Gyurkity Péter

Hatmagos asztali chippel készül az AMD is

Az Intel jövőre dobná piacra saját hatmagos asztali fejlesztéseit, ezt pedig az AMD nem hagyhatja válasz nélkül - a grafikus kártyák piacán kétchipes erőgéppel egészül majd ki a Radeon HD 5000 család.

Az X-bit Labs értesülése szerint az AMD Thuban kódnéven fejleszti asztali hatmagos processzorait, amelyek az Intel saját hatmagos újdonságai elleni versenyre készülnek. Mivel a vetélytárs 2010 második negyedévében dobná piacra a Gulftown sorozatba tartozó fejlesztéseket, az AMD sem késlekedhet, és ha minden jól meg, alig 3 hónapos késéssel követik majd a riválist.

A Thuban chipek jövő ősszel jelennének meg, még 45 nanométeres gyártástechnológiával (az Intel addigra már 32 nanométerre vált), kétcsatornás DDR3-1333 memóriavezérlővel, hatmagos felépítéssel, 3 MB másodszintű, valamint 6 MB harmadszintű gyorsítótárral, az AM3 (és talán az AM2+) foglalatokhoz, minden bizonnyal Phenom II néven. Amint megérkeznek, fontos komponensei lesznek a szintén készülőben lévő Leo platformnak, amelynek tagjai többek között ezen processzorokra, a 800-as sorozatú chipkészletekre, valamint az új Radeon HD 5000 grafikus kártyákra építenek majd.

Nem vitás, hogy a hatmagos felépítés révén számos program igen kellemes háttérre támaszkodhat majd, a DirectX 11 technológiát támogató játékok terjedésével pedig a szórakoztatás terén is további előnyöket nyújthat az AMD. A nagy kérdés, hogy az órajelet meddig tudják felsrófolni, hiszen például jelenleg az egychipes szervereknél is a négymagos Opteronok megtartását ajánlják a cégeknek, éppen azok magasabb órajele miatt. A hatmagos szerverprocesszoroknál jelenleg 2,8 GHz a plafon az AMD számára, míg a négymagos elődöknél 3,4 GHz-et nyújtanak maximumként.

Ami a grafikus kártyák piacát illeti, itt a hírek szerint a cég a Radeon HD 5000 sorozat érkezésével jelenlegi kétchipes megoldását is leváltaná. a Radeon HD 4870 X2 kártyák szerepkörét így a HD 5870 X2 venné át, amely a várakozások szerint 2 GB GDDR5 memóriára építhet majd. Ezen kártyák érkezése még az év vége előtt várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zsolt10 #11
    Mondom én lassan ezekel fütjük a lakást!
  • Sanyix #10
    Ilyen 8magos procija lehetne a többinek is, de az intel/amd teljesértékű magokat használ inkább...
  • coolbboy83 #9
    Az IBM jó cég... végül is neki van 8 magos procija forgalomban, meg a Sun-nak.....
  • Sanyix #8
    ja 1 okos általánis mag, 7 buta, és nehezen programozható specializált mag...
    Mellesleg a cellt mióta a amd gyártja? Azt hittem azt az ibm "mindenhónapban kiszarjukaspanyolviaszt" gyártja...
  • who am I 7 #7
    3dmark többet mutat
  • turul16 #6
    Gyorsabban lehet nagy projekteket leforditani.
  • Dark Angel 666 #5
    a vérpistikék örülni fognak neki
  • Segal #4
    A kérdés csak az egy asztali gépbe minek 6 mag?
  • [HUN]FaTaL #3
    Kicsit más architektúra. A cell nem x86.
  • InterFoxSOFT #2
    A hatmagos szerverprocesszoroknál jelenleg 2,8 GHz a plafon az AMD számára, míg a négymagos elődöknél 3,4 GHz-et nyújtanak maximumként.

    Cell:7 mag, 3.2GHz/mag

    Akkor ez most, hogy is van?:D