MTI

Mobilon megfigyelt gyerekek

Az egész nap dolgozó, s ezért "kulcsos" gyerekeik miatt aggódó szülők segítségére sietett az egyik orosz telefonszolgáltató: a szülők egészen csekély havi díj fejében folyamatosan tudhatják, hol tartózkodik éppen csemetéjük.

Az új szolgáltatásra be kell jelentkezni, s ilyenkor az MTSZ mobilszolgáltató regisztrálja a papa, a mama és a gyerekek adatait. Ezt követően egy SMS, vagy a külön e célt szolgáló honlap segítségével a felnőttek bármikor ellenőrizhetik, hol van éppen a gyerek, vagy akár nyomon is követhetik egy térképen, hogy merre jár - a térképet rövid időközönként frissítik. Ezenközben azonban a gyerekek nem kapnak értesítést arról, hogy szüleik keresték őket - vagyis egy konfliktusforrással kevesebb lesz a családban -, és a szülőknek nem kell folyton idegesen telefonálgatni, azzal, hogy "Hol vagy?" - ami persze szintén ingerli az ifjakat.

A szolgáltatás keretében a megfigyelt gyerekek is tájékozódhatnak arról, hol járnak a szüleik, persze csak akkor, ha az utóbbiak a szolgáltatás ezen elemét nem tiltják le. Mindez nem holmi bonyolult GPS-rendszer útján valósul meg, hanem a keresett személy hollétét mobiltelefonja - egészen pontosan a mobilhoz legközelebbi alállomás, s az oda érkező jeleinek erőssége - bemérésével derítik ki. A szolgáltatás díja csekély, vagy ahogy Oroszországban mondják, "demokratikus": mindössze havi 50 rubelbe, vagyis mintegy 350 forintba kerül, s ezért akárhányszor meg lehet kérdezni, hol a gyerek.

Hasonló szolgáltatást a világon elsőként a KDDI japán szolgáltató vezetett be 2001-ben, s az MTSZ Oroszországban már 2005-től kínálja keresőszolgáltatását, az újdonság csak a "családi" változat. Kutatások szerint a mobilszolgáltatások ezen iránya viharosan fejlődik, s forgalma világszerte máris mintegy 1,5 milliárd dollár, de 2011-re becslések szerint már mintegy 300 millió előfizetője lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bm823 #6
    1. Hogy akadályozzák azt meg, hogy a regisztrált mobil eszközt ne dugjam bele akárki táskájába hogy megfigyelhessem merre jár?

    2. Gyerektől kicsalom/lopom a jelszót és figyelhetem merre járnak a szülők?
  • avengir #5
    Már 92 be is tudta ezt a westel...
  • Frosty01 #4
    az kit érdekel :]
  • mrzed001 #3
    Talán 2002-ben már a Westel is tudta ezt ... csak nem volt publikus.
  • zola2000 #2
    Szerintem egy törvényt kéne hozni, hogy ha lekérdezik, akkor a gyerek kapjon egy smst. MI AZ, HOGY NEM IS TUD RÓLA, HOGY FIGYELIK?!
  • r4pid #1
    Ez jóóó. Újabb élő példája hogy jön össze sok kicsiből (~350 huf) egy nagy egy nagyszerű és egyszerű dologból. Ráadásul gondolom ez csak egy software szal még fejleszteniük sem nagyon kell (gondolom én)