MTI

Drámai változást hoz a közigazgatásban az informatika

Az információs technika és távközlés nyújtotta lehetőségek drámai változást hoznak a közigazgatásban, közszolgáltatásban; a mi döntésünk lesz, hogy elébe megyünk, vagy súlyos konfliktusokat felvállalva ellenállunk a folyamatnak - mondta Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Siófokon, az "E-Magyarország, e-kormányzat 2007" konferencián.

Draskovics Tibor a közigazgatás reformjáról szóló nyitóeladásában kifejtette, manapság a közigazgatásban az eljárások több mint felét nem az ügyfelek, hanem a hivatalok kezdeményezik, ami azt mutatja, nincs rend az országban. Alapvető fordulatra van szükség ahhoz, hogy a közigazgatás alkalmassá váljon a szabályok érvényesítésére és maga is a jelenleginél jogkövetőbb legyen. Ebben az első lépést a közlekedés biztonságosabbá tételében kívánják megtenni, mert tarthatatlan, hogy évente rengeteg kárt okoznak a gyorshajtók, és 1300 ember hal meg az útjainkon. Teszt lesz ez, amelyben megmutatkozik, hajlandóak vagyunk-e változtatni eddigi szokásainkon a köz érdekében - fogalmazott a tárca nélküli miniszter.

Draskovics Tibor a közigazgatás reformját a költséghatékonyság miatt is sürgetőnek tartja. A rendszerváltás óta reálértéken több mint 50 százalékkal nőttek az állam kiadásai, és a működés eredményei nem állnak arányban ezzel, a demokrácia költségesebb intézményrendszerével csak részben magyarázható a költségnövekedés. A tárca nélküli miniszter hatékonyabb, ügyfélközpontú, eredményorientált közigazgatás érdekében az ügyintézők teljesítményértékelésének a híve, amelyben rájuk is kiszabhatnak mulasztási bírságot a határidő be nem tartásért.

"Belátható időn belül olyan törvénymódosításra lenne szükség, amely hatályon kívül helyezi mindazon jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az ügyfelektől olyan információkat kérjenek a hatóságok, amelyeke rendelkezésre állnak valahol a közigazgatásban" - fogalmazott Draskovics Tibor Az előadáson elhangzottak szerint a tervezett reformban a jelenlegi közigazgatásban dolgozó mintegy százezer embernek nem tömeges elbocsátásokkal, hanem inkább átcsoportosításokkal kell számolnia, hiszen a közigazgatás az informatika fejlődésével megszűnt helyhez kötötté válni. Ez egyebek közt azt jelenti, hogy egy-egy országos hivatal elhelyezése történhet akár az olcsóbb munkaerővel rendelkező vidéken, vagy több helyszínt is felölelve - hangzott el.

Az érdemi változásokhoz olyan politikai elkötelezettségre és erőre van szükség, amely képes a világosan és a határozottan megfogalmazott célokért konfliktusokat is felvállalni - hangsúlyozta Draskovics Tibor, aki szerint a váltás legfontosabb lépéseihez jelenleg az anyagi feltételek is adottak uniós támogatás igénybevételének lehetőségével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)