Gyurkity Péter

Vírust küldött szét a Google

A vállalat véletlenül féregvírussal fertőzött üzenetet küldött szét a Google Video levelezőlista mintegy 50 ezer regisztrált tagja számára. A vírus nem jelent nagy veszélyt, de nem ez az első malőr a keresőcég háza táján.

A listára kedden került fel három üzenet, amelyek a levélben terjedő féregvírus eszközeként szolgáltak. Ez nem más, mint a Kama Sutra névre keresztelt W32/Kapser.A, amelyre több biztonsági cég már januárban felhívta a figyelmet. A felhasználókat figyelmeztették a problémára, azt egyelőre nem tudni, hogyan küldhették ki a fertőzött üzeneteket.

Maga a Kama Sutra nem tartozik a veszélyesebb kártevők közé. A magát erotikus tartalomnak álcázó féreg célja, hogy meghatározott napokon felülírjon bizonyos fájlokat, a jelentések szerint nagyobb károkat nem okoz. A levélben terjedő vírust természetesen felismerik a biztonsági szoftverek és gond nélkül el is tudják távolítani, erre a Google is figyelmezteti a címzetteket. A hangsúly nem is ezen van, hanem inkább azon a nem lényegtelen részleten, hogy a kártevőt miként küldhették el a cégtől a levelezőlistára, amelyen normál esetben érdekes videókra, szórakoztató tartalmakra hívják fel a figyelmet.

A vállalatot kritikus szemmel figyelők emlékeztetnek arra, hogy nem ez az első malőr a Google háza táján. Saját blogjukat nemrég feltörték, sőt olyan is előfordult, hogy - szintén véletlenül - ők maguk törölték a hivatalos internetes naplót. Akkor igyekeztek közölni, hogy saját hibájukból történt a baleset, ezért a domén átmeneti felhasználását nem tekintik hackertámadásnak. Ezúttal arra tettek ígéretet, hogy utánajárnak a dolognak, és hogy ilyen baklövés nem fordulhat elő a jövőben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • blendeguz #2
    Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit...
  • uniu #1
    Kar, hogy a cikkben nincs benne az, hogy: bezzeg a microsoft fele .... az sohasem...