Szekeres Viktor

TV2: Bezár a bazár?

Bajban a csatorna. Milliárdos produkciók fuccsolnak be, kerülnek szánalom-időpontokba és közben egyre több vezető is repül. Mi történik?

Arról már szólottunk, hogy a TV2 egyik elhibázott beruházása mekkorát bukott. Egy mondhatni kétszereplős piacon az Egy rém rendes család Budapesten című feldolgozás 20%-ot is alulmúló közönségaránya több mint katasztrófa, pláne, ha azt nézzük, hogy a részenként több tízmillióba kerülő produkció (melyből 10%-ot mindig a licencadónak le kell pengetni) bemutatására olyan szerződés köttetett, mely sokaknak biztos pénzt biztosít, hiszen mind a 26 első évadra tervezett részt le kell forgatni - maximum hajnalban fogják adni, mint ahogy most is átkerült a sorozat már szerda fél 11-re a kedd esti időpontról.

Persze a Rém rendes csak egy csepp volt abban a bizonyos pohárban. Poich Lóránd programigazgató már bánja, hogy nem az itthon kevésbé ismert, de ugyancsak elég széles körben feldolgozott Dadust vették meg, így viszont a csatorna kénytelen beérni a hazai Bándi család úgy 700 ezer kitartó rajongójával. Hiába a jó elképzelés, sajnos mi nem azon országok sorát gyarapítottuk, ahol siker lett a remake.



Egy másik ilyen feldolgozás volt a Megatánc hihetetlen buktája, mely már a keddi előselejtezők esetében is mutatott baljós előjeleket, majd az első szombati adás alulmaradása az RTL tévéfilmjével (Salamon király kincse) sem kecsegtetett sok jóval. Arra azonban kevesen számítottak, hogy a tavaly évad legsikeresebb produkciója, a Szombat esti láz ekkora csapást fog mérni a műsorra. A sztárok csetlése-botlása a fiatal tehetségekhez képest több mint 3-szor annyi nézőt mozgatott meg, ami több szempontból is furcsa. Az ember azt gondolná, hogy a sztárok nem mindig elegendőek a nézők elcsábítására és a Megasztár kezdeti sikerei is fogékonnyá tették a magyar nézőt, hogy szurkoljanak (és szavazzanak) hazánk újabb "sztárjára", de úgy tűnik a néző belefáradt a sztárcsinálásba és inkább a konzervált hírességekért rajong.

Ugyancsak furcsa, hogy még a fiatalok körében is 3-szorosa volt a nézettsége a Szombat esti láznak, pedig logikus lenne azt hinni, hogy a break, hiphop és egyéb trendibb táncokat is felvonultató Megatánc jobban vonzza a tini korosztályt, mint a báli táncokkal operáló Szombat esti láz. Persze a TV2 ott követte el a legnagyobb hibát - és nem vette figyelembe a nemzetközi trendeket -, miszerint a sztártáncoltatós műsorok szerte a világon meghatározó nézettségűek, míg a fiatalok szárnypróbálgatásai sehol nem döntögették a nézettségi listák rekordjait.

Az eredménytelenségnek, mely szép lassan a hét többi napjának főműsoridejére is átterjedt, persze megvolt az eredménye. Az Egy rém rendes család Budapesten, mint már volt róla szó, a TV2 egyetlen reményére, a szerdai napra költözött, míg a Megatáncosokat azonnali hatállyal történő megfutamodást szimulálva péntekre, a Lost sávjába költöztették, hátha a nézők rájuk jobban kíváncsiak, mint a szigetlakók vergődéseire. Ha így megy tovább, akkor persze más változások is várhatók, hiszen hétfőn a Győzike című valóságshow, míg csütörtökön az RTL humorblokkja Fábryval, Antal Imrével és Gálvölgyivel dönti romba a TV2-t - egyedül a szerda tart ki, vagyis a Született feleségek az RTL Klub Szökés című sorozatával szemben.



A kudarcoknak persze áldozatai is vannak. A TV2 először október végén Bogár Anita marketing osztályvezetőt tette lapátra, akinek meghatározó szerepe volt a marketingstratégia és a médiakapcsolatok kialakításában, majd a csatorna marketingtevékenységének operatív irányításában. Nyilván megmérettetett és kevésnek bizonyult, majd november elején Révay Laki Piroska PR-menedzsernek kötöttek a talpára útilaput, ő a csatorna számos műsorának és képernyősének kommunikációjáért felelt.

A legfrissebb áldozat egy újabb noname emberke, bizonyos Barna György, aki névleg a csatorna kreatív igazgatója volt és hozzá tartoztak a csatorna saját gyártású produkciói, az on-air promóció valamint a TV2 marketing és pr-tevékenysége is. Az adó drasztikus lépései igen beszédesek. Mint ahogy az is, hogy az igazi döntési pozícióban lévők továbbra is kényelmesen teszik lábaikat az asztalra és fütyörészhetnek, hiszen a közkatonák kiszórásával erélyességüket bizonyítják és saját pozícióikat szilárdítják - vagyis egyelőre nincs hír sem a programigazgató, sem a vezérigazgató önkritikájának megnyilvánulásáról.

