Hunter

Rákkeltőek a mesterséges édesítőszerek?

Egy bolognai tudományos intézet tanulmánya szerint az aszpartám nevű édesítőszer rákkeltő hatású.

A Nutrasweet néven talán ismertebb adalék számtalan élelmiszerben, valamint asztali édesítőként is jó ideje jelen van a világ legtöbb országában, engedélyezése óta már így is elég viharos történelmet tudhat magáénak. Mióta megjelent szinte folyamatosan a viták kereszttüzében áll mind a napi sajtóban, mind a tudósok körében, ahol nem csupán maga az aszpartám, de a lebomló melléktermékei biztonságosságáról is folyik a vita. Utóbbiak között említhetjük az aszparaginsavat, a fenilalanint és a metanolt.

Természetesen az engedélyezéshez elvégezték a szükséges klinikai és laboratóriumi kutatásokat, hatástanulmányokat és az utófelméréseket az egészségügyi hatásokról, azonban egészen mostanáig nem sikerült perdöntően bizonyítékot szerezni az aszpartám veszélyeiről, ezért a rendelkezésre álló tanulmányok alapján biztonságosnak ítéltetett. Az aszpartámot előszeretettel alkalmazzák a diétás termékekben, a rágógumitól egészen a joghurtokig, valamint a gyógyszerek estében főként a szirupokban és a gyerekek számára készülő antibiotikumokban.

Azonban július közepén megjelent a bolognai székhelyű Európai Onkológiai és Környezeti Tanulmányok Alapítvány kísérletsorozatának első eredményei, melyek a több mint 9000 élelmiszeripari és gyógyszerészeti termékben megtalálható édesítőszer veszélyeire hívják fel a világ figyelmét. Ezek az eredmények adták a szeptember 18. és 21. között megrendezett Living 2005 nemzetközi tudományos konferencia egyik fő témáját is.

Az olaszok 1800 patkányon (900 hím, 900 nőstény) végeztek kísérleteket, nyomon követve az aszpartám hatásait a rágcsálók egész élete során. A napi emberi bevitel a testsúly kilóinkénti 2-3 mg körül mozog, ezt a mennyiséget kapták méretükhöz arányosítva a patkányok. A kezelés életük 8. hetétől egészen természetes halálukig tartott, majd az elpusztult példányokat teljes boncolásnak, szöveteiket és szerveiket patológiai elemzéseknek vetették alá. A kutatók nem kevesebb mint 30 000 mintát vizsgáltak meg a mikroszkópok alatt.

Az első eredmények szerint a nőstény példányoknál az édesítőszer elősegítette limfóma, azaz nyirokszövet daganat és a leukémia kialakulása, valamint csökkenő élelem bevitel volt megfigyelhető, miközben a kezelt és a kontroll csoportként szolgáló nem kezelt példányok között nem következett be testsúlybeli változás. Ezek után felmerül a kérdés, hogy milyen egyéb édesítőszerrel lehet kiváltani az aszpartámot.

Az elsődleges lehetőség kizárólag természetes cukrok alkalmazása, avagy a mesterséges édesítők optimális adagolása, hiszen a piacon számos más is létezik, azonban ezeknek is akadnak mellékhatásai, ha nem is olyan súlyosak, mint az aszpartámnak. A fő probléma ezekkel a kémiai keverékekkel, hogy nincs tápértékük, csupán elhitetik a testtel, hogy valami édeset fogyasztunk, miközben különféle vegyi anyagok ülepednek le a szervezetben.

A leggyakoribb mellékhatás a fejfájás, ami elsősorban a már fentebb említett metanol bomlásából származó formaldehidnek, egy neurotoxinnak köszönhető. Az ajánlott bevitel naponta 7,8 milligramm, míg egy aszpartámmal édesített diétás italban literenként átlagban 50 milligramm feletti mennyiség található, márpedig ennyit általában elfogyasztanak a light üdítőitalokhoz ragaszkodók.

