SG.hu·

Töröltetné a tanulók blogjait egy amerikai iskolaigazgató

Azt már megszokhattuk, hogy vannak még olyan országok, illetve régiók a Földön, ahol "az internet és a vélemény szabad" mottó még nem igazán tudott érvényesülni. Ezúttal azonban nem egy fejlődő országban kavart vihart egy internetes botrány, hanem a demokrácia szószólójának számító Egyesült Államokban. S talán éppen ezért lett ügy a helyi vitából.

Sparta városában (New Jersey szövetségi állam), a helyi XXIII. János pápáról elnevezett iskola igazgatója megtiltotta, hogy az iskola diákjai továbbra is fenntartsák az online naplóikat, sőt, kötelezte a diákokat, hogy töröljék az internetről a blogokat. Kieran McHugh atya, az iskola igazgatója ezt két héttel az iskolakezdés előtt jelentette be 900 tanulónak és szüleiknek. A pap tanévnyitó beszédében kifejtette, hogy amennyiben ez belátható időn belül nem valósul meg, úgy kemény és szigorú intézkedéseket fog foganatosítani.

A gyerekek és a szülők sokáig csak találgatták, hogy mi állhat a döntés hátterében. Néhányan viccesen megjegyezték, hogy lehet, hogy az atya az ókori görög Spártában megszokott normákat és szigorú életvitelt akarja a XXI. századi városban bevezetni. Kieran McHugh döntését később azzal indokolta, hogy "az internetes naplók nem csak szórakoztatnak és csínytevések, hanem adott esetben a bennük megjelent információkat kihasználhatják a beteg pedofil emberek, akik ily módon gyűjthetnek adatokat jövendőbeli áldozataikról."

Ez a magyarázat azonban úgy tűnik, csak olaj volt a tűzre. A diákok és a szüleik egyaránt felháborítónak tartják az igazgató döntését, mondván, az iskola vezetője nem írhatja elő, hogy mit tegyenek vagy ne tegyenek a gyerekek szabadidejükben. Hasonlóan vélekedik Kevin Bankston, az Electronic Frontier Foundation amerikai online polgárjogi szervezet munkatársa is. "Ez a döntés nem más, mint egy elavult tézis totális elferdítése és túlreagálása. Egy igazgató ne így akarja megvédeni a tanulókat a pedofiloktól. Attól félek, sokkal inkább arról van szó, hogy a katolikus iskolában az igazgató így akarja megakadályozni, hogy a tanulók olyasmiket írjanak a naplóikba, amik a véleménye szerint negatív színben tüntet(het)ik fel az intézményt' - nyilatkozta a polgárjogi aktivista.

McHugh atya azonban cáfolta ezt és közölte, hogy "szó sincs cenzúráról". Kérdés, mi lesz az ügy vége, mert könnyen előfordulhat, hogy ha nem tudnak megállapodni a felek, a bíróság fogja kimondani a döntő szót.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© h4x0r2005. 10. 27.. 13:04||#12
Szerintem arrol van szo, hogy a joindulat megaloman hajlammal es balfaszsaggal talalkozott. Azok, akik blogokat irnak, elegge kenyesek "muvukre".
© toyotakacsa012005. 10. 27.. 09:30||#11
"És mi a bünti a diáknak, aki nem engedelmeskedik? Agyönlövik?"

Ráfogják hogy terrorista.
© formatuq2005. 10. 27.. 03:04||#10
hahahahhaha ott a pont
© kbupdate2005. 10. 26.. 20:28||#9
😄 én is PONTOSAN erre gondoltam😄
© kbupdate2005. 10. 26.. 20:27||#8
LOLOLOL

"McHugh döntését késõbb azzal indokolta, hogy "az internetes naplók nem csak szórakoztatnak és csínytevések, hanem adott esetben a bennük megjelent információkat kihasználhatják a beteg pedofil emberek, akik ily módon gyûjthetnek adatokat jövendõbeli áldozataikról.""

A KONKURENCIA😄DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
© Marchus2005. 10. 26.. 16:58||#7
a pap bácsi s*ggbe bünteti :E
© Inquisitor2005. 10. 26.. 16:38||#6
És mi a bünti a diáknak, aki nem engedelmeskedik? Agyönlövik?
© Inquisitor2005. 10. 26.. 16:38||#5
Vagy f*sik, hogy kiderül a blogokból, hogy kiket környékezett meg eddig ... <#wilting>
© PLaci2005. 10. 26.. 16:00||#4
LOL!
Én az egészbõl azt szûröm le, hogy a pap bácsi iszonyat pedo, és alig tud uralkodni magán, a blogokat olvasva.... <#eplus2><#eplus2><#eplus2>
© Evil Merodak2005. 10. 26.. 15:52||#3
Jó, törlik. Legfeljebb 1 fejlõdõ 3. világbeli ország lapján újrakezdik.