Dojcsák Dániel

Elúszik a magyar internet

Hetedik alkalommal futott ki Budapesten az Internethajó fedélzetén a hazai informatika kis és nagyágyúival. Szabályozók, tartalom- és elérésszolgáltatók, elemzők és vizsgálódók panaszkodnak és ijedeznek egymástól. Itt vér fog folyni - gondoltam beszálláskor. Ezek kitépik egymás szívét. Persze, hogy nem: unalomba és apátiába fulladt a nap. Akinek volt esze elhagyta a fedélzetet félúton.

Laposan kezdődött a rendezvény, a legnagyobb érdekesség talán az volt, hogy bejelentették: mivel a kormányprogram megvitatása szintén a mai napra került, ezért számos prominens szereplő távol marad, többek közt az IHM megszűnése utáni kérdőjelek potenciális kiegyenesítője, Kóka János is. Nem tette továbbá tiszteletét Kürti Sándor sem a hajón, illetve a T-csoport sem engedett nagyágyút a fedélzetre, csupán Záprel Zsolt marketing-vezérigazgató helyettest tették a kereszttűzbe és az Index.hu bajkeverője, Tóta W. Árpád sem szállt vízre.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Celebritásokat is hiába kutattam, a netes fontos emberek megelégedtek Babarczy Eszter eszmetörténész és Lerch István, zeneszerző jelenlétével. Babarczy Eszter Virginia Woolfe anekdotáival, szexuális analógiákkal és iWiW-es példákkal próbálta meg teoretikusan ábrázolni az internet és a kultúra kapcsolatát. Nem sikerült neki. Késő délutáni moderátori szerepében viszont tanubizonyságot tett arról, hogy ő tényleg látja, mi is a webkettő.

Lerch István (épp Charlie új albumán dolgozik) sopánkodásával eleget tett az ilyen összejöveteleken elvárt szintnek, miszerint fessük feketére az eget, milyen rossz a helyzete mindenkinek. Az internet számára csupán egy gyorsító, kollegái három perc alatt megkapják az átküldött munkákat, illetve a háló inkább a zenetolvajbandák kánaánja. Lerch szerint az internetet legjobban a zeneipar sínylette meg. Szidta még kicsit az újságírókat is (az index.hu-n hibásan jelent meg Kovács Kati neve), ami után már érthető, hogy senki nem akart vele beszélgetni a hajón, ahol egy ideig fel alá kószált, majd eltűnt. Egyébként már az elején biztos voltam benne, hogy itt a főszerep a vendégek közti haverkodásé lesz. Nyertem.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A bevezető előadásokon a fekete festés tovább sötétült. Az ITTK igazgatója, Z. Karvacsics László komoly fenyegetésként élte meg az IHM megszűnését és úgy érzi, hogy egy hat évvel ezelőtti stádiumba lépett vissza az ország. Szerinte akkor sem kellett volna eggyel alacsonyabb szintre süllyeszteni az Információs Társadalom kérdését, ha a szaktárca nem felelt meg az igényeknek. Kovács Zoltán, az IVSZ (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) elnöke ennél derűsebb volt, véleménye szerint Kóka képes lehet az infrastruktúra-gazdaság-IT fogat együttes hajtására. Sok múlik majd Bajnai Gordon tevékenységén is, de nem ad alapvetően okot az aggodalomra a szakminisztérium megszűnése, hiszen a lényeg a horizontalitás.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Akiktől sokat vártam: Szathmári Géza (Datanet), az örökös megmondó és ifj. Lengyel Tibor (Tvnet) a fiatal és bohó cégvezető, de néhány erőltetett vicsorításon kívül nem tellett többre nekik sem az eseményen, bár tény, hogy nem is lett volna érdemes túlzottan kikezdeni a helyszínre vezérelt kiskaliberű T-vezetőt. A nap közepénél már nem tudtam elképzelni, hogy mi a célja a rendezvénynek, ahol tanult kollégáim véleménye szerint is elismételték a tavaly és tavalyelőtt, vagy éppen az előző fél évben elmondottakat.

Követő piac vagyunk, le vagyunk maradva, a fejekben van a baj, a Matáv a hibás, a szabályozás király, a piacon verseny van és lesz, atyaég. Ennyi közhelyes kijelentés azt hittem nem létezik a földön. Úgy tűnik visszasírom még Kovács Kálmán szajkózását, aki az ismétlés legnagyobb mestere volt, hisz ő legalább néha frissítette szókincsét.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a Web 2.0 Szimpózium után a mély szakmai grénum is az iWiW-en fog lovagolni, arra pedig szerintem a legvadabbak sem gondolnának, hogy Sátor Csaba, az Interware kereskedelmi vezetője is benyalja az adatvédelmi félelmeket a közösségi hálóval kapcsolatban és négy komoly hozzászólás között felhozta ezt a problémát. Az utolsó, egyben egyetlen értékelhető előadáson (eredetileg kerekasztalbeszélgetésnek volt hirdetve, de mégis maradjunk az előadás fogalomnál) a két szélen ülő karakter, Hann Endre (Medián) és Uj Péter (Index.hu) volt ígéretes.

