SG.hu

A Microsoft új e-kormányzati platformot jelentett be

Az európai kormányzati vezetők Berlinben tartott fórumán a Microsoft új e-kormányzati platformot jelentett be.

A Microsoft az európai kormányzati vezetők (Government Leaders Forum - GLF) Berlinben tartott fórumán a Microsoft bemutatta az Állampolgári Szolgáltatási Platformot (Citizen Service Platform - CSP). Ez az új megközelítésmód mérettől függetlenül valamennyi kormányzatot segíti abban, hogy hatékonyabban kiszolgálja az állampolgárokat az interneten keresztül. A fórum küldöttei számára ma elmondott megnyitó előadásában Jean-Philippe Courtois, a Microsoft International elnöke elmondta: ahhoz, hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott egyre növekvő igénynek, a kormányzatoknak modernizálniuk kell azokat az online közigazgatási módszereket, amelyeket az állampolgárok kiszolgálására tartanak fenn.

"Bár a technológia segíthet a kormányzatoknál és önkormányzatoknál a hatékonyság terén jelentkező hiányosságok felszámolásában, illetve a szolgáltatások modernizálásában, sok közülük az anyagi források, a megfelelő technológia, a technikai szakértelem vagy egyéb erőforrások hiánya miatt nincs felkészülve arra, hogy megfeleljen az állampolgárok elvárásainak" - mondotta Jean-Philippe Courtois. "A CSP a Microsoft és partnereink, az önkormányzatok és regionális kormányzatok közötti számos projekt nyomán jött létre. A korábbi tapasztalatok és eredmények figyelembe vételével olyan technológiákat tudunk e kormányzatok rendelkezésére bocsátani, amelyek költségkímélőek és egyszerűen alkalmazhatóak."

A kormányok Londontól Stockholmig és a portugáliai Portótól a belgiumi Aalterig mindenütt új és innovatív módokon kommunikálnak az állampolgárokkal. És, noha ezen városokban különböző igények jelentkeznek, sok kormányzati szerv nyújt azonos szolgáltatáscsomagokat az állampolgárok számára. A Microsoft CSP stratégiája a kormányzatokat támogatja állampolgári szolgáltatásokat biztosító fenntartható, rugalmas és bővíthető információtechnológiai infrastruktúrák kidolgozásában.

Egy, a Microsoft megbízásából a Capgemini által készített friss jelentés arról számol be, hogy, a szolgáltatásokért felelős kormányzatok nehezen tudják ténylegesen fokozni azoknak a szolgáltatásoknak a hatékonyságát, amelyekkel az állampolgárok igényeit kiszolgálják, noha a közszolgáltatások 80 százaléka helyi szintű. A CSP célja ennek a szakadéknak az áthidalása, a megoldások gyors kidolgozása a személyre szabható alkalmazások és az iparág által kínált tudás révén, hogy ebben a technológia által irányított világban lépést lehessen tartani az állampolgárok egyre nagyobb elvárásaival. Graham Colclough, a Capgemini városi és régiós szolgáltatásokért felelős globális alelnöke elmondta, hogy az olyan megoldások, mint például a CSP, központi szerepet játszanak a szolgáltatások átalakításán munkálkodó kormányzatok támogatásában.

"Nyilvánvaló, hogy gyökeres közszolgálati reform zajlik, és szükség is van erre a reformra, hiszen ezt követelik az állampolgárok, így az adóbevételeknek még több kiadást kell fedezniük. A változás élén a közszolgáltatóknak kell állniuk, bizalmi légkört kell kialakítaniuk saját közösségeikkel - és ez a folyamat már meg is kezdődött" - mondta Colclough. "A rugalmas, megfizethető és skálázható technológia komoly szerepet játszik a költségek minimalizálásában, illetve annak biztosításában, hogy minél több erőforrás jusson el azokhoz az emberekhez, akiknek a leginkább szükségük van rá."

A Microsoft olyan alkalmazások kidolgozására kérte fel partnereit, amelyek a helyi és regionális kormányzatok által használt, meglévő technológiai platformokra épülnek. A Capgemini kutatása szerint a kormányzatok információtechnológiai kiadásainak elsődlegesen a következő területek kiszolgálására kell összpontosítaniuk: állampolgári portálok, ügykezelés, intelligens űrlapok és formanyomtatványok, közösségi webhelyek és iratkezelés. Az idei évben az induló kínálat online szolgáltatások egy olyan csomagját tartalmazza, amelynek személyre szabása és integrálása is lehetséges a már meglévő kormányzati megoldásokba.

A Microsoft ugyancsak ma jelentette be azt, hogy partneri kapcsolatra lép a DStGB-vel (Német Városok és Önkormányzatok Szövetsége), és a Fraunhofer-Institut FOKUS-szal, azzal a céllal, hogy kidolgozzák és elterjesszék az EU Services Directive bevezetéséhez szükséges dokumentált prototípus megoldást. A Project ServiceLine 115 program a New York-i 311-es telefonszám megfelelője, amely egy egységes szolgáltatási segélyvonal valamennyi állampolgár számára. A partneri kapcsolat nyomán kialakítani kívánt technikai kínálatnak ugyancsak részét képezi majd egy önkormányzati térinformatikai rendszer, egy elektronikus cégnyilvántartás, egy online üzleti regisztrációs rendszer, valamint több internetes portál is. A kormányzatok, szervezetek és ügynökségek egyaránt bővíthetik a Solution Sharing Network (SSN, vagyis megoldási megosztó hálózat) portálon szereplő adatokat és megoldásokat, de szükség esetén fel is használhatják ezeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gopher #3
    Nem gyenge marketing hangvételű cikk a "licence botrány" kellős közepén :)
  • gopher #2
    ...sok közülük az anyagi források, (stb.) ... hiánya miatt nincs felkészülve arra, hogy megfeleljen az állampolgárok elvárásainak

    "Nyilvánvaló, hogy gyökeres közszolgálati reform zajlik, és szükség is van erre a reformra, hiszen ezt követelik az állampolgárok, így az adóbevételeknek még több kiadást kell fedezniük
  • birdo #1
    Jah... a meglévőt is dobhatjuk az XP mellé a kukába.