre nem adott ki a kezéből semmilyen, a platformot támogató eszközt, bár azt hangsúlyozzák, hogy szerintük ez egy jövőbemutató megoldás, ezért is hozták létre az Open Stereo 3D Initiative névre hallgató kezdeményezést (amelynek elsődleges feladata a közös stratégia kialakítása a partnerek bevonásával), illetve ezért biztosították a quad-buffer technológia támogatását, amely mindenképpen szükséges lesz az S3D-játékok megjelenítéséhez.

Számukra azonban az elsődleges kérdés a játékosok, vagyis a vásárlók hozzáállása - nem tudják, mennyiben lesz igény az új megoldásra, amelyhez olykor akár 100 dollárt kóstáló (aktív vagy passzív) szemüvegek beszerzése szükségeltetik, nem beszélve a megfelelő televíziókészülékek kiválasztásáról. Ők tehát egyelőre kivárnak, nem akarják elsietni a dolgot, inkább megnézik, miként alakulnak a piaci igények és elvárások az elkövetkező időszakban.

A Microsoft számára szintén a megfelelő S3D-televíziók elterjedésének üteme, az amerikai piacon mért arányuk számít leginkább. A cég egyik képviselője az E3 alatt az IGN munkatársainak elmondta, hogy a friss előrejelzések szerint az idei év végére a tengerentúlon az összes készülékek alig fél százaléka támogatja majd a technológiát, ez pedig három év alatt is mindössze 5 százalékra emelkedik majd. Ez már nem lenne rossz eredmény, azonban ahhoz mindenképpen túlságosan gyengécske adat, hogy komoly lépésekre ösztönözze a redmondi illetékeseket.

Ami az Xbox 360 konzolt illeti, a támogatás itt nem jelent problémát, hiszen egyes alkotások (Avatar: The Game, valamint Crysis 2) már most, illetve megjelenésük pillanatában megbirkóznak azzal, mindössze arról van szó, hogy a Microsoft maga nem kezdeményezi majd a nagy érdeklődésre számító címek ilyen irányú kiterjesztését. Ehelyett a játékok egyéb területeire koncentrálnak, hiszen azokra nagyobb igény mutatkozik, így a megtérülési lehetőség is sokkal kedvezőbb. A szoftvercég mindenesetre nem zárta ki ezen fejlesztések megindulását, pontosabban nagyobb sebességbe történő kapcsolását, elmondásuk szerint folyamatosan figyelik a piaci trendeket, várakozásokat, ezekre pedig "a megszokott sebességgel" reagálnak majd.


Nem meglepő, hogy egyes gyártók ilyen óvatosan közelítenek a téma felé. Erre kitűnő alapot adnak az interneten megjelenő, vegyes benyomásokat soroló, vagy akár kifejezetten negatív hangvételű beszámolók. Utóbbira példa az alábbi bejegyzés, amelynek szerzője több hónapos várakozás után éppen az E3 alatt próbálhatta ki első alkalommal a megoldást. Itt a Sony jóvoltából minden eszköz az érdeklődők rendelkezésére állt: a megfelelő tévék, a szemüvegek, valamint a játékok sem hiányoztak a pultról. Mégis, már az első 5 másodperc után rossz szájízzel távozott a bátor lovag, miután kénytelen-kelletlen konstatálta, hogy a tartalom által generált erős fejfájás igencsak gyorsan legyűrte játékos kedvét.

Mindezt persze egyéni szociális problémaként is jellemezhetnénk, ám a fejlesztők számára ez mindenképpen figyelmeztető jel, hogy a hatalmas költségeket jelentő fejlesztés fogadtatása nem feltétlenül lesz kedvező.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • readswift #36

  • Tetsuo #35
    A magyar lezeres holotv-t varom, addig nem veszek semmi 3Dnek csufolt sztereofost.
  • dzsagon #34
    idióta
  • roliika #33
    Ez nagyonjó!
  • readswift #32
    Ja, a DLPlink szabványú szemüveggel plusz DLP projektorral valszeg menne a 120hz-es projizás, IZ3d-n. DLPlinket az összes 3d-s proji támogatja.

    De egyelőre ők maguk ( iz3d userek) rohadtul elégedetlenek és többszöri magyarázkodásra kényszerült már az iz3d stáb, szóval éppenséggel nem haladnak vagy mi a nagy helyzet.
  • readswift #31
    -aki olcsón akarja kipróbálni szerezzen egy frankóbb CRT-t pl iyama visionmaster, kérjen kölcsön egy nvidia shuttert oszt gó. LCD-vel NE szopassátok magatokat. CRT, DLP, plazma, ennyi. Iz3d egyelőre nem igazán működik shutterrel lévén nincs normális szemüveg plusz emitter arra a platformra.

    DLP projektor pl képes és (extrém esetben) 2 méternyire is kinyúl a képből, meg tudod érinteni, leírhatatlan érzés ;).
  • readswift #30
    hd5750 anaglif 3d lcd monitoron :D ha ez neked nem rossz, akkor ... hát , hú:D
  • readswift #29
    Hegyeket mozgat meg a véleményed zoli, csakígy tovább ! :D
  • Zoliz #28
    Ha valakinek van 300 forintos Red/Cyan papírszemüvege, akkor töltse le ezt az ingyenes driverek közül (Anaglyph Output).

    iz3d Driver

    ...és élvezze a pár forintos 3D-t. Azt mondom nem rossz. A Splinter Cell-el és a Split Second-al teszteltem. SENKI NE VEGYEN MÉG DRÁGA 3+D-s CUCCOKAT, MERT CSAK PÉNZKIDOBÁS! Bár én is láttam moziban az Avatart, úgyhogy tudom nem nagy kunszt az egész otthon sem.
  • farxis #27
    marhaság agyatlan hype az egész... láccik hiszen a leglényegeseb cég az apple hozzá sem szólt mer ők tudják hogy értelmetlen és kitalálnak jobbat. Hajrá apple!
    nem véletlen hogy az iphone 4-ben sincs 3d pedig az a világ legfelylettebb elektrikai eszköze!!!!!