SG.hu·

Törpecsillag haladhat át a Naprendszeren a távoli jövőben

Másfél millió éven belül üstökösök hada lepheti el a Naprendszert egy törpecsillagnak köszönhetően.

Egy csillagász számításai szerint a Gliese 710 nevű törpének 86 százalék az esélye van arra, hogy átszakítsa az Oort-felhőt, a Naprendszerünk külső határán húzódó jeges objektumok halmazát, amelyek így elindulnak a Nap és a belső bolygók felé, üstökösökkel bombázva a Földet is. Vadim Bobjlev, a Szentpétervári Pulkovo Csillagászati Obszervatórium munkatársa többször ellenőrizte számításai helyességét mielőtt publikálta volna eredményeit.

A történet 1997-ben kezdődik, amikor az ESA Hipparcos műholdja közel 100 000 csillag adatainak elemzésével összegyűjtötte az úgynevezett Hipparcos-katalógust. Ennek tagjai közül 156 közeli csillag különösen érdekelte a csillagászokat, mivel ismereteink szerint ezek a múltban sokkal közelebb voltak a Naphoz és nagy a valószínűsége, hogy újra megközelítik szülőcsillagunkat. Az arXivon megtalálható tanulmányában Bobljev kiegészítette a katalógus adatait az új csillag adatbázisokkal és felfedezett kilenc új csillagot, amik a jövőben el fognak suhanni a Nap mellett, illetve nagy valószínűséggel ezt már a múltban is megtették.


Az egyik, a fentebb említett Gliese 710 azonban a számítások szerint afféle "ki tér ki előbb a másik elől" játékot akar játszani a Nappal, a gond csupán az, hogy egyik égitest sem fogja félrerántani a kormányt az utolsó pillanatban. Pályája alapján 86 százalék az esély, hogy a törpe csillag átszakítja a Naptól körülbelül egy fényévnyire elhelyezkedő Oort-felhőt, ami nem üt különösebb sebet a Naprendszeren, ha a közvetlen hatást nézzük, az esemény közvetett gravitációs kölcsönhatásai azonban már nem túl szívmelengetők.

Elméletileg a hasonló események a múltban számos még ma is észlelhető üstököst állítottak pályára, ilyen többek közt a Hale Bopp. Az is ismert, hogy a hasonló találkozók időről időre tömeges kihalást eredményeznek a Földön az üstökös becsapódások következtében. Bár a csillag, ami jelenleg 63 fényévre van a Földtől, megközelítőleg csak a Nap tömegének felével rendelkezik, egyetlen ilyen jellegű égitest sem kapott még ilyen magas valószínűségi százalékot arra, hogy eltalálja a Naprendszert.

Felmerülhet a kérdés, vajon a Gliese 710 mélyebben is behatolhat-e a Naprendszerbe? A számítások szerint nem zárható ki, azonban annak esélye, hogy elérjék a Plútó mögött húzódó Kuiper-övet csupán egy az ezerhez, ami mindenképpen biztatóbb a belső bolygók és jövendő lakóik sorsát tekintve, bár az emberiségre nézve valószínűleg már nem fog veszélyt jelenteni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© rastaman2010. 12. 15.. 11:08||#171
hikomat?
© coolbboy832010. 12. 15.. 11:04||#170
Nem...nem olvasták végig ! De mekkora droid az, aki itt politizál egy csillagászati hírnél ??

DROIDOK, DEBILEK, HIKOMATOK, HIKOMATTA DROIDGECIK !!!!
© Sith2010. 12. 15.. 09:55||#169
Basszátok már meg van aki elolvasta a cikket is?
Hogy jön ide a politika? Igaz nem olvastam végig az összes hozzá szólást, csak átfutottam de MSZP FIDESZ Jobbik...????


