Gyurkity Péter

Külső cég segít az IE7 fejlesztésében

Az Internet Explorer következő változatának fejlesztésében a WholeSecurity biztonsági cég segédkezik, amely az adathalászok és internetes csalók elleni védelmet hivatott kiépíteni.

A Microsoft böngészőjének következő változata előzetes formájában már elérhető, ám bőven van még mit fejleszteni rajta. A szoftvercég a WholeSecurity segítségét kérte, amely a program biztonságát hivatott fokozni. Az együttműködésről a silicon.com adott hírt, amely szerint a biztonsági cég az adathalászok elleni védelem tökéletesítésén dolgozik majd. Erre szükség is lesz, mert az Internet Explorer nem kifejezetten biztonságáról híres, és az alternatív böngészők előretörése ellenére továbbra is kiemelt célpontnak számít a vírusírók, adathalászok körében. A WholeSecurity éppen ezt a veszélyt hivatott csökkenteni, mégpedig a hatékony felismerés, vagyis a megelőző védelem integrálásával.

Az oldal információi szerint a WholeSecurity elsősorban a káros oldalakat nyilvántartó adatbázis kibővítésével és folyamatos frissítésével segíthet a szoftveróriásnak, amivel reményeik szerint megfelelő védelmet nyújthatnak az adathalászok ellen. A böngésző ugyanis ily módon a gyanúsnak ítélt weboldalak megnyitásakor figyelmeztethet a veszélyre, és csakis abban az esetben jeleníti meg azt, ha a felhasználó vállalja a kockázatot.

A biztonsági cég meglehetősen tapasztalt ezen a téren, hiszen a Phish Report Network elnevezésű hálózat révén már adathalász weboldalak ezreit tartják nyilván, és a lista naponta frissül. A hálózat februári beindításában ráadásul éppen a Microsoft nyújtott segítséget, mégpedig a Visa és az eBay vezetésével összefogva, akik szintén fontosnak tartották az adatbázis létrehozását. A Phish Report Networknél a cégek vagy szervezetek regisztrálhatják magukat mint információküldők és így bármikor be tudnak számolni az új támadásokról vagy az új phishing-módszerekről. Az így kapott adatokat beépítik a texasi WholeSecurity biztonsági cég adatbankjába, amelyhez az (információ)fogadók - például az internet-szolgáltatók vagy a spamszűrőket fejlesztő vállalatok - bármikor hozzáférhetnek és így mindig fel tudnak készülni a legújabb módszerekre.

Nyilvánvaló, hogy ezzel a módszerrel - főleg a korábbi verziókhoz képest - az IE biztonsága nagymértékben javulhat, bár sok múlik az adatbázis karbantartásán és annak folyamatos frissítésén is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CAD #30
    Szegeny hup meg olyan messze al az objektivitastol mint a windows_is_the_best dot com ...
  • CAD #29
    Miert pont a w3 ajanlasaihoz kene igazodni... vagy ok igazodjunk, de miert kene 100%-an? Szerintem felesleges.

    ACID2 tesztet egyelore semmi sem teljesiti, meg sem omlot ossze a vilag mindeddig ... amugy megsugom, hogy meg olyan helyeken sem egyertelmu a dolog ahol explicit _szabvany_ van, lasd a C++ nyelvi referencia versus forditoprogramok n. generacioja. Szoval azert...

    Pascal: elmult 5 hozzaszolasod arrol szol, hogy te kitalaltal magadnak egy kis vilagot es azt szepen tetelesen elmeseled nekunk. Majd lassuk a termeket, aztan kiderul, hogy hasznalhato-e vagy sem.
  • pascal #28
    http://www.hup.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=9374

    A reakció túlzás viszont tényleg elég negatív hozzáállás...
  • pascal #27
    Sajnos szerintem az IE7 motort már nem nagyon fogják tovább fejlesztgetni, elmennek az erőforrások erre a biztonsági dologra (ami persze nem baj) illetve ott a WinFS meg egyéb dolgok.
    De ne legyen igazam. Az IE-t jó ötletnek tartom, kicsi egyszerű marha könnyen megtanulható böngésző ami mindenkinek azonnal rendelkezésére áll, csak a kivitelezésével nem értek egyet :(
  • Janek81 #26
    Azzal egyet tudok érteni, hogy ez a public béta nem lett nagy áttörés. Csak feltettem, megnéztem és mentem szépen vissza AvantBrowser alá... De azért ez még csak egy béta, ezt nem szabad elfelejteni.
  • pascal #25
    TYPO
    "Ma mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?"
    Ma=Na
  • pascal #24
    "...már ezer éve meglévő motortól..."
    Ma mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?

    De OK legyen igazad, ami most benne van maradjon, de az újdonságokkal mi van? Az ajánlások készek, már csak be kell építeni őket, eddig úgy tűnik hogy ez marhára nem érdekel senkit aki az IE7et fejleszti. Ahogy én nézem az előremutatás kifullad a tabokban és primitív popupblockerben :(
  • Janek81 #23
    Miről beszélsz? :) Állításod szerint IE az ajánlásokat magasról leszró böngi. És ez ugye így van már hosszú-hosszú évek óta. A web és az internet mégis köszöni szépen, nagyon jól megvan... Mégis ez mitől borulna meg? Mi venná át a helyét?
    A másik dolog, hogy ki vagy mi hatalmazza fel az ajánlás megalkotóit, hogy egy már ezer éve meglévő motortól eltérő ajánlásokat írjanak? Máshogy írom, MS-nek miért kellene engedni feléjük, ha egyszer ők is leszrják a már melgévő motorjukat, és attól merőben eltérő szabályokat hoznak létre?
    Ehh, egyesek mennyi ökörséget tudnak összehordani...
  • pascal #22
    OK. Nincsenek szabványok, de az intenert a mai formájában eltűnne ha senki nem tartaná be az a jánlásokat, és nembiztos, hogy egy jobb dolog venné át a helyét.

    Legyen már egységes a dolog. Mi hatalmazza fel a Microsoftot, hogy saját kénye kedve szerint rendereljen ki egy HTML kódot?

    Fejlesztgetni és kéne néha, nézd meg pl az Acid2 tesztet: az IE7 is úgy hasal el rajta ahogy kell :(
  • CAD #21
    Meg szerencse hogy egy hozzaszolassal lejebb irtam, hogy marpedig szabvanyok nincsenek :D

    Az ittlevok tobbsege ( 15 ember) nem hiszem, hogy barmiben is mervado...