Gyurkity Péter

Mégsem lesz Blu-ray-meghajtó az Xbox 360-hoz

A korábbi értesülésekkel szemben nem várható a következő generációs külső meghajtó megjelenése - a szoftvercég szerint nyilatkozatukban mindössze a bővítés egyszerűségét igyekeztek kiemelni.

A Microsoft részéről nem sokkal a CES 2006 kiállítás után hangzott el olyan kijelentés, miszerint a jövőben külső, következő generációs optikai meghajtókkal bővíthetik ki az Xbox 360 konzolt. Ezt már korábban tervezték, ám a korai megjelenés nem tette lehetővé az integrált változat támogatását, a készülékben ehelyett egy hagyományos DVD meghajtó kapott helyet. A múlt héten Peter Moore, a Microsoft Interactive Entertainment Division első embere beszélt arról, hogy beépített HD DVD-lejátszót nem terveznek a cégnél, ám még az idén jönnek a külső változatok, és a konzolnál alkalmazott megoldás lehetővé teszi a következő generációs, így akár egy Blu-ray-meghajtó csatlakoztatását is.

Moore nyilatkozata némi meglepetést okozott, hiszen a Microsoft korábban egyértelműen állást foglalt a HD DVD és annak fő támogatója, a Toshiba mellett. Igencsak valószínűtlennek tűnt, hogy bármikor is fontolóra vegyék a konkurens szabvány támogatását, pláne, hogy annak kiagyalója többek között a Sony, amely viszont éppen a konzolok piacán számít a szoftvercég legnagyobb riválisának.

A Microsoft most egyértelműen tagadta, hogy valóban terveznék mindkét szabvány támogatását. Állításuk szerint Moore nyilatkozata mindössze az Xbox 360 flexibilitását, a modern technológiák iránti rugalmasságát volt hivatott érzékeltetni, és semmi esetre sem egy esetleges pálfordulást a szoftvercég részéről. Ők ugyanis továbbra is kitartanak a HD DVD mellett, amely véleményük szerint a lehető legjobb megoldás vásárlók számára. Az már más kérdés, hogy a konzol kialakítása révén alkalmazkodhat a változó vásárlói igényekhez, de jelenleg nem rendelkeznek egy olyan tervel, amely az eredetivel ellentétben egy Blu-ray-meghajtó hozzáadásával számol.

A Digital Bits eközben érdekes interjút közölt, amelyben Andy Parsons, a Pioneer Electronics alelnöke beszélt a vállalat terveiről, illetve a PlayStation 3 esélyeiről. Elmondása szerint a nagyobb kapacitás mellett döntöttek végül a Blu-ray mellett, amely hosszú távon mindenképpen előnyhöz juttatja a szabványt. A korábban bejelentett, 1800 dolláros saját meghajtójukról annyit mondott, hogy olcsóbb változatokon is dolgoznak, és természetesen várható majd az árak lassú csökkenése. A konzolt illetően ők eddig 4-7 millió közötti számokat hallottak, tehát a Sony körülbelül ennyi példányt tervez még az idén leszállítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • puntocsento #28
    tegnap voltam a petőficsarnoki piacon, és pont láttam hogy valaki egy xbox 360-as vesz. nem éretm miért nem várt éveket a ps3-ra
  • jimmy127 #27
    egyetértek én is általában azokkal nem értek egyet akik igy meg úgy szidnak olyan dolgokat(konzolokra értem)amiket még kisem probáltak az ilyen tudatlan,buta,bunko okoskodo embereket nem értem nem bírom elviselni én majd akkor mondom hogy jobb ha egymás mellé állítom mindegyik konzolból a legjobbat és azután lehet szidni.és a technikai fölény nem egyenlő a sikerrel pl:dreamcast.szóval lesz ez még igy se és miért lenne szar az x-box360 szerintem ha valamelyik konzol megtalálja a maga célközönségét akkor már nem bukott konzol,360-ra is bővül majd a játékkínálat és dizájnra jobb a 360,tudásra meg majd a ps3 lesz jobb de az még messze van.
  • muerte2 #26
    Mindenki a sok hibás példányon csámcsog, de majd kíváncsi leszek, hogy annakidején Sony mennyi szart fog gyártani. Sajna első szériák esetében gyakrabb az eredendően hibás, v meghibásodó eszközök száma, mint később, de ez minden területen igaz. Lassan megértem, hogy mikrofos mit akar ezzel a konzollal. Igaziból =re a PS3 specifikációi a meggyőzőbbek, de majd ha 1másmellé lehet rakni a két gépet akkor kiderül mi van. Micro***ék könnyen fejleszthető, átépíthető konzolt gyárt most ami akár még marha jól is elsülhet. A box nagy előnye hogy lehet rajta (emulálva) Amiga OS-4et és Morph OS-t futtatni. (Nálam ez jó pont)
  • jimmy127 #25
    magatartási zavarok majd a ps3 megoldja a gondokat igaz annyit nem ér a ps3 amennyit elfognak érte kérni tiszta lol vagy a ps mániáddal együtt.
  • IGAZIWILLIAMS #24
    Íme:http://www.hardwired.hu/forum/forum.phtml?area=comment&id=14325&p=9
  • IGAZIWILLIAMS #23
    Én áptudéjt vagyok,te nézz utána ;)) Javaslom hw forum,x360 topic,strezi régebbi megjegyzései...
  • Dzson #22
    De bizony, hogy egy. :) Jelenleg nincs olyan game, ami ennél többet használna, nézz csak utána. :)
  • IGAZIWILLIAMS #21
    Rendes gyerek vagy te Dzsonszi,de engem nem kell sajnálnod.(Főleg,hogy nem csak egy core megy a cpu-ben,nézz csak utána;))
  • Dzson #20
    A PS3 a megjelenést követő 2 hétben agyonveri az X3,6-ot eladásban. Sajnélom azt, aki ilyen sz*rt vett. Elkapkodott és átgondolatlan tervezés. Igy melegszik és csak egy core megy a CPU-ban. Mi lesz ha kettőt vagy mind a hármat járatni akarják? Tuti nem tesztelték igy a hűtést. Fos.
  • IGAZIWILLIAMS #19
    No,akkor a haverkád rendesen megszítta(ha igaz egyáltalán az egész) ,mert én 195 Euroért vettem egy Core-t a bécsi Metroban,így a Mo-n vásárolt kiegészítőkkel együtt is(rgb kábel,wireless joy,HDD)belefért 100 rongyba és mégcsak nem is melegszik :DD