© djhambi2010. 03. 23.. 22:57||#168
Ezt bölcsességem kifejezésének tulajdonítom. <#vigyor2>
© Epikurosz2010. 03. 23.. 01:09||#167
Szégyen, amit te itt mûvelsz.
Szerintem hamis az adatlapod. Nem egyetemista vagy te, hanem nyugdíjas kommunista.
© djhambi2010. 03. 23.. 00:08||#166
Rendkívül különbözik a dolgokhoz való hozzáállásunk, valószínûleg nem találunk közös pontot. A korrupciós érvedre felhozhatnám a 4-es metrót, ami esetében a fúrási munkálatokat egy francia Vichy cég nyerte el 50 milliárdos pályázattal, és mindössze 1 év alatt 36 milliárddal túllépték a keretüket, mire a kormány bontotta a szerzõdést... Persze a kormány hibája részben, hogy teljesíthetetlen pályázatot fogadtak el. Most egy német cég fúr. Ezt azért mondtam, mert minden mondatod általánosítás, és tájékoztatnálak, hogy amit te mûvelsz, az a világ kegyetlen lebutítása, így csodálkozom, hogy máig életben tartott téged a természet. A másik pedig egy kérdés: mitõl hiszed, hogy az egyik kevésbé korrupt, mint a másik? Ugyaúgy magyarok választják mindkettõt, ugyanúgy magyarokból vannak. (Lásd másik topic az "élõsködõ" elemek aránya.)

A többi reagálásod is teljesen értelmetlen. Csak pár szóban:

Az erõszak erõszakot szül, a bûnösöket származástól függetlnül azonos büntetõjogok szerint kell büntetni. Lopjanak felsõvezetéket, vagy gyújtogassanak autókat!

Össze lehet mosni a fideszt a jobbikkal, az mszp-t a kommunistákkal, de ha bárki higgadtan mérlegelné a pártok mûködését, stílusát, és utánanézne a történelemkönyvekben, hogy mûködésben milyen pártokra hasonlíanak, potosan akkor fog tisztán látni.

Kívánom neked, hogy el kelljen menekülnöd hazád földjérõl, mert elõásnak egy régi paprt, miszerint zsidó vagy, és vagonokba akarnak majd dugni...

A franciák utána vissza is pottyantak földjükre, de annyi értelmiségi veszett közben oda! És össezsségében nem történt terülei változás, csak halál és halál.

Kína gazdasági fejlõdése a szeények kizsákmáynolásán és egy dinamikus nehéziparon alapul, amiben felélik minden természeti kincsüket, kezdve az olajjal.

A trianoni felosztásnak az volt a lényege, hogy közép-európában közel azonos méretû országok legyenek, hogy ne legyenek hatalmi törekvések, mint az I. vh-ban, amiért kitörtük (lásd: töténelemkönyvek). Nem gondoltak akkor még arra, hogy pont ezért tör majd ki a II. vh. De látszik, hogy utána nem bántottak nagyon minket terültileg, tehát tanultak belõle.

A nemes eszméjû forradalom, majd az elbukott szabdságharc (halál és halál összességében) után megbüntettek minket, (Haynau, még több halál) majd a '67-es kiegyezés után érte el Magyaroszág (OMM részeként) történelmének legdinamikusabb fejlõdését. (Hoppá.)

A történelemkönyvek azét jók, mert a múlt hiáiból lehet(ne) tanulni belõlük.
© Epikurosz2010. 03. 22.. 20:34||#165
Megsúgom neked: ezek is bokszosok voltak. Fogadni mernék rá!
© Epikurosz2010. 03. 22.. 20:16||#164
Az ember teszi a helyet. Ha én Kanada lennék, félnék tõled. :-)
© Julius Caesar2010. 03. 22.. 20:02||#163
Szánalmas életed lehet, hogy ha a menekülteket le hazaárulózod (még ha burkoltan is). Aki Kanadába megy, teljesen megértem, én is ki akarok menni. itt nem fognak megbecsülni, nem fogják a munkámat elismerni, minek maradjak itt?

Szánalmas egy tetves hely magyarország.
© Epikurosz2010. 03. 22.. 19:44||#162
Igazad van.