Szombatra a TV2 kemény vetélytársként az RTL táncosai ellen egy Bud Spencer-filmet dobott be, amire a nézők mindig bólintani szoktak. Most majd kiderül, hogy mennyire érdekli őket sztárjaink táncolása és mennyire nézték jobb híján az RTL-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #170
    mint ahogy a legjobbak közül is. bőven van A és B is.
  • WinG #169
    ehhez csak annyit, hogy nézd meg az imdb-t: minden idők 100 legrosszabb filmje közül igen sokat levetített már a két ker. adó. C és D kategória? francot, inkább X, Y meg Z :|
  • Winz #168
    Akkor moziba se jársz?
    Vagy ha igen,és véletlenül kiverődik a "biztosíték",akkor felmész a gépészhez és rágyujtod a vetítőt?
  • user67 #167
    Régebben rá voltunk cuppanva a tv-re (én: a spektrum, nat.geo, discovery, nejem: bar.közt, szomszédok). De amikor, egyszer bemutattak vmi vizespolós "szépségversenyt", ahol egy 15 éves kiscsákó (az arca persze kitakarva; személyiségi jogok miatt) ott mesélte bőszen, hogy zajlott az egész; no az kiverte nálam a biztosítékot... Fogtam az ollót a kábelt elvágtam, előfizut lemondtam. Azóta a nejemmel megint többet olvasunk, és végre BESZÉLGETÜNK egymással. Azóta született két lányom, úgyhogy őmiattuk sincs itthon tévé (csak fent a szekrény tetjén):)
  • BenceYCE #166
    Érdekes vélemények alakultak ki itt a topicban mind2 ker.tv-ről. Én csak annyit fűznék hozzá, hogy igenrégen hallottam, hogy magyarországon C és D kategóriás filmeket vetítenek, holott még romániában is a magasabb A és B kategóriájúakat. Hogy mi igaz ebből azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy 4 évvel ezelőtt mielőtt bevonultam a seregbe egyszerűen lepasszoltam a tv-m. Nem tudok olyan műsort mondani amiért hajlandó lennék órákat előtte ülni. A show-műsorokról beszéltünk már eleget, mindenki "tudja" mire van szüksége. Sajnálom, az én gyomrom ökölbe szorul bármelyiket nézem. Ami bánt az az, hogy a világon a legnagyobb fegyver a média. És a ker.tv-k élnek is a lehetőséggel és megfelelő szinten tartják az emberi hülyeséget. Emléxem azokra az időkre amikor még (naivan) számítógépet akartam venni, hogy jóanyám által nézett, de a délutáni műszak miatt mindig lekésett Dallast fel tudjam venni vinyóra. Nekem is jól jött volna dehát elérhetetlen volt akkoriban. Közben a sorozatnak vége lett és nem is volt olyan műsor amit szivesen megnéztünk volna. Azóta már karikák és reklámok tömkelegével szaggatják 1000 felé a várva várt filmet. És mi van most? P2P. És NO reklám, NO időbeli kötöttség, NO paratvakítás UGYANANNYIÉRT! Sajnálom, hogy odáig süllyedt a magyar televíziózás, hogy egy győzike vagy anettka a hülyeséggel is tud hírnevet szerezni. Évekkel ezelőtt a bátyámmal vitáztunk azon, hogy miért "kell" nekünk azt a szar anettkát nézni. Mire Ő: Nem kell. Kapcsold el. Én: Sajnálom de KIFIZETTETTÉK!!! Miért nem lehet egyenként megrendelni az adókat? Az előbb felsoroltatok itt Nationalt meg más értelmes adókat. Azokat miért nem lehet csak a szeméttel körítve havi 4500-ért megvenni? Elköltözésem után az új házba beköttetem a netet. Azt hazudták, hogy nem lehet csak a kábeltévével együtt. Jót mosolyogtam. Aggya a legolcsóbbat. Havi pár 100. Kijöt a szerelő, lespanoltam vele, bekötötte 12k csúszóért a teljes csomagot kivéve az HBO-t. Hosszú távon kifizetődőnek látszik a havi 4500 helyett, nem? Na nekem ennyit ért meg, hogy ha valaki jön hozzánk akkor le tudjam úgy ültetni, hogy nem kell szégynkezzek a kábeltv hiánya miatt. Nem is nézem mégha ilyen olcsón meg is úsztam. Anyám megnézi rajta az anyátok köztet aztán elalszik rajta. Ennyit megér. De többet nem vagyok hajlandó fizetni a szarért. Engem nem érdekel, hogy melyik tv társaság meg melyik kábeltv szolgáltató meg melyik műsor, meg hogy "deazért van közte jó", NEM! MIT KAPOK A PÉNZEMÉRT?!?!?! Ennyi érdekel. A kedvenc filjeimet szarrádarabolva, újraszinkronizálva lassan már 3 sarokpecséttel ellátva tálalják. Brassói ez telehányva kérem. De nem értem... Nem értem, hogy van aki azt eszi a tálcáról amiben nincs brassói. Egyszerűen csak odahányták a heti hetest meg a győzikét meg a társait. Tengerparta mentünk nyaralni 2 éve ahol magyarokkal futottunk össze. Beszélgetésünk során felmerült győzike és, hogy egyikük egy gépen utazott vele. Saját bevallása szerint nem olyan hülyegyerek mint amilyennek a tv mutatja. Elbeszélgetett, összespanolt vele. És megjegyzett egy mondatot tőle: Tudom magamról, hogy egy kis hülye cigánygyerek vagyok. De mond, Te nem ezt csinálnád? Ha ez a szar eladható magyarországon és még búsásan meg is kennek érte, akkor Te nem csinálnád a helyemben? - Hát kéremszépen. Le vagyok döbbenve, hogy itthon, nagyhazánkban egy ilyen ember hamarabb tud önkritikát gyakorolni mint a nézői egy számukra vadidegen emberről, ezesetben győzikéről. Nem tudok más mondani minthogy ne hagyjátok magatokat altatni és telehányt tálcával kiszolgáltatni magatokat. Nem mi vagyunk az rtl-klubbért meg a tv2ért hanem ők a SZOLGÁLTATÓK! De ha csak egy marad már csak dafke azért se nézzétek a trónon maradt "győztest". Ezek sosem lesznek szolgáltatók igazán. Nem az az érdekük, hogy tisztességesen kiszolgáljanak minket. Sajnos az m1-nek sem, pedig azért kötelező fizetnünk. A mi részünkről pedig a reklámokat kellene csupán eltűrnünk. Hát ne haragudjatok de az esti vacsim a tv előtt ne szaros pelenkák és kékvéresre áztatott betétek közt teljen el. Bátyámmal folytatott másik vita során pedig az merült fel, miként hagyhatja, hogy a 8 éves gyereke a délutáni mónikában egy homoszexuális győzködését kelljen hallgatni, hogy ő egészséges és nem érti hogy az emberek miért fordulnak el tőle amikor az olyan természetes és jó dolog. Fél órával később a bb előzetesében meg egy nőnek nevezett prostit basznak a tusolóban. DÉLUTÁN FÉL 5-KOR!!! Magyarországon az erkölccsel van a gond nem azzal, hogy valaki ennek hiányát észrevéve üzletet csinál és eladja a szart is jópénzért. Hát bocs, hogy ilyen hosszúra sikeredett de számomra több élményt jelentet, hogy olyan emberek hsz-eit olvashattam itt akik úgy mint én székrekedést kapnak a telehányt tálcától. Örülök, hogy vannak még nem agymosott emberek akik legalább úgy gyűlölik a média ezen formáját mint én. Egyszóval még ez az egyszerű topic is nagyobb élményt nyújtott mint egy péntek esti tvnézés. (anyázni priv only)
  • NintendoGC #165
    Jól megaszonted!

