Gyurkity Péter

A Vista után jön az XP harmadik javítócsomagja

A Microsoft megerősítette, hogy a következő generációs operációs rendszerét követően készíti el a Windows XP harmadik javítócsomagját, amely valószínűleg több fontos újítást és biztonsági javítást is hoz majd.

A vállalat eddig nem volt hajlandó hivatalosan is megerősíteni az XP SP3 eljövetelét. Most végre Bernard Ourghanlian, a Microsoft France technikai és biztonsági igazgatója elismerte, hogy az operációs rendszer még egy nagyobb ráncfelvarráson esik majd át. Ez azonban a Windows Vista megjelenését követően válik lehetővé, vélhetően azért, mert akkor szabadulnak csak fel a szükséges erőforrások. A ZDNet France tudósítása szerint a harmadik javítócsomag valamikor jövőre jelenik meg, addig is még véglegesíteni kell a javítások és újítások listáját.

Ez tehát azt jelenti, hogy még semmi nincs eldöntve a javítócsomaggal kapcsolatban, bár némi elképzelésünk azért lehet. Nagy az esély arra ugyanis, hogy a következő Windows néhány újítása is bekerül az SP3-ba, mintegy kiegészítve és modernizálva a már korosodó operációs rendszert. Erre Laurent Delaporte, a Microsoft EMEA-régiójának kkv-megoldásokért és partnerekért felelős alelnöke is utalt, amikor kijelentette, hogy már bőven volt példa az újabb operációs rendszerek egyes funkcióinak átvételére, és utólagos integrálására. Hogy mely funkciók lehetnek ezek, arról természetesen nem beszélt, és erről minden bizonnyal még a vállalaton belül sem döntöttek.

Azt leszögezhetjük, hogy szükség van a Windows XP újabb ráncfelvarrására, hiszen a tavaly megjelent második javítócsomag nem tudta megszüntetni a problémákat. Éppen ellenkezőleg: már a megjelenést követő időszakban felbukkantak a módosított, még veszélyesebb kártevők, amelyek könnyedén megkerülték az új védelmi eljárásokat. A vállalat ismételten kénytelen volt tudomásul venni, hogy soha véget nem érő versenyfutásról van itt szó, amelyben csak időlegesen vehetik át vezetést. Elengedhetetlen tehát az újítások folyamatossága, illetve az azokat összefogó nagyobb javítócsomagok sorának folytatása.

Reméljük a harmadik változat pótolja a nagyobb hiányosságokat, és több szempontból is a Vistával egy szintre helyezi az XP-t, amely sokak számára továbbra is az első számú Windows marad, végleg felváltva a 9x-családot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • archkoven #74
    Nem háborodtam fel. Jószándékú volt a dorgálásom:)
  • Gregorius #73
    Szerintem a Vista 64-biten lesz olyan gyors és életképes, mint az XP 32-biten. Nincsenek kényszerképzeteim, hogy a Vista nem fogja felzabálni a teljes hardwareállományt.
  • dez #72
    Talán megoldható, hogy a korábbi PCI-os eszközök a szokott helyen lássák az IO regeket, de a rendszer többi része valahol magasabban. Vagyis biztos megoldható, csak az nem biztos, hogy elég egyszerűen ahhoz, hogy vették is a fáradtságot.
  • gradU #71
    "high-tech hatású színvilág, áttetsző ablakok... ebben szerinted mi a csicsa?"
    Nekem az áttetszősége tűnik túlzásnak, ami jól néz ki, de felesleges erőforrás pazarlásnak tartom.

    Ezek szerint maradi vagyok, mert nekem az XP kinézetével semmi bajom, a használhatósága is egészen kiemelkedő (az előtte lévő winfosokhoz képest meg pláne), végre egy stabil windows.
  • mousee #70
    Neked csak annyit, hogy mi a francnak háborodsz fel egy hülye windóz pista benyögésen??
    Inkább ne is válaszolj...
  • mousee #69
    Tök igazad van :)) Van, akinek kell a csicsa, mert van hardvere rá, és csak netezik...van akinek az erőforrás a lényeg, nem szereti a csicsát az meg leveszi :)
  • archkoven #68
    Bár be kell valljam a gagyi dumád ellenére a mondanivalód azzal a részével egyetértek ami nem rólam szólt.
  • archkoven #67
    "archkoven: te meg vagy nagyon fiatal lehetsz, vagy nagyon begyepesedett vén, vagy csak nem volt gyerekszobád. Természetesen ha neked jól esik hogy rajtad röhög a nép(szánalomból...), hát tessék."
    -HUHUHHUHÚÚÚÚ, DE MEGKPATAM!:))))))

    Gondolkodj még ezen a szövegen pajti mert marha gyenge volt! Legközelebb jobbat találj ki, ha le akarsz valakit alázni:))))
  • archkoven #66
    Nem vettem észre, hogy a Mac-et lemacikáztad, de most, hogy látom, elmondhatom ez a poén pont olyan szar mint a vindózpista volt:)
  • NuCLEARScoRp #65
    Én nem nevezném "csicsának", high-tech hatású színvilág, áttetsző ablakok... ebben szerinted mi a csicsa?.... jól néz ki ennnyi...

    Mellesleg az XP igencsak elavult kinézető ideje volt már egy kis láncfelvarrás... akinek meg nem tetszik az kikapcsolja... innentől kezdve nincs miről beszélni