Visszatérve a természetes cukrokra, ne a finomított cukorra gondoljunk a "természetes" kifejezés hallatán. A fehér, a barna, a nyers és a melasz cukorfajtákat a feldolgozás során többnyire megszabadítják minden értéküktől, a cukornádban vagy cukorrépában található fehérjéktől, enzimektől, vitaminoktól és ásványoktól, csupán a kalória marad. A természetes cukrok azok, melyek a gyümölcsökben, zöldségekben vagy a mézben vannak. Édesítéshez leginkább az utóbbit tudjuk használni, bár sokan ajánlják a barna cukrot is, míg a fogyni vágyóknak célszerűbb egy helyes, egészséges étrenddel felvenni a harcot kilóik ellen, semmint az édesítőszerek és a "light" termékek fogyasztásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dancess #102
    Nagyon sok szépet és jót mondtatok! Néhányan sokat is tudtok több témában is, de nem biztos, hogy mindennek a legmélyére kell mászni. Nincs is annyi időnk!Én azt gondolom, szinte mindent lehet, csak fő a mértékletesség és ha lehet, természetes anyagokat vigyünk be(inkább kevés méz, vagy gyümölcscukor)!!!! Akkor működünk jól, ha megfelelő ARÁNYBAN és MENNYISÉGBEN van bennünk VITAMIN, ÁSVÁNYI ANYAG és NYOMELEM (NA NEEEM AZ R.D.A)!!!!! Ha ez rendben van, még bűnözhetsz is néha, de utána 2-3 napig légy szigorúbb magaddal! Na itt a baj!!! Sajna ezeket már nem tudod bevinni a kájával! NINCS BENNE ANNYI AMENNYI KELLENE!!! Nézzetek utána magyarországi talajvizsgálatoknak! Ha a "kajád" nem tudja honnan felszívni, ehetsz egy tonna ződet naponta...... Amúgy meg törekedjünk harmóniára kívül-belül!
  • BiroAndras #101
    "Elsorolnád, milyen (természetes, emberre is káros [allergiás eseteket leszámítva]) mérgek vannak a répában, karalábéban, karfiolban, zelerben, salátában, stb.?"

    PAssz. Nem vagyok biológus. De azt tudom, hogy sok növény védekezik a rovarok ellen mérgekkel. És az is nyílvánvaló, hogy a zöldségeknek nem érdekük, hogy megegye őket az ember, tehát nem fogak vigyázni, hogy a rovarölő mérgeik ártalmatlanok legyenek az emberre.
  • dez #100
    Hát igen, a születéstől fogva erős szervezet átok is lehet, mert túl elhúzódóan gyengül csak lefelé, így túl későn ismeri meg az ember a korlátait.
    (Individualizmus vs. 'birkanyáj': szerintem meg lehet, és meg is kell találni az egyensúlyt. Csak ezért ugye tenni is kell.)
  • dez #99
    Nem a drogokra unnak rá, hanem az egész életre. (Talán mert azt hiszik, azokon keresztül már nagyon de nagyon megismerték. Meg a lassan de masszívan kialakuló, nehezen gyógyítható [na ez már mély] depresszió miatt.)
  • sz4bolcs #98
    Hogy miért? Mert nem látják ezt a fejlődést.
  • sz4bolcs #97
    Rájöttem, hogy a drogokra gondolsz, de miért baj, ha ráunnak? :) Mi szerinted a mély élmény?
  • sz4bolcs #96
    Mi az az intenzív, de nem túl mély élmény? :)
  • Epikurosz #95
    Az tény, hogy nem egyforma a vesénk, májunk, tüdőnk stb. Mindenkinek el kell dönteni, hogy mi fér bele a kosárba. Úgy a 30. életév felé ez el is dől, vagy megszokik, vagy megszökik az ember.
    Egyébként, sehogy sem fér a fejembe, hogy akiknek tényleg jó a genetikájuk, miért élnek ezzel vissza, és amit az Istnentől kaptak, azt miért nem adják vissza Neki, az emberiségen keresztül?
    Számomra bármilyen kvalitásnak csak akkor van értelme, ha az az emberiség fejlődését is szolgálja. Nem jókedvemben mondom ezt, mert alapból én is individualista vagyok, de hamar rájöttem, hogy "egyedül nem megy".
  • dez #94
    A szervezet egyébként nagyon sokmindent elvisel (meg kell nézni az évtizedek óta alkoholistákat, vagy van pár ismerősöm, akik jópár éve szívják szétfelé az agyukat mindenfélével, de nagyon erős a szervezetük, így kvázi egészségesek). Csak úgy vettem észre, ez így gyors kiégéshez vezet. (Halálosan ráunnak az intenzív, de nem túl mély élményekre.)
  • sz4bolcs #93
    I could sleep in it til' morning but this nightmare never ends....