Gyurkity Péter

Dobta a hibrid lejátszó terveit az LG

Nem is olyan egyszerű a Blu-ray és HD DVD szabványokat egy készülékben egyesítő megoldások elkészítése: az LG a jól értesültek szerint szép csendben ejtette a hibrid lejátszóról szőtt terveit.

A CEPro az LG által megrendezett Summer Line Show elnevezésű rendezvényen elhangzottak alapján számolt be a tervek módosulásáról. Itt ugyanis ismét elővették a korábban egyszer már sutba dobott elképzeléseket a BD199 Blu-ray meghajtóról, miközben teljes csend övezte a hibrid megoldást, amelyhez pedig eddig nagy reményeket fűztek. Kérdés, hogy miért történt mindez így és mi áll a változás hátterében?

Márciusban még valóban arról szólt a fáma, hogy a BD199 tavaszi bemutatkozása elmarad (ez így is volt), és helyét a mindkét szabványt támogató lejátszó veszi át, amely a Toshibával kötött megállapodás révén jöhet létre. Ezzel a Samsung példáját követték volna, amely szintén arra pályázik, hogy mindkét tábor támogatóit és vásárlóit megnyerje magának, jelentős hasznot zsebelve be, miközben riválisai kénytelenek egyik, vagy másik oldalra elkötelezni magukat. Egyik oldalon az alacsonyabb ár, a másikon pedig a nagyobb kapacitás miatt lendülhet ki az inga, és egy hibrid megoldás mindkettőt ki tudná használni.


BD199

A rendezvényen Bob Perry, az értékesítésért és marketingért felelős alelnök elmondta, hogy az LG a Blu-ray tábor elkötelezett tagja marad, és még az év vége előtt bejelentik saját megoldásukat. Ez a lap szerint arra utal, hogy visszatérnek a BD199 terveihez, de ennek okairól nincs hivatalos információ, így csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Előfordulhat, hogy a vállalat most ismét a Blu-ray sikerét valószínűsíti, de az is lehet, hogy egyszerűen a költségeket túl magasnak találták a várható profit tekintetében.

A Samsung ezzel ellentétben továbbra is kitart a hibrid elképzelés helyessége mellett, amely várhatóan 2006 végén, 2007 elején jelenik meg a boltokban. Addigra remélhetőleg már lesz sejteni fogjuk a formátumok esélyeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Super DANTE #12
    Azért vegyük figyelembe, hogy a BD mellett jelenleg több kiadó és gyártó cég van, mint a HD-DVD mellett: pl. Disney Pixar, 20th Century Fox, Sony Pictures, Philips, Panasonic, Apple stb.
  • oszi1113 #11
    A legnagyobb hasznot rendszerint a kisker teszi zsebre, általában 30%ot, a nagyker 10-20%kal dolgozik! A termékekre ezenkívűl a marketingktgek számottevőek, ez is akár elérheti a 30%ot! Hangsúlyozom elérheti!
    Mindamellett a legnagyobb esélye a piacon a hibrid meghajtóknak van! Gondoljunk csak bele abba, hogy vagy a kiadónak kell mindkét formátumba megjelentetnie az alkotást, vagy olyan készülék kell, ami mondkét formátumot le tudja játszani! Gondolom a fejlesztők úgy gondolják, hogy az lesz , mint a pal/secam esetében, csakhogy most globális piacra kell a terméket bevezetni, nincs piacgazdaság vs. kommunizmus!!!
    Képzeljük el azt az egyszerű helyzetet, hogy Kiss Pistának van egy BR lejátszója, és meg akarja venni/nézni a Leon a profit, ami viszont HD DVD-n jelenik csak meg! Kiss Pista, mint fogyasztó el kezd gondolkodni azon, mi a fenének fizettem 250.000 Ft-ot egy olyan gépért, amin nem tudom azt a filmet megnézni amit szeretnék!!!
    A piacot a kiadók fogják meghatározni, mivel a lejátszó magában semmit nem ér, mert az csak egy eszköz, amivel a kiadó termékeit tudom élvezni! A kiadónak meg nem érdeke, hogy dupla ktgen adjon ki egy filmet!
    A jövő a hibridé! Én sem úgy akarok elmenni filmet venni/kölcsönözni, hogy azzal keljen szarakondom, hogy megnézzem, milyen formátumban van az, amiért én pénzt akarok kiadni!!!
  • Szefmester #10
    csak egy hozzánemértő hozzászólása: két fejet nem lehet beszerelni egy meghajtóba? Régebben mintha így lett volna megoldva egy 72xes cd olvasó..
  • gakoska #9
    Most hogy mondod megkérdeztem a barátomat meg barátnőmet (google-t és wikit :) és tényleg mind2 ugyanazt a 405 nm-es kék lézert használja, sry, Nemtom honnan emlékeztem én a vörösre...
    És pontosítanék: nem a végső fogyasztói ár nagy része a fejlesztés stb, hanem a kereskedők profitjai előtti áré. Az, hogy hányszor rakódik rá profit, hány kézen halad át a termék a gyártól a fogyasztóig, az más kérdés, de a licenszdíj nem számottevő, erre meg mernék esküdni.
  • dez #8
    2006 közepén már ideje lenne tudni, hogy a HD DVD is kéklézeres...
    A különbség az, hogy a HD DVD-nél a DVD-hez hasonlóan a lemez közepén van az adathordozó réteg, a BD-nél meg az alsó oldal közelében. Így eléggé máshová kell fókuszálni.
    A végső fogyasztói ár nagy részét természetesen a profit teszi ki, amin osztozik a gyártó, a kereskedők (nagyker, kisker), és nem utolsó sorban a szállítók. (Meg persze ott van még az ÁFA.) Ha alig hozna vissza többet, mint a fejlesztési költség, bele se kezdenének. :)
  • torjoz #7
    A végső fogyasztói ár nagy részét a kereskedők haszonrései teszik ki!
  • gakoska #6
    A dvd-r dvd+r között olvasó szempontjából pontosan nem tudom mi a különbség, de a lényeg, hogy mind2t ugyanolyan lézer olvassa.
    a br és a hddvd között a fő különbség, hogy a hddvd-t a hagyományos vörös, a br-t pedig kék lézer olvassa.
    hatalmas különbség van a köztük, a hasonlatom nem technikai jellegű volt...

