MTI

Imámok telefonjait is lehallgathatják a német hatóságok

Az internetes adatforgalom és telefonbeszélgetések hatósági ellenőrzésének tilalma nem vonatkozik a Németországban tevékenykedő iszlám papokra - értesült a német közszolgálati televízió (ARD).

A berlini koalíciós pártok előző nap jutottak megállapodásra arról a törvénytervezetről, amely lehetővé teszi a magánlakásokban lévő számítógépek internetes adatforgalmának ellenőrzését. A dokumentum értelmében a bűnüldöző szervek nem vizsgálhatják védőügyvédek, parlamenti képviselők és egyházi méltóságok számítógépes forgalmát, illetve nem hallgathatják le a telefonbeszélgetéseiket.

Az "egyházi méltóság" kategória azonban csak az államilag elismert vallási közösségekre, illetve azok munkatársaira vonatkozik. Németországban pedig az iszlám nem tartozik az elismert "közszolgálati vallási közösségek" közé, vagyis az imámok és hitszónokok telefonjai lehallgathatók, internetes forgalmuk ellenőrizhető, és adott esetben bíróság előtt felhasználható. A bíróság előtti tanúskodás megtagadásának a joga - keresztény egyházak vagy a zsidó felekezet munkatársaival ellentétben - szintén nem vonatkozik az imámokra - idézett az ARD a törvénytervezet szövegéből.

A Németországi Muzulmánok Központi Tanácsa értetlenül reagált a hírre. Ayyub Axel Köhler (egy felnőtt korában az iszlám hitre áttért német), a tanács elnöke egyenrangú elbánást sürgetett a muzulmánok számára. Az ARD-nek nyilatkozva egyben leszögezte: az nem lehet, hogy "külön törvény" vonatkozzék az iszlám méltóságokra. Amennyiben a Bundestag elfogadja a törvénytervezetet, a tanács polgári pert fog indítani - figyelmeztetett Köhler.

A koalíciós pártok nevében nyilatkozó Wolfgang Bosbach viszont védelmébe vette a tervezet szövegét. A CDU/CSU alsóházi frakciójának helyettes vezetője kijelentette: az imámok "a törvény és az igazságszolgáltatás szempontjából nem minősülnek egyházi személyeknek. Nem mindenki jogosult védettségre azok közül, akik egyházi méltóságnak nevezik magukat" - így a kereszténydemokrata politikus. Az eredeti törvénytervezet szerint a bűnüldöző szerveknek joguk lett volna valamennyi egyházi méltóság, továbbá parlamenti képviselők és ügyvédek lehallgatásához, internetes kapcsolataik ellenőrzéséhez. A tiltakozások nyomán azonban a belügyminisztérium módosította a szöveget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • olvaso #2
    Az IMÁM-mondja imám nem hallatszik az Égig (Allah)Mindenki egyenlő,de nem mindenki egyenlőbb.Ilyen az Élet.
  • arrakistor #1
    és akkor csodálkoznak mikor bemegy egy arab TNTvel magára kötegelve a zsinagógába.