Ötvös Tibor

E3: Sony konferencia

A Sony a 2009-es E3-on maradandót alkotott. Nem elég, hogy a játékkínálatot tekintve túltett a Microsofton, de bemutatta saját irányítóját és a PSP következő generációját is. Ám ezekkel majd külön foglalkozunk, most inkább a játékokra összpontosítunk.

Amikor a Microsoft konferenciáján Hideo Kojima felment a színpadra és bejelentette az X360-as Metal Gear Solid játékot, mindenki úgy vélte, hogy a Sony ezúttal is csatát vesztett. Ám hatalmasat tévedtek! A konferencia közel 10 perces késéssel kezdődött, ám - mint utólag kiderült - nagyon megérte a várakozás. Az est házigazdája a Sony játékrészlegének elnöke, Jack Tretton volt, aki elmondta, hogy az idei lesz a PS3 és a PSP éve. Mivel ezt mindig mindenki elmondja, így ugorjunk is tovább.

A Sonyban az a jó, hogy nem hagyja magára a régi konzoljait sem (ugye, kedves Microsoft?). Tretton szerint a közel kilenc éves PS2 továbbra is remekül fogy és épp ezért még jódarabig nem fognak leállni a támogatásával, vagyis továbbra is érkeznek hozzá játékok. Ezután a legújabb - valóban remekül sikerült - PS3 exkluzív inFamous eladásait dicsérte, majd átadta a színpadot a Naughty Dog elnökének, Eval Wellsnek.



Wells természetesen az Uncharted 2: Among Thieves miatt érkezett és egy rövidebb bevezető után egy olyan játékmenetet mutat be, amitől mindenki letette a haját. A grafika az eddig látott legszebb, a játékmenet pazar, az akció folyamatos ... Ezután következett a másik, már korábban bejelentett cím, a M.A.G. - Massive Action Game. Az FPS rögtön egy gameplay videóval mutatkozik be, melyen 256-an játszanak. A játék pazarul néz ki és a tavalyi hozzászólásokra rácáfolva mégsem egy agyatlan shooter lesz, hanem egy csapatmunkát igénylő taktikai lövölde. A M.A.G. a Sony idei nagy sikere lesz, hiszen év végén meg is érkezik.



A PSP-vel kapcsolatos rész következik. Kaz Hirai fellép a színpadra és bejelenti a következő, sorban a negyedik generációs gépet, a PSP Go-t, melyről egy másik cikkben számolunk be bővebben. És hogy legyen okunk megvásárolni az új gépet, előkerül a régóta halottnak hitt Gran Tourismo PSP, mely a Go-val együtt jelenik majd meg október 1-én. Kisebb poén, hogy amíg Kazunouri Yamauchi beszélt, a tolmácsa kőkeményen jegyzetelt vagy rajzolgatott valamit a füzetébe.

Hideo Kojima itt is felbukkant és itt is bejelentett egy Metal Gear Solid játékot, mely a Peace Walker alcímet viseli majd. A PSP-exkluzív játék nagyon brutálisan néz ki, mindent kihoz az "apró" hardverből. A történet azt meséli el, hogy hogyan emelkedett ki Big Boss birodalma a semmiből és a játékos őt irányíthatja majd. 2010-ben jön.

És a PSP-tulajok örömködésének még mindig nincs vége. Új Resident Evil, LittleBigPlanet, MotorStorm: Arctic Edge, Assassin's Creed, Jak & Daxter és Soul Calibur ... szóhoz sem jut az ember. Utána kicsit unalmasabb PS Network bemutató, de aztán robban az első bomba! A Rockstar Agent című játéka PS3 exkluzív! A '70-es években játszódik és a lopakodásé lesz a főszerep - ennyit tudunk meg róla.



Újabb szúrás a Microsoftnak: a Ubisoft fejlesztői fellépnek a színpadra és élőben mutatják be az Assassin's Creed folytatását. A jelenetet mindenképpen érdemes megnézni, szóhoz sem jut az ember. Gyönyörű grafika, Leonardo Da Vinci repülőgépének eltulajdonítása, számtalan orvgyilkosság ... Már most izgalmasabb, mint az első epizód. Év végén jön.

A Sony valóban nem kispályázik, hiszen a kivetítőkön megjelenik a Square - Enix remekműve, a Final Fantasy XIII, mely szintén gameplay jelenetek tartalmaz. Aztán újabb bomba: már javában készül a Final Fantasy XIV, mely 2010-ben jelenik meg csak és kizárólag PS3-ra! Miközben szedjük fel az állunkat a földről, elindul egy trailer is a játékból. Szájszervünk ismét a földön koppan.

A LittleBigPlanet készítőinek új őrülete a ModNation Racers. A cél egy versenyzős LBP elkészítése volt, ami a látottak alapján sikerült is nekik. Megjelenés 2010-ben. Az est legnagyobb bejelentése következik: The Last Guardian, rögtön egy megható és könnyfakasztó videóval. A játék ama Fumito Ueda alkotása, aki a kultikus Ico és a méltán világsikert arató Shadow of the Colossus létrehozásáért is felelős. Áll a földön, szem hullik mellé - ez valami mesés lesz. És hogy nehogy már felocsúdjunk, következik egy Gran Tourismo 5 trailer, melyben gameplay jelenetek is vannak dögivel.


A kegyelemdöfést pedig mi más is adhatná meg, mint a God of War harmadik része. A színpadra fellép a fejlesztőcsapat két tagja és egy olyan demót nyomnak le Kratosszal, hogy az mindent visz. Ezzel befejeződött az utóbbi évek egyik legjobb, leglátványosabb - szóval a legebb Sony showja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Horus 13 #64
    ezt nézd
  • Horus 13 #63
    mondjuk itt irták
  • Horus 13 #62
    ezt néhg
  • Horus 13 #61
    vbffhttp://gamepod.hu/hir/a_sony_a_ps3_slim-en_is_veszit.html
  • Horus 13 #60
    ezhttp://gamepod.hu/hir/a_sony_a_ps3_slim-en_is_veszit.htmlt
  • Horus 13 #59
    http://gamepod.hu/hir/a_sony_a_ps3_slim-en_is_veszit.html
    ezt innen veszem
  • Sir Ny #58
    na = ne
  • Sir Ny #57
    a játékok is opcionális lehetőségek, na hozd fel őket :)
  • Sir Ny #56
    ennyit a natalról
  • narumon #55
    "Te egyszerűen hülye és ostoba vagy és nem ismered sem a ps3mat sem a rá kijött játékokat. Az jó xbot pont ilyen."

    Ez ám az észérv. Gratula. Igazi magyar ember. Fikázik érvek nélkül.
    Mit szólsz hozzá, hogy ebben a pillanatban is mindkettő (xbox, ps3) rá van kötve ugyanarra a tévére. Melyikre kapcsoljam?
    Persze vagdalózni a világba könnyebb mint gondolkodni.