Berta Sándor

Windows Funda­men­tals - XP öreg PC-kre

A Windows 98 és a Windows Millennium hivatalos terméktámogatását alig egy hete szüntette meg a Microsoft és máris elérhető a márciusra ígért, öreg számítógépekre és notebookokra szánt Windows operációs rendszer.

Azzal a Microsoftnál is tisztában vannak, hogy egy Windows 98-at futtató PC még nem biztos, hogy képes az XP zökkenőmentes használatára is. Ezért és a váltani nem akarók vagy tudók számára született meg az új operációs rendszer. Világszerte sok olyan cég van ugyanis, amelyeknek nincs pénze új hardveralkatrészeket vásárolni. A hivatalosan Windows Fundamentals for Legacy PC névre keresztelt szoftver voltaképpen egy módosított Windows XP, amelynek a megjelenését korábban idén márciusra ígérte a redmondi szoftveróriás. Az első tapasztalatok az új operációs rendszerrel kapcsolatban tavaly decemberben meglehetősen kedvezők voltak.

A Windows Fundamentals hardverkövetelményei meglehetősen kicsik. Az operációs rendszer megelégszik egy Pentium processzorral, 64 megabájt memóriával és 500 megabájt szabad hellyel rendelkező merevlemezzel. Ezek ugyanakkor az abszolút minimum követelmények: mint minden Windows, ez a verzió is szereti, ha minél több memóriából gazdálkodhat.

A cég szakemberei szerint arra mindenképpen fel kell készülni, hogy a Fundamentals lassabban fog futni a számítógépeken, mint a Windows 98. Az új operációs rendszer egy - nincs jobb szó rá - "kibelezett" Windows XP SP, ami legfeljebb egy Word fájlnéző programmal és egy Internet Explorerrel rendelkezik. A Microsoft úgy véli, a cégeknek leginkább azért érdemes váltaniuk, mert az új szoftver jóval naprakészebb és persze biztonságosabb elődjénél. Az utóbbi szempont elsősorban a vállalatok számára lehet fontos.

A Windows Fundamentals for Legacy PC-t bárki elérheti a Microsoft honlapjáról, aki rendelkezik Microsoft Software Assurance licenccel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 7alvoo #41
    http://download.microsoft.com/download/0/3/f/03f642f9-e816-482a-a8d6-63d085044d76/WinFLP_InfImporter_Setup.msi

    http://download.microsoft.com/download/8/8/0/8803ce8b-cf6f-4bde-a62d-3c41bbaea1c4/WinFLP_UnattendedGenerator_Setup.msi

    megvan :)
  • 7alvoo #40
    http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?familyid=54a5f01b-9d0c-460c-a132-4bfaffb97973&displaylang=en
    http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?familyid=6d99ea14-5498-4c9c-b628-6eb501eb716b&displaylang=en

    töltse már le ezt a 2 nyvaját vki akinek megy a validálás és dobja már fel rapishare -re mert itt őrülök meg, hogy a nem tudok egy error mentes unattended fájlt gyártani amit meg is enne a kicsike
  • bajusza #39
    Ezt hol lehet letölteni:

    Windows Mini-XP SP2 Unattended
  • zippofcy #38
    Internet Connection Sharing-et lehet valahogy működésre bírni a Tiny XP-ben? Mert alapból azt írja ki hogy a service not running. Routerem meg nincs, szal kéne ...
  • barret #37
    Ahogy mondod...Eyeket kerestem en is eloszor
  • ZakRob #36
    Microsoft oldalán nézem honnan lehet letölteni, de nem bírom megtalálni.
  • bunny #35
    Senkinek nem tűzt fel ez? "egy Word fájlnéző programmal"
    Mifelénk a word-ot leginkább szövegszerkesztésre használják, bár tény, sok titkárnő azt hiszi, az a fájlkezelő is :)
  • Emmegki #34
    Kedves iskolámban szépen döglődik 600Mhz-n 128 megán a 2000.
  • peba #33
    Sztem semmi, de jól hangzik :D
  • Mice #32
    "Microsoft Software Assurance licenccel."
    ez mi a t@k@m?