Specker Balázs

Microsoft: 2007-ben jön az SP3

Mivel a Microsoft idén elsősorban a Windows Vista operációs rendszerre kíván koncentrálni, a cég bejelentette, 2007-ig biztos nem áll elő újabb Windows XP szervizcsomaggal.

Az új frissítés időpontjával és tartalmával kapcsolatos találgatások már rögtön a Service Pack 2 megjelenése után szárnyra kaptak. Az SP2 több olyan újítást is magában foglalt, amelyek nem megszokottak egy hagyományos Microsoft frissítő csomag esetében. A fejlettebb vezetéknélküli hálózattámogatás mellett biztonsági fejlesztések, valamint a felugró ablak blokkolása is helyet kapott a csomagban. A Microsoft France vezérigazgatója még szeptemberben megerősítette, hogy már dolgoznak a Service Pack 3-on, ám a megjelenésére csak a Vista után érdemes számítani.


Az SP2 egyik újítása: a Biztonsági Központ

A cég folyamatosan frissülő oldalán az olvasható, hogy a korábban közreadott idei megjelenés helyett várhatóan csak 2007 második félévében lesz elérhető a Windows XP Service Pack harmadik verziója. A hírek szerint a frissítés mind a Home, mind a Professional változatokhoz elérhető lesz majd, azonban csak jóval később, az idei év második felében megjelenő Vista után lesz elérhető - írja a Silicon.com. Októberben egy házilag barkácsolt előzetes is megjelent a világhálón, ám akkor a cég gyorsan annak mellőzésére szólított fel.

"2007 második felében megjelentetünk még egy szervízcsomagot az XP operációs rendszerhez, jóval az után, hogy a termék életciklusa lejár" - írta a cég egyik képviselője a CNet Newsnak küldött levelében. "Azonban most elsősorban a Windows Vistát tartjuk szem előtt - több részlettel szolgálhatunk majd az új szervízcsomaggal kapcsolatban, ha a Windows Vista már a boltokban lesz" - tette hozzá. A Microsoft elzárkózott attól, hogy elárulja, milyen új tulajdonságok és foltozások szerepelnek majd az SP3-ban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • totya4 #25
    Rosszul írtam, mert ennek persze semmi értelme, úgy értettem hogy a telepítő CD-be varázsolni bele az elérhető frissítéseket.. Azért egy service packot egyszerűbb integrálni...
  • mrzool #24
    "mindenféle khm szoftverrel belevarázsolja az XP-be az elérhető frissítéseket..."

    Nem kell hozzá "mindenféle khm szoftver", a patcheket simán tudod integrálni a Microsoft által javasolt és támogatott módon. Semmi bűvészkedésre nincs szükség, minden le van írva, minden támogatott.
  • Hegyikecske #23
    ennél jobbat winfos léptékbe nézve nehéz írni :) vistát nemismerem nem nyilatkozom róla, de az biztos h sokkal erőforráspazarlóbb lesz szal én maradok xpn amíg lehet ;)
  • BiroAndras #22
    Emlékeztek még mennyire félt mindenki az SP2-től?
    Érdekes, hogy most meg rengetegen azt mondják, hogy SP2-es win az tökéletes, és jobb nem is kell.
    Szerintem viszont nagyonis kell a Vista. Hiába jó az XP, már nagyon öreg, a megjelenése óta sokminden változott, amihez nem tud alkalmazkodni.
  • shusaku #21
    Ja, még valami. Azért azt megnézném hogy állnánk a vírusokkal meg a szemetekkel Linux alatt, ha valami csoda folytán a Win userek nagy része áttérne Linuxra és megjelennének a legújabb (fizetős!) játékok, alkalmazások Linuxra is. Linux alatt nem nagyon van olyan, hogy "warez", általában csak open source komponensekből áll a rendszer. Nem kell crackek meg mindenféle okosságok után vadászni. Ellenkező esetben egy csapásra megváltozna azonban a helyzet. Hidd el, az emberek nagy része ugyanúgy benyalná a rosszindulatú programokat linux alatt is. Aki résen van, ért a rendszerhez és kellőképpen egészségesen paranoid, az sem Windows sem Linux alatt nem fog vírusokkal hadakozni.

    Mindezek ellenére a Unix filozófia biztonsághoz való hozzáállása sokkal alaposabb és átgondoltabb, mint a Windowsé, azaz nyugodtabban aludnék Unix rendszergazdaként, mint Windowsosként.
  • shusaku #20
    Nem. A nemtörődömség szerintem az, hogy adminisztrátorként használja a gépet, ie-t és outlook(expresst) használ, nem rakja fel a javításokat, nem használ tűzfalat és megnyit minden kakis levelet. Elgondolkodtató, hogy a büdös életben nem volt még férgem/vírusom XP alatt. Mondjuk az utóbbi két évben már csak játék miatt bootolok Windowst
  • totya4 #19
    A nemtörődömség annyi szerinted hogy nem vesz vírusirtó szoftvereket. Szerintem meg nem is kéne, ha normálisan lenne felépítve a rendszer, ld linux
  • shusaku #18
    Azért a vírusok, trójaiak meg a többi szemét terjedéséhez az esetek 99%-ában a kedves user nemtörődömsége és butasága is kell! Az viszont igaz, hogy a Microsoftnak nagy felelőssége van abban, hogy a többség beleszarik a biztonság kérdésébe.
  • totya4 #17
    "Általában a rossz driverek okozzák. Gyári, és WDM driverrel szinte kizárt az XP instabilitása"

    Fúh, vírus, spyware, rootkit, ez mind azért van, mert az MS XP egy átgondolatlan, szemét oprendszer. Tehát olyat mondani, hogy "az XP tökéletesen megfelel a mai kor elvárásainak" egy akkora butaság hogy az összes plafon leszakad körülötted 100 méteres körzetben.

    Kék halált egyébként egy egyszerű alkalmazás is okozhat, még rendszerindításkor is(!).
  • Chriss745 #16
    Nekem semmi bajom nem volt soha az XP-vel, de a 2000-el sem. Az új oprendszereknek semmi köze nincs a kék halálhoz, az mindíg hardver hiba (túlhajtás, hibás hardver, stb). Általában a rossz driverek okozzák. Gyári, és WDM driverrel szinte kizárt az XP instabilitása.

    Ha még nem láttatok vista-t, ne is várjátok nagyon. Néztem az RC1-et, 1 óra 20 perc alatt ment fel a 3.7-es Athlon64-emre giga rammal.

    Tragédia! És mi változott? Semmi, csak jól megcseréltek mindent. Ja, jó hír, 1 helyen lehet csak IP címet változtatni benne, a Welcome ablakban!

    Nagyon látszik, hogy MS bácsi nagyon küzd, hogy mivel tudja majd eladni az új oprendszerét, mert tudja, hogy az XP tökéletesen megfelel a mai kor elvárásainak.