SG.hu·

Később jön a játékokon belüli reklámok forradalma

Az ágazat fontosabb szereplői nem számítanak arra, hogy rövid időn belül jelentős mértékben megugrik a játékokon belül elhelyezett reklámokból származó bevétel - a sportszekció kivételt képez.

A Reuters Media Summit rendezvényen részt vett ágazati vezetők többnyire egyetértettek abban, hogy a játékokon belül elhelyezett reklámok egyelőre a piac picinyke részét képezik, és ez belátható időn belül nem változik majd. Nem várható tehát, hogy hirtelen órási mennyiségben jelennek meg a hirdetések az egyes fejlesztéseken belül, a kiadók és fejlesztők szerint ugyanis az ebből származó bevétel csak hosszabb távon ér el nagy növekedést.

Strauss Zelnick, a Take-Two Interactive elnöke úgy véli, hogy ennek oka elsősorban a reklámok zavaró, figyelemelterelő jellege, a játékosok nagy része tehát attól tart, hogy fontos pillanatokban kénytelen megosztani figyelmét, amennyiben megtekinti a háttérben felbukkanó reklámokat. Emiatt nem várható, hogy kellő érdeklődést generálnának ezen hirdetések, jóllehet a szakértők egy része már jó ideje hangoztatja, hogy a játékok jelentik a következő nagy esélyt a reklámiparnak. Shane Kim, a Microsoft játékrészlegének alelnöke ehhez hozzátette, hogy ezen reklámok még nem képezik az ágazatból származó bevételek jelentős részét.


Ráadásul az elkövetkező 6-12 hónapban sem mutatkozik nagy esély a helyzet megváltozására, hiszen a gazdasági nehézségek a bevételek stagnálását vetítik előre (igaz, a játékipar hagyományosan jól szerepel ezen időszakokban is). Hosszabb távon már némileg kedvezőbbek az előrejelzések: míg idén nagyjából 100 millió dollárt költenek ezen reklámokra, ez az összeg 2011-re elérheti az 1 milliárd dollárt - jövőre 20 százalékkal bővülhet a teljes játékipar, ez pedig esélyt jelent a reklámokból származó bevételek jelentős növekedésére is.

A nagy cégek vezetői azonban egyelőre szkeptikusak - nyilvánvaló, hogy nagy változásokra lesz szükség ahhoz, hogy véleményük módosuljon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© IrkaBirka2008. 12. 11.. 10:34||#12
höhöh, tényleg van itt valaki, aki azt hiszi, hogy a játékok attól olcsóbbak lesznek, hogy reklám van bennük, vagy csak az iparágban dolgoztok?

A játékok realitását meg miért pont a reklámokkal akarjátok növelni? Talán elõször legyen benne fizika, a renderelés legyen megkülönböztethetetlen a valóságtól, aztán kéne elgondolkodni, hogy hagyod-e hogy napi 8 órában ezt tolják az arcodba.
© Gamecube862008. 12. 11.. 06:19||#11
Szerintem viszont néhány kivételt leszámítva nem csökkenne a játékok ára attól hogy tele nyomják õket reklámokkal.Inkább kezelnék úgy mint egy plussz bevételi forrás a korongok eddigi ára mellett, legalábbis én ezt tartom valószínünek.
Ugyanakkor nekem aztán teljesen mindegy hogy vannak e a játékokban reklámok amíg azok megfelelnek a jó ízlés korlátainak. Milyen mókás lenne ha cs közben feljönne egy pop-up: ígyál Coca Cola-t különben Búm heccsát 😄
© Szefmester2008. 12. 10.. 16:39||#10
ömm az aranyreklám pont nem reklám.. az simán spam..
© avengir2008. 12. 10.. 15:38||#9
WoW Colát a népnek 😄
© Narxis2008. 12. 10.. 10:46||#8
Jaj de kényes valaki.<#kocsog>
© Evoluti0N2008. 12. 10.. 02:17||#7
Teljesen egyetértek veled. Megfelelõ helyre berakott reklámok nem csak növelnék a játék realitását, hanem még az árukat is csökkentené mivel a fejlesztõknek, kiadóknak egy új bevételi forrásuk lenne.
© Cat 022008. 12. 09.. 22:27||#6
CoD4-be simán mehet falra reklám.
Gta is csak élethûbb lenne eredeti reklámokkal.
© Gascan2008. 12. 09.. 21:26||#5
Szerintem ha ez által olcsóbb lenne a videojátékok nagy része akkor felõlem jöhet !!
© IrkaBirka2008. 12. 09.. 15:50||#4
Megmondtam, hogy abbahagyom a cs-t ha felbukkannak benne a reklámok. Pár szerveren megjelentek (nagy százalékban csaka klánt, de volt ahol isp-t meg nem oda illõ cuccot).
wow-ban is van, hogy reklámoznak (aranyat, profession-t), de van addon (spammenot pl) ill van ignore list. wow-ban elviselhetõ szintre lehet szorítani és látom, hogy a blizz igyexik kézben tartani a dolgokat (eltekintve a splaysh screentõl, de azt hiszem az is kikapcsolható, de legalábbis 1 pont amit manuéálisan ignore-olok 😊

Hozzátenném, cs-ben nem lenne nehéz belvárosi pályát csinálni, ahol funkcionálisan vannak a reklámok (mert ott tényleg zavaró), de nincs olyan épeszû pályatervezõ, aki direkt rak bele reklámfelületet, hogy mások pénzt keressenek az õ ingyenes hobbi munkájával...

sportba meg menjen csak, azt messzirõl kerülöm 😊
© npityusk2008. 12. 09.. 15:14||#3
Hitman Armani öltönyt visel ... viselj te is....
GTA játékokban ha összetörnéd az autódat fel lehetne hívni a biztosítót Pl Gerneraly
COD4 be koporsóreklám ha valakit lelõsz...