Gyurkity Péter

nVidia: lencsevégen a Fermi

Az nVidia végre közzétette az első hivatalos képeket a Fermi kódnéven készülő asztali GeForce grafikus kártyáról, mégpedig működés közben, nem pusztán az üres burkolatot mutatva meg a nagyközönségnek.

Ahhoz képest, hogy az AMD már öt hónappal ezelőtt lerántotta a leplet saját új zászlóshajójáról, ezt követően pedig az ősz folyamán piacra is dobta azt, valamint a kisebb testvéreket, az nVidia által készített ellenfélről még mindig vontatottan érkeznek az újabb információk. Most végre megtekinthetjük az első képeket, amelyek rendhagyó módon a cég Facebook oldalán láttak napvilágot.

A képen (a kártyát közelebbről, kinagyítva lásd itt) egy meglehetősen hosszú, és nyilvánvalóan nagy fogyasztású grafikus kártyát láthatunk, amint éppen a Unigine Heaven DirectX 11 benchmark tesztprogramot futtatja. Sajnos ebből még nem derül ki, hogy pontosan milyen sebességgel és milyen eredménnyel sikerült végigmenni a teszten, erről pedig a cég sem volt hajlandó részleteket elárulni, így marad számunkra a külső megtekintése. A kártya hossza több mint 27 centiméter, amellyel egyedül a Radeon HD 5870 típust nem sikerült lepipálni, ám minden más változat elmarad mögötte.


Jól látható, hogy a megfelelő áramellátáshoz szükség van egy nyolc-, valamint egy hatlábas csatlakozó használatára. A fogyasztásról szintén nem jelentek meg új adatok, így marad az eddig ismert néhány részlet: eszerint az asztali számítógépekhez megjelenő csúcskategóriás Fermi 512 stream processzorra, 3 milliárd tranzisztorra, valamint 384 bites GDDR5 memóriavezérlőre és 768 kB egyesített másodszintű gyorsítótárra támaszkodhat. A támogatott technológiák között megtalálható a DirectX 11, az OpenGL 3.x, valamint az OpenCL 1.x is, maga a kártya pedig 40 nanométeren készül a TSMC jóvoltából.

A megjelenés a pénzügyi év első negyedében, vagyis január vége és április vége között várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • readswift #34
    Te pedig tudod hogy tartja a mondás, "okos enged"
  • Blum #33
    Te valami hihetetlenül buta ember vagy...
  • readswift #32
    Jó , elhatároztam hogy elfogadlak benneteket ilyennek. Abu85 cikkeit is elfogadom, biztos be van baszva amikor irja őket,és titeket ez szórakoztat, rá is licitáltok, persze vicces az ilyen, kérdés hogy kinek mi a vicc. Csak nekem ez pl. "isaura" vagy "homok titkai" kategória, nem lehetne rávenni hogy végignézzek belőle 500ból 500 részt , na.
  • readswift #31
    Sajna ehhez értenek , iqlight vidkártya pankráció , iszapbirkózás. Itt tartanak. Nem értik mi a gond, ovizsarut játszanak wazze.


    Még googlet sem tudják használni :(




  • Magiszter #30
    Kopipészt már megint? Akkor az ATI ára se fog leesni hatására
  • Dobronski #29
    readswift nálad szánalmasabb embert nem láttam még... nyisd már ki a szemed!
  • Dobronski #28
  • readswift #27
    de, te miből gondolod hogy a prohardvares hirrohasztásod érdekel engem?

    Jó cefreszagú, rákenheted a hajadra, senkit nem érdekel , csak az ilyen nyeretlen geekeket mint ti.
  • pxxl #26
    bocs, nem ide tartozik, vagyis dehogynem :D readswift kollégnak...

    "A tegnapi napon már írtunk az új generációs GeForce széria első képviselőjéről, ám ma a hivatalos bejelentés is megtörtént. Sejteni lehetett, hogy a GeForce 310 a 210-es modell felturbózott változata, de a tényleges adatok birtokában kijelenthető, hogy a változások gyakorlatilag elmaradtak. A két kártya a referenciamodell alapján paraméterről paraméterre megegyezik, így egy szimpla névváltás történt.
    Öröm az ürömben, hogy a változás csak az OEM piacot érinti, de nem lepődnénk meg, ha jövőre az asztali vonalon is megtörténne az átnevezés."

    istenítsed csak a nv-t :D ekkora hülyéket még nem látott a világ
  • readswift #25
    én is paintbe szoktam de a win7 elvette :D