    A licenszdíjról konkrétat nem tudok, sztem te sem, viszont az biztos, hogy ezekből a termékekből (nem konkrétan egy modellről vagy típusról beszélek, hanem általánosságban) többszázezret, akár több milliót gyártanak. Namost ilyen nagyságrendnél a licenszdíj egy darab termék árának néhány százaléka lehet kb. Szerintem a végső fogyasztói ár nagy részét a fejlesztési költség teszi ki, az apraja az alkatrészgyártás, összeszerelés, szállítás, különböző reklámok stb stb... és a licenszdíjak is.
  • arty #5
    - van fogalmad mekkora különbség volt a dvdr +/- között? olvasó szempontjából minimális.
    - van fogalmad mekkora a különbség a hddvd és a blueray formátumok között? jóval nagyobb, már ha csak a teljesen eltérő védelmi szinteket, lemezszervezést is nézem, plusz tegyük hozzá h a toshiba hddvd cucca egy pc alapu fejlesztőeszköz, nem igazi lejátszó ...
    - van foglamad róla, mekkora is a licenszdij vagy csak beszélsz a levegőbe?

    Ettől függetlenüól, szvsz az LG-t "megvették" olyan intelesen: kapott licenszkedvezményt, ha kicsit csusztatja a konkurrencia termékét ...

    A végén valaki ugyis kihozza a hibridet, ha lesz még rá kereslet ... (márpedig a gagyesz BR kiadásokat elnézve, nem csoda h nem hal ki a hddvd)
  • gakoska #4
    Sztem ugyanaz lesz, mint a dvd-r dvd+r idejében. A legtöbb (összes) lejátszó vinni fogja mind2t, és kész, egyszerűen felváltja a dvd-ket (egy idő után majd árkategóriában is). A licenszdíj meg sztem az egyik legkisebb költség egy ilyennek az árában
  • Super DANTE #3
    Azért arra senki sem gondol, hogyha jön egy ilyen hibrid lejátszó/író, akkor annak az árába beleépítik mindkét formátum license díját, magyarán jóval drágább lesz egy ilyen, mintha csak ezt, vagy csak azt vásárolnák meg.