Hann elmondta, hogy a magyar net mennyire fejlődik, mekkora ugrások vannak, bár bevallotta ő is, hogy mindez kevés. Közölte, hogy napi rendszerességgel ma másfél, hetente 2,1, havonta pedig 2,5 millió ember internetezik Magyarországon; számuk évente ötven, az általuk letöltött oldalaké mintegy száz százalékkal emelkedik. Ráadásul ő hozta fel az iWiWet. Uj Péter pedig - aki elnyerhette volna a legjobban öltözött vendég címet is - (üdítő folt volt a kék melegítője a sok fekete öltöny mellett), hozta a formáját és nem csinált mást, mint vitatkozott és bárki bármit mondott, ő megcáfolta. Cáfolta a szakma azon feltevését, miszerint le vagyunk maradva, miszerint követő magatartása van a magyar internetnek. Lévén két évvel a web létrehozása után volt magyar hírportál, a blog szó használatával szinte egy időben megjelent az első magyar webnapló is, a(z i)WiW meg ugye létezik lassan 5 éve.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Tékozló Homár ("fogyasztóvédelmi eseteket feldolgozó blog") ötletét pedig egyenesen lemásolta az amerikai főblogger. (A Tékozló Homár jó, csak éppen "megszopathatja vele magát az Index", mert ellenőrizetlen információkat közöl nagy publicitással - ellenkezett a főszerkesztő a mind nagyobb webkettes Homár kultusszal) Az éppen 2 milliós perbüntetés miatt fejét vakaró Uj Péter halottnak nyilvánította a nyomtatott sajtót és úgy véli jelenleg számos irreális licit folyik értéktelen szájtokra. Ez persze nem vonatkozik az iWiW-re, hiszen erre ők is tettek ajánlatot, mégis a T-eljhatalom vitte el.

"Az általános tematikájú médiumokat ki tudja váltani az internet, már csak azért is, mert ingyen van" - mondta Szigetvári József, az IDG kiadó lapigazgatója, aki szerint "eláshatja magát" az a kiadó, amelyik ez év végére nem rendelkezik működő és látogatott internetes portállal. A hirdetők fokozatosan elmozdulnak az online reklámozás felé, a költséghatékonyság mellett ezt az is indokolja, hogy lassan olyan fiatalok kerülnek döntési pozícióba ezeknél a cégeknél, akik már az internet korában nőttek fel, hangoztatta. A megoldandó problémák közé sorolta az online fizetés nehézségeit, valamint a sávszélességgel kapcsolatos gondokat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ha összegezni szeretném az Internethajó rendezvény élményeit, akkor nem is kell megerőltetnem magam. A hajó egész nap állt, a kiindulóponttól alig mozdult el. A politika távolmaradt, vita nem alakult ki, mindenki a saját hülyeségét magyarázta (kerekasztal beszélgetésnek álcázták azt, mikor öt véletlenszerűen egy asztalhoz ültetett IT szakértő/cégvezető elmondja a rutinmondókáját). A közönség egy része inkább kihasználta, hogy idén először van net a hajón és mindenki emailezett, iwiwezett, de legalább narancslevet és kávét szürcsölgetett egész nap.

A legnagyobb blamázs az volt, mikor az erősen megfogyatkozó vendékeket Enyedi Nagy Mihály megpróbálta összeterelni, hogy "méltóképp zárjuk le a rendezvényt és méltóságot adjunk azoknak, akik még a végén összegzik véleményüket a közönség előtt". Kár, hogy ekkor már mindenki a kijáratnál tolakodott, persze az eszesebbje már rég elhúzott a Margit szigeten keresztül, ahol rostokoltunk egész nap. Értelmetlen presztízs buli, egy nap fizetett lazítással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • akyyy #14
    kamu!

    höhö bajani gordon FAIL
  • aDannyBoy #13
    menj emagyarország pontba netezni ott ingyen van a net is. Fizetni azért a "luxusért" kell, hogy a szobádban legyen. A napilapokat is lehet olvasni a metróban ingyen :) Csak ugye ahhoz meg BKV bérlet kell.
  • Darth Sith #12
    "Az általános tematikájú médiumokat ki tudja váltani az internet, már csak azért is, mert ingyen van"
    ingyen havi 10-12 rugóért. Tök ingyen.
  • lele #11
    frászt kaptam a cím láttán :D
  • Gerygrey #10
    Én csak a "és juj megvette a tékom az iwiwet és most el lesznek lopva az adataim" típusú hozzászólásokat hiányolom :)

    Különben meg nem tudom elképzelni, hogyan pattan ki a szikra egy-egy jelenlevő fejéből, hogy el kellene menni erre a rendezvényre. Jobb szórakozást nem találtak maguknak?
  • HUmanEmber41st #9
    Erre bezzeg van pénz...szerintetek mennyibe került kibérelni ezt a hajót???A kaja-piát nem is említve?
    Szerintetek kinek a zsebéből szedték ki ezt is????
    HE ????
    Ha legalább értelme lett volna, vagy valami..
  • jpeg #8
    "Értelmetlen presztízs buli, egy nap fizetett lazítással"

    Most akkor komolyan mi értelme az ilyen partiknak?

    Nekem picit az jött le a cikkből, hogy együttműködés nulla, hozzáértés nemsok. Mint amikor sok kicsi gyerek arról beszélget, hogy ki kapja meg az utolsó szem gyümölcsöt, de közben senkiek sem kell igazán az a gyümölcs, és úgyis a szülők döntik el hogy kié legyen...
    nekem ez jutott eszembe
  • Szomj4s #7
    Köszönjük, igazán jó cikk! Sok szubjektivitás, és mégis... Sztem nem csak én szeretnék még ilyeneket!
  • gjaza #6
    Naggyon jó cikk! Sokkal több ilyen kéne az SG-re! Amit hiányolok: nincsenek képaláírások, kevés kivételtől eltekintve nem tudom kiket ábrázolnak a fotók.
  • aDannyBoy #5
    A matrózos képet meg sem dicséritek? :) Nekem rögtön a belga klippje jut eszembe róla :D