Gyurkity Péter

A nettopok élesztik újra az asztali szegmenst

Egyre jobban kirajzolódik az úgynevezett all-in-one PC-k, vagyis a nettop készülékek által a piacra gyakorolt hatás: megugorhat ezen fejlesztések forgalma, amely új életet lehel az asztali konfigurációk szegmensébe.

A DisplaySearch a napokban felülvizsgálta a 2008 végén elkészített részletes előrejelzését, ezúttal jóval magasabb számokat alkalmazva a nettop készülékek esetében. A netbook megoldások asztali változatai a jelek szerint jóval nagyobb népszerűségre számíthatnak, mint azt korábban jelezték. Ebben természetesen az alacsony árnak jut a főszerep.

A beépített kijelzővel, visszafogott technikai specifikációval, valamint igencsak kedvező árral érkező megoldások ugyanis egyre több vásárló figyelmét keltik fel - ugyanúgy, ahogy a netbook fejlesztések a mobil szegmensben teszik ezt. Utóbbi esetében sokan hajlanak arra, hogy az átlagosnak mondható 800 dollár helyett inkább ennek felét, alig 400 dollárt fordítsanak egy új konfigurációra, ez utóbbi pedig általában egy új netbook megoldást takar. Az asztali számítógépek terén valami hasonló mehet végbe, és ez jóval nagyobb számokat takar, mint amit 2008 végén, a válság kellős közepén előrejeleztek.


Az all-in-one PC-k terén ugyanis idén 6 millió, jövőre pedig 7 millió eladott példányra számítanak, ami közel 80 százalékos ugrást jelent a forgalomban. Ez már nem lebecsülendő, mi több, fontos szerepet játszhat az asztali szegmensben, amely egyre inkább lemaradni látszik a mobil szféra mellett. Nem csoda, hogy a Dell és a Gateway mellett az Asus is saját változattal jelentkezett (meglovagolva az Eee PC család által keltett hullámokat), itt pedig már az első érintőképernyős megoldások is felbukkantak, mégpedig a HP jóvoltából.

A nettopok ráadásul ideális jelöltnek számítanak a különböző árleszállítások, nagyszabású akciók főszerepére - jövőre kiderül, mennyire jöttek be ezek a számítások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #24
    dehogynem...
  • Hawaii #23
    Lásd #10-es hozzászólás...
  • AgentKis #22
    Jajj ebben nincs vinyó, meg ram... Akkor nem szóltam...
  • AgentKis #21
    Itt van ez. 70-ért milyen laptopot veszel?
  • TeDDyRuSh #20
    EMBEREK, ne tévesszen meg senkit a cikkben szereplő kép, azon mini PC van egy LCD-vel, nem all-in-one PC. Rásegítek Gyurkity Petinek, az all-in-one gépeknél, a monitorba beépítve, vagy ha tetszik a monitor mögött helyezkedik el maga a ház. Dobok egy linket, amin tényleg az van:
    http://www.pittjug.org/catalog/pics/LCD_PC__ALL_IN_ONE_.jpg

    Szerintem van jövője, főleg akik gépek lízingjével foglalkoznak, vagy ahol számít a hely kihasználtsága, vagy mondjuk egy szállodába ahol inkább a 19"-os monitor a fontos, nem pedig a konfig., a netezéshez. De ha elérhető áron van, akkor otthonra is simán ezt vennék. Az MSI 150-es ára nekem egy kicsit sok, mármint ár arány értékben. Igen csak jó laptopot veszek annyiért.
  • Reb Tevye #19
    Ezek a nettopok pl. tantermekbe vagy netcafé-kba passzolnak, vagy olyan cégekhez akik meghatározott időtartamra bérelnek számítógépet (igen, Magyarországon is van ilyen!).
  • willcox #18
    1080-as QuickTime? Felejtős. Maximum alma gépeken jöhet szóba. Az meg nem sok embernek van, mert a többség látja, hogy zsákutca.
  • willcox #17
    Valószínűleg soha nem használtál még netbookot. Nekem van, és nagyon jól használható. Persze nem mindegyik jó. Nekem 10"-os van, azon már látni is valamit. Nem egy erőgép, de általános célokra tökéletes. És emellett könnyű, sokáig bírja az aksija, nem lesz forró, csendes. Legalább kétszer annyi ideig bírja, mint a duálprocesszoros laptopom.
  • Zozo76 #16
    Szenved az a linux-al rendesen azert. :)
  • drwho #15
    Szerintem leginkább arra jók, hogy minéltöbb e-szemetet produkáljunk. Nem hiszem el, hogy ezeknek az ultra hsználhatatlan eszközöknek ekkora piaci részesedése jogos lenne a fejlett piacokon. Generálnak egy egyébként nem létező igényt ezek iránt, hogy valami húzza az ágazatot, különben nem tudnák felmutatni a várt növekedést évről évre! Mert mostanra nincs akkora fejlődés, hogy 3-5 évnél gyakrabban érdemes lenne a komplett PC-t lecserélnie egy átlag felhasználónak! Aki hardcore gamer az persze más tészta! Ugyanerre való a windows vista és a windows 7 is! :)