Berta Sándor

Babelyou - hogy bárkivel beszélhess

Az új közösségi portál célja, hogy látogatói - származzanak bármely országból is - megismerkedhessenek egymással, akár az anyanyelvükön is.

A Babelyou (Babel - you) egy virtuális Bábel tornya is lehetne, azzal a különbséggel, hogy itt várhatóan mindenki meg fogja találni az őt értő és az általa is megértett társait. A kitalálók koncepciója szerint a látogatók eltérő nyelvismerete és kulturális szokásai itt inkább előnyt és új lehetőségeket, nem pedig hátrányt jelentenek majd. Az oldal jelenleg még csak tesztüzemmódban működik, azonban az üzemeltetők szerint hamarosan már 70 országban, több mint 40 nyelven lesz elérhető.

A Babelyou már most összesen 52 országban, köztük 21 európai és 20 közép-, illetve dél-amerikai államban hozzáférhető, összesen 24 nyelven. Vagyis a fejlesztők komolyan gondolják elképzelésük végrehajtását. "A portál alapötlete az volt, hogy minden országot és azok lakóit egyetlen platformon egyesítsünk, hogy így mindenki beszélhessen mindenkivel. Az év végéig további államokat és nyelveket kapcsolunk majd be a rendszerbe. A célunk, hogy végképp eltüntessük az országhatárokat és összekössük a különböző kultúrákat" - jelentette ki Andreas König, a Babelyou alapítója és ügyvezetője.

Minden regisztrált felhasználó saját, egyénre szabható profilt hozhat létre, ahol elhelyezheti fotóit, videóit, csatlakozhat az őt érdeklő témákkal foglalkozó csoportokhoz, hirdetéseket adhat fel és akár új idegen nyelveket is megtanulhat. A tervek szerint hamarosan lesz chatfunkció is. "Egyetlen olyan közösségi platform sem létezik jelenleg, amely megközelítőleg ennyi nyelven lenne elérhető. Nálunk nincsenek meghatározott célcsoportok sem. Itt minden nemzet és kultúra egyetlen helyen található meg" - tette hozzá az alapító. A Babelyou teljesen ingyenes, működését a reklámbevételekből finanszírozzák.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOdo222 #9
    Sziasztok!

    Szerintem meg a Babelyou egy tök jó oldal. Vannak új szolgáltatásai mintpéldául a csoportokhoz létrehozható fórum ahová képeket is fellehet tölteni, az online nyelvi portál is megújult, ahová saját vizsgaanyagaidat, bizonyítványaidat, nyelvi anyagaidat is mentheted.
    Nem tudom miért kell rögtön kudarcra ítélni ezt az oldalt.
    CSak ajánlani tudom mindenkinek, ez az oldal sokkal több az átlagos ismerkedési portáloknál, mert itt még az ismerkedést is ha nyelvtanulás céljából regisztráltál idegennyelven teheted meg. Persze lehet az oldalt is csak magyar felhasználókra való rákereséssel használni, de mint mondom ez sokkal több annál.
  • hpteso #8
    Sajnos a hi5 on kívül nem létezik normális közösségi portál. az összes angol szar. Magyarokról ne is beszéljek. Hotdog egy fosh, olvashatatlan az egész. Oda van hányva és kész. iwiw meg 80-as években megállná a helyét. Csakhogy már 2008 at írunk. öreg papóknak elmegy.
  • sly007 #7
    Mikróformátum szabvány adott: http://en.wikipedia.org/wiki/XHTML_Friends_Network
  • djw #6
    egyszeru, csinalni kell egy kozossegiportaltosszekotoportalt
  • Vorpal #5
    Ez is jó ronda
  • kicsibicska #4
    A Zorpia túl sokat spammel.

    És szar is :)
  • archrodney #3
    Szia, megadod a bábeljúdat? :D
    Na ja, lehet hogy már nem mindenki vágyik arra h az összes ilyen oldalon fent legyen.
    Amúgy ott van a www.zorpia.com ami már 5 éve működik és ugyanazzal a céllal hoztál létre mint a babelyou-t...
  • atlagember #2
    Ennek is az lesz a vége, hogy annyi közösségi portál lesz, hogy azért nem fogják az emberek egymást megtalálni, mert az egyik itt van regisztrálva, a másik meg ott.
  • n3whous3 #1
    Bukta garantálva itt is, nincs egyszerűen már szükség még 1 közösségi portálra.