Gyurkity Péter

Kiberparancsnokságot állít fel a Pentagon

Az amerikai védelmi minisztérium jóváhagyta a hadsereg azon tervét, amely külön központban fogná össze a kibertérrel kapcsolatos feladatokat - elsősorban a saját hálózatok védelmére koncentrálnak majd.

A munka elindulását a Pentagon szóvivője jelentette be, miután Robert Gates védelmi miniszter is rábólintott az elképzelésre. Ennek értelmében Maryland államban, Washingtonhoz igen közel épül majd ki az új parancsnokság, amely teljes mértékben a számítógépes hálózatok védelmével (és valószínűleg az ellentámadási formák kidolgozásával) foglalkozik majd. Gates a vezérkari főnököknek küldött feljegyzésében közölte: Keith Alexander altábornagyot, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatóját javasolja a posztra.

Az eddig elhangzottak szerint az úgynevezett Cyber Command a katonai hálózatok védelmét tartja majd elsődleges feladatának, így az egyéb amerikai kormányzati, a védelmi minisztérium hatáskörén kívül eső számítógépes rendszerek nem tartoznak majd ide. Lesz majd bőven munkájuk, hiszen mintegy 7 millió személyi számítógépről és nagyjából 15 ezer különböző hálózatról van szó, amelyek sebezhetőségét az elmúlt években számos amerikai megfigyelő és kormányzati illetékes jelezte már. A tengerentúlon többnyire egyetértenek abban, hogy fokozni kell e rendszerek védelmét, mivel ez jelenleg számos kívánnivalót hagy maga után.

Az köztudott, hogy az amerikai civil és katonai hálózatok elsőszámú célpontnak számítanak az interneten. Az USA általában Kínát véli az ilyen és hasonló akciók mögött, bár attól többnyire tartózkodnak, hogy közvetlenül a kínai kormányzatot és a hatóságokat vádolják meg azok kitervelésével és elkövetésével. Felmerült a kérdés, hogy az új parancsnokságot vajon támadó feladatokra is alkalmasnak tartják-e, erre azonban Gates kitérő választ adott, miszerint a központ elsősorban a védelemre koncentrál majd.

William Lynn, a védelmi miniszter helyettese egy múlt heti előadásában rámutatott: nem lehet eltúlozni azt a tényt, hogy az amerikai katonai védelem az információs rendszereken alapul, a haderő irányítása és ellenőrzése, a hírszerzés és a logisztika, a fegyverrendszerek mind számítógépes hálózatokra épülnek. "A 21. századi haderőnk egyszerűen nem képes nélkülük működni" - mondta.

A kibervédelmi parancsnokság részlegesen már idén októberben megkezdi működését a Stratégiai Parancsnokságnak alárendelve, és a tervek szerint 2010 októberétől várható a teljes körű működés. Székhelye a Maryland állambeli Fort Meade-ben, az NSA központjánál lesz. Gates utasította az NSA parancsnokát, Kevin Chilton tábornokot, hogy szeptember 1-jéig dolgozza ki a Cybercom létrehozásának részleteit, a feladat- és felelősségi köröket, a jelentési kötelezettségeket és az elszámoltathatósági intézkedéseket.

Az MSNBC szakértői vélemények alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pentagon új kibervédelmi terve sértheti a magánszférát, sőt diplomáciai aggályokat is fölvethet. A szakemberek rámutattak: az amerikai biztonsági rendszerek ellen naponta végrehajtott több ezer támadást nem lehet szűrni a magánszféra tiszteletben tartásával, elkerülhetetlen például, hogy az új parancsnokság idegen országok internetes hálózataiban is kutasson az elektronikus üzenetek útjainak felderítésekor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mousee #7
    Amúgy csak nekem tűnik fel egy szolid párhuzam a keresztesháborúkkal? Ott is vagy jöttél, vagy haltál az egyház nevében (a 10 parancsolatból meg a ne ölj az meg...hátőőő...el lett felejtve).

    Végül is anno is nagy hülyítés volt, most is az folyik :D
    (ha nem kommentelek 1 héten belül, akkor leszedett 1 sniper :D)
  • Amergin #6
    A terror elleni harc megkívánja, hogy bármilyen terroristagyanús személy ellen eljárjanak a hatóságok és ebbe beletartozik a lehallgatás és az online házkutatás is.
    Mert amerikának (és persze izráelnek is) joga van az önvédelemre és a megelőző csapásra is miközben terjesztik a demokráciát.
  • who am I 7 #5
    Meg egy csomó bevétel lenne szurkolókból stb, csak a megfelelő reklám kell haha
  • who am I 7 #4
    Rendezhetnénk már Counter_strike meg hacker versenyeket országok között, háborúk helyett...mindenki jobban járna, meg nagyobb "buli" lenne.LoL
  • Garrett27 #3
    Pontosan így lehet..
    Eddig talán csak egy vékony betűkkel szedett sor volt a költségvetésben, most már egy egész kategóriát kap majd, így gondolom könnyebb lesz az költség-elszámoltatás.
  • Pluskast #2
    Nekem is rögtön a Skynet ugrott be :D
  • Lmntal #1
    Ja-ja és innen már csak egy lépés a Sky-net utána még kettő a Mátrix. :)

    Egyébként meg úgy tesznek, mintha eddig nem lett volna már ilyen szervezetük - csak legfeljebb titkos - ja, de kérem így hogy mostmár nyílt lesz, lehet a kongresszusnak megszavazni, miután a jónép is tud róla és hát megmonnyák nekik hogy az aztán köll ám a védelem miatt hogy mindenki "biztonságban" legyen...


    Gratula