SG.hu·

Pénzt kérne a tartalmak eléréséért az Axel Springer is

Újabb kiadó döntött úgy, hogy a jövőben pénzt kér a felhasználóktól a digitális tartalmaihoz való hozzáférésekért.

"Az Axel Springer egy rendkívül nehéz piacon a vártnál jóval pozitívabb eredményeket ért el. Éppen ezért semmi szükség nincs arra, hogy az üzletágunkat betegnek minősítsük. Úgy hiszem, hogy 2010 egy még jobb év lesz a kissé alábecsült médiaipar számára és a növekedésünk két számjegyű lehet" - jelentette be Mathias Döpfner, a kiadó vezérigazgatója. A cég forgalma az idei esztendő harmadik negyedévében elérte a 631,4 millió eurót, aminek köszönhetően a kiadóóriás 20 millió eurót költ a német Bild és a Die Welt újságokkal kapcsolatos marketingoffenzívára.

A médiakonszern vezetője az internettel kapcsolatban kettős stratégiát alkalmaz: egyrészt egyre nagyobb mértékben kér majd pénzt az online is elérhető tartalmaiért, másrészt továbbra is együttműködik a Google-lel és a többi keresővel. Rupert Murdoch fenyegetésével ellentétben Döpfner azonban nem akarja a Google elérését blokkolni. Ugyanakkor kiemelte, hogy nincs a természetben rögzítve, hogy az újságtartalmaknak ingyenesen hozzáférhetőknek kell lenniük. A szakember leszögezte továbbá, hogy ameddig a Google és a többi kereső betartják a játékszabályokat és megosztják a bevételeiket a kiadókkal, addig egy fontos partner lesz.

A változtatások már idén elkezdődnek. Elsőként a prémiumtartalmak és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások jelennek meg mindenekelőtt az iPhone készülékre. Az Axel Springernél a digitális médiák forgalma a harmadik negyedévben elérte a 310,1 millió eurót. Arról egyelőre semmit sem lehet tudni, hogy a Magyarországon is számos magazint, újságot, illetve online portált kiadó cég hazánkban bevezeti-e és ha igen, mikor az új modellt. A cég mindenesetre ezzel a bejelentéssel csatlakozott a News Corp.-hoz, a CNN-hez, az AP hírügynökséghez, valamint a Hulu videomegosztó oldalhoz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vasziszdasz2009. 11. 14.. 11:02||#8
Nem, a paprikáskrumpliért a Springer fizetne a magyar népnek, mivel ingyensen nem használhatja fel a tulajdonunkat receptkészítésre. 😊
© Magiszter2009. 11. 13.. 16:46||#7
Sok sikert hozzá! Kíváncsi leszek az oldal látogatottsági arányaira amikor bevezetik ezt. A zuhanórepülés garantált.

FSF: Akkor bele kellene tenni játékokba is paprikás-krumpli receptet. Az is ingyenes lenne ettõl? 😄
© bakagaijin2009. 11. 13.. 16:00||#6
Nyilván azért csinálják, mert már piszkálja a csõrüket, hogy a FSF mindig a kajareceptekre hivatkozik, mint opensource 😊. Hát nem, a kajareceptekért is fizetni kell, beeee 😊.

Egyébként meg valamibõl finanszírozni kell a Mac-re átállást...
© KillerBee2009. 11. 13.. 10:28||#5
Elég érdekes lesz, ha majd a mindmegette.hu-n pénzt kérnek azért, hogy elolvashassam a mások által beküldött recepteket. A többi kiadványuk meg nagyjából annyira sem érdekel, mint az, milyet szart a szerkesztõ kutyája.
© floatr2009. 11. 13.. 08:44||#4
http://www.axelspringer.hu/index.php?apps=termekek0
© mad mind2009. 11. 13.. 07:53||#3
Pontosan mit is ad ez az Axelspringer? Mert én még sose voltam az oldalukon. Felõlem kérhetnek pénzt.
© hol96722009. 11. 13.. 00:23||#2
Ki bizik még a mainstream médiában, hogy még fizessen is az álhirekért? <#vigyor2>
© B0nFire2009. 11. 12.. 23:50||#1
Na, sose legyen több bevételük, csak amennyit éntõlem ki bírnak csikarni.