    Mellesleg jogos! :)
  • pbanfa #164
    Tudjátok mit?! Izlések és pofonok! Akinek a brazil szappan operák tetszenek, az nézze azokat, akik National Geographic-ot akar nézni, az nézze azt. Én sem szólom le a sok foci rajongót, csak azért mert én nem szeretem a focit.
    Aki nem akar tévét nézni, az meg ne nézze. És akkor mi van?! Semmi...
  • krysz89 #163
    Azért azt ne mondja senki, hogy a Discoveryt többen nézik mint a TV2-t. Ilyen hülyeséget rég nem hallottam :).
    Amugy sztem jó a Megatánc inkább azt nézem , mint a Szombat esti lázban jobbra balra hajlongó, hozzánemértő embereket (de ez az én véleményem).
    Nem lenne valami jó ha a TV2 megszűnne mer ha az rtl klubon vmi olyan megy ami nem érdekel akkor mindig ott van a tv2.
  • ksgy #162
    mert csak így lehet leadni, így van a szerződés az amcsi céggel, akié a rémrendes szerzői jogai

    más országokban hatalmas siker volt, itt kva nagy bukás :) az eredetinek is csak egy kis réteg volt a tábora, és leginkább azok az emberek, akik kedvelik a száraz, fanyar humort - és lássuk be, ebből van kevesebb. :) szerintem ez pont olyan mint a monthy python, vagy nagyon szereti vki (kb 3%) vagy nagyon utalja, mert semmi vicces nincs benne (97%) :)
  • PyRex #161
    ja és jobbulást!